Csak a tudásalapú társadalom lesz fenntartható

Egyre jobban foglalkoztat a tudásalapú társadalom fejlesztése. Hiszen mindenütt olvashatjuk, hogy a jövő a tudásalapú társadalomé. Még pontosabban fogalmazva ez, vagyis a tudásalapú társadalom is csak egy részkérdése a fenntartható társadalom koncepciójának. Hiszen az első kérdés, hogy egyáltalán fenntartható-e maga a társadalom.

Fenntarthatóság: a közbeszédben ez a kérdés leszűkül az ökológiai szempontból fenntartható környezetre, a természeti, fizikai, biológiai körülményekre. Ami kétségkívül sine qua non-ja a fenntarthatóságnak. Ezért fontos az agrárium, a vízkérdés Magyarországon. Társadalmi szempontból azonban szélesebben értelmezendő a fogalom. Gazdasági és társadalmi szempontból is alapvető a demográfiai fenntarthatóság. Megmarad-e az az emberi közösség, amely a társadalmat, az adott országot alkotja?

A társadalom szerkezetét a korfa mutatja, ami normál esetben fenyőfa formájú. A korfán a háborúk, a súlyos járványok, a tömeges abortuszok időszakai markáns nyomot, bevágásokat hagynak.

A korfa napjainkra eltorzult, mert igen kevés gyermek születik. Az idősebbek viszont tovább élnek; így oszloptuja lesz belőle. Jó esetben. Rosszabb esetben a feje tetejére áll a fenyőfa, ha a gyerekszületések száma minimálisra csökken.

A társadalom inaktív ifjú, inaktív idős és aktív középkorú csoportra osztható. A fiatal réteg aránya csökken, az idősebbé nő; de ugyanakkor a fiatalok tovább maradnak képzési szakaszban, így később lépnek be a munkaerőpiacra. Ezáltal szűkebb lesz az aktív éveikben lévők száma. A meghosszabbodott várható élettartam miatt viszont az idősebbek aránya emelkedik. Elöregszik a társadalom.

Az időskorúak megélhetését a modern társadalmakban a biztosítási szemléletű nyugdíjrendszer garantálja, ami az aktívak befizetésén alapul.

Mivel az emberek egyre hosszabb ideig élnek (a fejlett országokban mindenképpen), ennek finanszírozása egyre nagyobb problémává válik. Csak az segítene a helyzeten, ha a gyermekvállalási kedv javulna, ha az újabb generációk termékenyebbek és egyben képzettebbek, ezáltal termelékenyebbek lennének a korábbiaknál.

Relatíve alacsony gyermekszám mellett csakis a magasabb hatékonyságú, nagyobb hozzáadott értéket termelőmunka biztosítja az idős korosztályok eltarthatóságát.

Ehhez megfelelő, képzett munkapiaci szereplők kellenek. Ez az oktatásügy jelentőségét húzza alá. Az elöregedő társadalom fogyasztási szerkezete átalakul, s egyre többe kerül az egészséges időskor biztosítása. A gyógyszerek, a gyógyítás, az ápolás költségei nőnek.

Hazánkban sajnos nem kedvező a nyugdíjas korban egészségben eltöltött évek aránya. Az egészségügy munkaerő-ellátása és finanszírozása tehát ugyancsak kulcskérdéssé válik a jövőben.

Új kihívás a modern társadalomban a mesterséges intelligencia, a technika rendkívül gyors fejlődése. Ha a modern technika kiváltja az embert, akkor aligha lehet az időskori megélhetést csak a foglalkoztatottak befizetésére alapozni. Ez már látszik nálunk is: a kiskereskedelemben olyan technikai megoldásokkal csökkentik az alkalmazottak számát, hogy „fizess magad” pénztárakat alkalmaznak. Jószerint csak az árufeltöltésnél van szükség nem különösebben képzett, de a multicégeknél nálunk jól megfizetett munkaerőre.

Koncepcionálisan, paradigmatikusan kellene újra átgondolni a nyugdíjrendszert. Ennek egyik formája lehetne a munkanyugdíj mellett a gyermeknevelés költségeinek befektetésként való elismerése azon családok számára, amelyek vállaltak (több) gyereket, s azokat taníttatják is.

Ez nemcsak igazságosabbá tenné a nyugdíjrendszert, de pozitív visszahatással lehetne a demográfiai mutatókra is.

A költségvetésben az adóbevételek felhasználásának tervezésénél számolni kell tehát mindenképpen a nyugdíjrendszer forrásigényével, a járulékok nem lesznek elegendők. Nyilván szükség lesz a profitból származó központi bevételekre is a bérarányos járulékok (adók) mellett, hogy kellő forrás álljon rendelkezésre. A technikai innovációk miatt a jövőben csökkenő munkaerőigény mellett már most is vannak foglalkoztatási gondok. A mai dél-európai országokban (jó példa erre Spanyolország) már jelenleg is igen magas a fiatalkorú munkanélküliek aránya. Nekik vajon miből lesz nyugdíjuk?

Közepesen képzett emberek ráadásul nem nagyon fognak tudni a munkapiacon elhelyezkedni. A termelési folyamatban a magasan képzettekre lesz szükség; de azért lesznek továbbra is olyan szolgáltatói ágazatok, amelyekben a munkafolyamatokat nehéz gépesíteni, s ezeken a területeken továbbra is szükség lesz nem különösebb speciális kiképzéssel rendelkező munkavállalókra.

Az általános képzettségi szint emelkedése azonban mégis kívánatos. Gyermekes családokban a gyermekekkel való foglalkozás különösen igényli ezt. Nem beszélve a megnövekvő szabadidő értelmes eltöltéséről. A fenntarthatóság a kultúra függvénye is. Az tehát a nagy kérdés, hogy mire is kell széles rétegeket az oktatásügynek felkészítenie. Arra mindenképpen, hogy a polgárok legalább felhasználói szinten tudják alkalmazni a modern technikát.

Továbbá arra is, hogy értelmes tevékenységgel tudják tölteni napjaikat, akár már aktív életszakaszukban, akár viszonylag hosszú idős korukban. Akkor is, ha nem a munkapiac részesei.

Ezért felértékelődik a humán tudományok és a művészetek oktatása. Egészen bizonyos, hogy zsákutca, ha már a középfokú képzésben (és a felsőfokú képzés jelentős részében) kifejezetten csak a munkapiacon szükséges ismereteket oktatjuk közepes színvonalon. A magas szintű oktatáshoz minden vertikumban színvonalas tanárok kellenek!

Egyetemen, közoktatásban is. Azonban akkor, ha a bölcsészkarok tanárszakjaira nagyon alacsony pontszámú, a középiskolában nem alaposan felkészített diákokat veszünk fel, az oktatás színvonala mindenütt esni fog.

Mint látható, a költségvetés tervezéséhez átfogó társadalomfilozófiai koncepció szükséges. Csak így lesz fenntartható és tudásalapú a társadalom.

A szerző közgazdász, professor emerita