Megpróbáltam elképzelni, amint a fóbiások legújabb, ki tudja hol összedrótozott messiása az Orbán Viktor tusványosi, stratégiákat felvázoló, intellektuális, filozofikus, a világon, Keleten és Nyugaton, Európán és Magyarországon átívelő előadására akár nyomokban is emlékeztető beszédet tart a szektának. Hamar feladtam, mert elképzelni sem lehet.

A miniszterelnök szavait nyilván hetekig elemzik majd balról és jobbról, egyes részleteit természetesen összefüggései­ből kiragadva, a fősodratú lengyel sajtó meg a szokásosnál is idegesebb lesz, úgyhogy mindjárt megyek is tovább. Na jó, egy kicsit még a lengyelekről. Az én határtalan, valóban testvéri szeretetem a lengyelek iránt, múlhatatlan és a pompás emlékeim sem halványulnak el attól, hogy Lengyelország kormánya momentán olyan alakulatokból áll, amelyekre jóval kevesebben szavaztak, mint az előzőleg kormányzó pártra, és ráadásul még ki is oktatnak, miközben sunnyogva üzletelnek. Majd elmúlik ez is.

Szóval inkább odakanyarodnék, hogy mit mondanak a srácok a kisbolt előtt. Azért ott, mert kocsma már rég nincs, csakúgy, mint posta. A srácok a kisbolt előtt úgy gondolják, hogy a haza két tűz közé került. 

Eleinte úgy volt, hogy Csehország is bajba kerül, de ők aztán boltoltak a lengyelekkel, akik miközben a legnagyobb atlanti héja szerepét játsszák, közvetítőkön át vidáman döntik magukhoz az orosz olajat.

Maradt tehát a pácban Magyarország és Szlovákia. Jé, ki gondolta volna? Nem kell ahhoz szakmányban konteózni, hogy feltegyük a kérdést, vajon kik bátorították az ukránokat erre a döbbenetes arcátlanságra. A srácok a kisbolt előtt mindenesetre abban maradtak, hogy akkor válaszként mi meg tekerjünk egyet az áramot és a gázt Ukrajnába szállító vezetékek fogantyúin a megfelelő irányba, oszt a többit majd meglátjuk. A párbeszédet illetően felesleges lenne szöveghűségre törekedni, mert a szerkesztő legfeljebb a névelőket hagyná háborítatlanul. Pedig csak ezután tértek rá a második napirendi pontjukra, az Európai Bíróság Magyarországot sújtó példátlan ítéletére.