Tehát Hargitai Miklós föltalálta a spanyolviaszt. Megfejtette, amit egy átlag magyar kisiskolás is tud. Mindössze annyi a különbség a kicsik és Hargitai között, hogy utóbbi büszke a „jólértesültségére”, s nyomtatásban leközölteti. Bravó, és még egyszer: bravó! Remélem, karácsonykor sem mulasztja el kolumnás írásban tájékoztatni a nagyérdeműt, hogy Jézus valójában nem december 24-én éjszaka született. (Amit egyébként szintén minden karonülő tud.)

Önként, kéjjel (legfeljebb némi guruló dollárért) szolgáltatják ki saját szülőhazájukat idegeneknek, követelik megbüntetésünket, vájkálnak történelmi traumáinkban, hintenek sót a sebeinkbe.

Máig itt van előttem a karikatúra, ami szintén a Népszavában jelent meg, Pápai Gábor tollából Trianon gyásznapján. A képen a történelmi Magyarország, amelyből a csonka rész a mélybe zuhant. A kihasított területeken állók lekiáltanak a kis-magyarországiaknak: „Nem akarnak feljönni?” Mire lentről a felelet: „Nem, nem, soha!” Az üzenet egyértelmű: akinek fáj Trianon, az egy lesüllyedt, sötét bunkó. Karácsonykor Jézust és Máriát szokták gúnyolni ugyanezen entellektüellek. Vagy éppen közlik: „Kiirtanám az összes keresztényt.”

Utóbbiban sajnos igazuk van: se nem védekezünk, se nem ütünk vissza. Mivel is tennénk? Törvényeink mind uniósan jogharmonizáltak. Az elkövetőt védik. Ha egy honi bíróság véletlenül mégis elmarasztalna egy magyargyalázót, a strasbourgi úgyis fölülírná az ítéletet, s mil­liókra büntetné Magyarországot.

Hargitai-Grincs Miklós mellesleg arról is ír, milyen jó, hogy Szent István a Nyugatot választotta a Kelet helyett. A szerző figyelmébe ajánlanám az 1030-as dátumot, mikor a Magyarországra törő német hadat Szent István úgy szétzilálta, hogy II. Konrád császár végül sereg nélkül tért haza, s útközben Bécset is bevettük. Így kell kezelni a Nyugatot meg a Hargitai-féléket.