Amikor Ylva Johansson belügyi biztos szeptember elején összehívta az Európai Parlament LIBE bizottságát, hogy megtárgyalják a Nemzeti kártyaprogram oroszokra és fehéroroszokra való kiterjesztését, már nyilvánvaló volt, hogy ez egy elterelő művelet. A svéd ultrabaloldali szocdem uniós biztos asszony nyilvánvaló célpont volt a hungarofób vegzálást megelégelők fullánkjainak. Mint egy felfújható csalitank a harctéren. Valami nem stimmelt.
Azt persze már mindannyian tudjuk, hogy az uniós jogállamiság hogyan működik: a magyar kormány hoz egy rendeletet, az ellenzék elkezd hisztizni és tüntetni, a külföldi vagy külföldről pénzelt sajtó beindítja az „Orbán már megint”-féle propaganda-hadjáratot, mire a nálunk működő független-objektív Soros-szervezetek küldenek egy jelentést az aggódó Brüsszelnek, hogy sérülnek az európai értékek.
Onnan már minden simán megy, zárt ajtók mögött, a magyar fél meghallgatása nélkül, nagyon komoly arckifejezéssel seperc alatt elítélik hazánkat, és ezt felhasználva újabb részt csípnek le a nekünk járó uniós forrásokból, majd vesznek belőle tankot az ukránoknak.
De a jelen esetben legyünk egy kicsit konkrétabbak! Az Európai Néppárt (EPP) vezetője, hazánk legfőbb jóakarója, Manfred Weber már július végén levelet küldött Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, amelyben őszinte aggodalommal panaszkodik, hogy a magyar rendelkezés komoly hézagokat teremt a kémelhárításban, és nagy mennyiségű orosz állampolgárt enged be az országba ellenőrzés nélkül, ami „óriási biztonsági kockázatot jelent”. Szerinte a megoldás az lenne, ha Magyarország schengeni tagságát felülvizsgálnák, más szóval lezárnák a határainkat. Közben figyelemre méltó, hogy egy évtized nyílt Európája után hirtelen mégiscsak lezárható a határ, főleg, ha nem a baloldal jövőbeli szavazói akarnak rajta áthaladni.
Eddig kevesebb mint húsz orosz és fehérorosz kapott belépést hazánkba a Nemzeti kártyaprogramon keresztül, egy kisebb kéminvázió. A jó öreg Interfax orosz hírügynökség szerint viszont a német nagykövetség Moszkvában csak 2023-ban negyvenezer vízumot adott orosz állampolgároknak, melyek fele hosszú távú letelepedést engedélyez. A fehéroroszokat ebbe még nem is számoltuk bele. De említhetjük például az Egyesült Királyságot is, az ukrán érdekek egyik leghangosabb unión kívüli európai védelmezőjét, akiknél az orosz vízumkérelmek mindössze 22 százalékát utasították el tavaly. Más szóval 78 százalék megkapta a beutazási engedélyt.
De ha megnézzük azt is, melyik uniós ország állampolgárai kapták a legtöbb beutazási vízumot Oroszországba, megint csak a németek vezetnek – toronymagasan.
Mindezt valahogy úgy is összegezni lehetne, hogy Weber úr megint aljasan ferdíti a tényeket és személyes, egyébként teljesen indokolt sértődöttségére az európai polgárok kárára próbál elégtételt szerezni. A magyar határ lezárásával viszont nyilván nem a sok német cégnek és autógyárnak próbált a kedvében járni, akik hazánkból exportálják termékeiket. De akkor kinek?
Elég egy röpke pillantást tennünk az EPP új összetételére, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk. Weber az EP-választások után személyesen látogatott Budapestre, hogy az európai álkonzervatív baloldal legújabb reménységét, Magyar Pétert meghívja pártcsoportjába. Pontosan ő az, akiért most a zene szól, akinek közvetlenül a javára várhat ez a mesterséges botrány. Amíg ő Joe Bidennél is többet nyaral, a szorgalmas német Weber elvégezte helyette a piszkos munkát, és újabb koncepciós pert indított a magyar kormány ellen. Nem tudni, hogy Magyar hívta-e le ezt az egész hadjáratot Webertől szívességként, vagy Weber próbálja spontán bevezetni új politikai nászutasát az európai cirkusz módszereibe, de teljesen egyértelműen mindennek a Tisza Párt a legfőbb haszonélvezője.
Az az egészben a vicc, hogy Magyar talán nem is tudja, és biztosan nem érti azt, hogy az orosz vízum és más hasonló botrányok mögött pont az ő személyébe és pártjába vetett elvárások állnak, neki szerenádozik a brüsszeli baloldal. Csak ül, cigizik valami bár teraszán és nyomkodja a telefonját.
Weberéknek viszont nem is kell ennél több, elég a magyar ellenzéki báb, akiben a lelkiismeret, önreflexió és felelősségérzet nyomelemeiben sem található meg. Sőt, amikor a sok szívességért a számlát benyújtják, valaki olyan kell nekik, aki el sem olvassa, mi van rajta, mielőtt aláírná. Ebben tökéletesen emberükre találtak. Orbán megnézte, és nem írta alá, azóta sem veszik be az euróbuliba.
Ha valakinek az sem furcsa, hogy épp azok kezdenek most hiperventilálni húsz orosz vendégmunkás láttára, akik milliószámra engedték a schengeni határokon át ellenőrizetlenül a dzsihadistákat és gazdasági bevándorlókat, akkor az oda való hajzselés messiásunk mellé, a bulinegyedbe sörösdobozzal a kezében. És azoknak a hívőknek, akik csak az ilyen politikai paraziták ünneplése útján tudják csitítani a sikeres, tisztességes Magyarország elleni bosszúvágyukat, Alexander Szolzsenyicin szavaival tudnék üzenni: álomvilágukat majd a valós események könyörtelen feszítővasa fogja szétrombolni.
A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője
