Amikor Ylva Johansson belügyi biztos szeptember elején összehívta az Európai Parlament LIBE bizottságát, hogy megtárgyalják a Nemzeti kártyaprogram oroszokra és fehéroroszokra való kiterjesztését, már nyilvánvaló volt, hogy ez egy elterelő művelet. A svéd ultrabaloldali szocdem uniós biztos asszony nyilvánvaló célpont volt a hungarofób vegzálást megelégelők fullánkjainak. Mint egy felfújható csalitank a harctéren. Valami nem stimmelt.
Azt persze már mindannyian tudjuk, hogy az uniós jogállamiság hogyan működik: a magyar kormány hoz egy rendeletet, az ellenzék elkezd hisztizni és tüntetni, a külföldi vagy külföldről pénzelt sajtó beindítja az „Orbán már megint”-féle propaganda-hadjáratot, mire a nálunk működő független-objektív Soros-szervezetek küldenek egy jelentést az aggódó Brüsszelnek, hogy sérülnek az európai értékek.
Onnan már minden simán megy, zárt ajtók mögött, a magyar fél meghallgatása nélkül, nagyon komoly arckifejezéssel seperc alatt elítélik hazánkat, és ezt felhasználva újabb részt csípnek le a nekünk járó uniós forrásokból, majd vesznek belőle tankot az ukránoknak.
De a jelen esetben legyünk egy kicsit konkrétabbak! Az Európai Néppárt (EPP) vezetője, hazánk legfőbb jóakarója, Manfred Weber már július végén levelet küldött Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, amelyben őszinte aggodalommal panaszkodik, hogy a magyar rendelkezés komoly hézagokat teremt a kémelhárításban, és nagy mennyiségű orosz állampolgárt enged be az országba ellenőrzés nélkül, ami „óriási biztonsági kockázatot jelent”. Szerinte a megoldás az lenne, ha Magyarország schengeni tagságát felülvizsgálnák, más szóval lezárnák a határainkat. Közben figyelemre méltó, hogy egy évtized nyílt Európája után hirtelen mégiscsak lezárható a határ, főleg, ha nem a baloldal jövőbeli szavazói akarnak rajta áthaladni.
Eddig kevesebb mint húsz orosz és fehérorosz kapott belépést hazánkba a Nemzeti kártyaprogramon keresztül, egy kisebb kéminvázió. A jó öreg Interfax orosz hírügynökség szerint viszont a német nagykövetség Moszkvában csak 2023-ban negyvenezer vízumot adott orosz állampolgároknak, melyek fele hosszú távú letelepedést engedélyez. A fehéroroszokat ebbe még nem is számoltuk bele. De említhetjük például az Egyesült Királyságot is, az ukrán érdekek egyik leghangosabb unión kívüli európai védelmezőjét, akiknél az orosz vízumkérelmek mindössze 22 százalékát utasították el tavaly. Más szóval 78 százalék megkapta a beutazási engedélyt.
De ha megnézzük azt is, melyik uniós ország állampolgárai kapták a legtöbb beutazási vízumot Oroszországba, megint csak a németek vezetnek – toronymagasan.
Mindezt valahogy úgy is összegezni lehetne, hogy Weber úr megint aljasan ferdíti a tényeket és személyes, egyébként teljesen indokolt sértődöttségére az európai polgárok kárára próbál elégtételt szerezni. A magyar határ lezárásával viszont nyilván nem a sok német cégnek és autógyárnak próbált a kedvében járni, akik hazánkból exportálják termékeiket. De akkor kinek?
