Nem tiltakoztak a keresztégetés ellen a Gellért-hegyi kereszt bírálói

Miközben nyugatról riasztó híreket hallunk a keresztények elleni támadásokról és arról, hogy világviszonylatban a legüldözöttebb vallás a kereszténység, azonközben a keresztény gyökereire büszke Magyarországon egyesek aláírásokat gyűjtenek a Gellért-hegyi Szabadság-szobor – Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása − talapzatára tervezett kereszt kialakítása ellen.

A hisztériagyanús mozgalmat az váltotta ki, hogy a Várkapitányság tájékoztatása – és a Nemzeti Hauszmann-program korábban publikált közleménye − szerint a Szabadság-szobor talapzatára elhelyeznek egy keresztet, „az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát”. A tervezett kereszt arra a helyre kerülne, ahol a rendszerváltás előtt a „felszabadító” szovjet katona szobra állt.

A keresztállítás tervével kapcsolatban sokan megszólaltak. A kritikusok egy része szakmai egyeztetést hiányolt, mások az alkotói jogok sérülését vagy éppen a konzervatív és a liberális gondolkodású állampolgárok közötti ellentétek és feszültségek elmélyítését emlegették. Ez utóbbi aggodalmat éppen egy jezsuita szerzetes fogalmazta meg a legfeltűnőbb módon, aki szerint a kereszt

rombolni fogja a keresztény felekezetek presztízsét, mivel a Kármelita Államegyházi Kormányzat a katolikus egyházhoz kapcsolódó szimbólumot állít a vita középpontjába.

A szerzetes hozzáfűzte, hogy sok református, evangélikus és zsidó barátja is értetlenül nézi az eseményeket.

Nos, engem evangélikus létemre soha nem zavart a krisztusi jelkép, és nagyon örülnék, ha a tisztelt szerzetes említett barátait is inkább a keresztégetések, az európai templomok és zsinagógák csökkenő száma, illetve a muszlim mecsetek szaporodása zavarná.

A békepárti Karmelita Államegyház ne generáljon vallásháborút!

– hangsúlyozta a nyílt levél. Mi van? A mai Magyarországon a keresztállítás vallásháborút generál? A protestáns hívőket ennyire zavarná a kereszt? Csupán azért, mert keresztet – miként a levélben olvasható –

az ő egyházaik templomainak egy részében nem is jelenítenek meg – a templomtornyaikon is kakas vagy csillag ékeskedik.

A tisztelt szerzetes nyilván többet tud nálam az ökumenizmus szelleméről és gyakorlati megnyilvánulásairól. Azt azonban ki merem jelenteni, hogy a világ keresztény egyházai a keresztben inkább látják az összefogás jelképét, semmint a vallásháborúét. És abban is biztos vagyok, hogy a vallásos zsidóság sem tekint ellenséges szemmel arra a keresztre, amely Jézus Krisztus kínszenvedésének és halálának is a jelképe.

Szeretettel gondolok vitézi rendtársamra, Szerencsés Zsolt esperes atyára, dorogi plébánosra, és eszembe jut Harkai Gábor atya budajenői plébános is, aki Telki, Perbál és más szomszédos településeken végzi szolgálatát, s aki a nemrég elhunyt budakeszi plébános, Filó Kristóf kanonok helyére került. Ha velük találkozom, így köszöntöm őket: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Megesett már, hogy ők így feleltek: Erős vár a mi Istenünk! És biztos, hogy ezért nem neheztel rám Fabiny Tamás evangélikus püspök uram.

„Legyen béke már!” – zárta nyílt levelét a szerzetes. A kereszt a talapzaton lenne, a pálmaágat pedig az ismert nőalak tartja a magasban. Az egyik a szeretet, a másik a béke szimbóluma. A kereszt sok mindent kifejez. Meghatározza szereteten alapuló hitünket, erősíti lelkünket és életre szóló erkölcsi útmutatást nyújt. A békével rokonítható, azzal összekapcsolható fogalom. Nem lehetne örülni ennek?

A tiltakozó aláírásgyűjtők talán természetesnek tartják, hogy szembemenjenek a nemzeti-keresztény szellemiséggel, a több ízben, kétharmados többséggel megválasztott kereszténydemokrata kormányzat elképzeléseivel és azzal a történelmi örökséggel, amely ma is meghatározza a magyarok nagy részének értékrendjét, gondolkodását. Nem tudni, hogy az aláírók közül hányan tiltakoztak egy évvel ezelőtt, a Szent István-ünnep előestéjén, amikor Nagykovácsiban, a Nagy-Szénás hegyen álló hatalmas fakeresztet hitvány vandálok feldarabolták, felgyújtották és porig égették, de okkal feltételezhető, hogy csendben voltak a durva, keresztényellenes provokációt követően.

Legyen béke már! Ezt az üzenetet nem a keresztények, hanem a kereszténygyűlölők körében kellene tudatosítani. És nem a „Karmelita Államegyházat” kellene vádolni vallásháború generálásával, mert a jelenlegi kormány elkötelezett keresztény- és békebarát politikát folytat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az üldöztetések és provokációk idején kitérjünk a küzdelmek elől.

Ha azt akarjuk, hogy unokáink és későbbi utódaink is megmaradjanak a kitaposott, helyes úton, akkor nem állhatunk félre, nem adhatjuk fel az önvédelmi harcot. A keresztények nem adhatják át a helyüket az ellenük acsarkodó törtetőknek.

A szerző író, újságíró