Meg fogjuk védeni az életformánkat! – jelentette ki Hendrik Wüst, Észak-Rajna–Vesztfália tartomány CDU-s miniszterelnöke a solingeni késes terrortámadás nyomán. Ugyanakkor a tartomány más települései, így Haan és Hilden lemondták a saját városfesztiváljukat, részben a Solingennel való szolidaritás okán, részben azonban biztonsági megfontolások miatt. (Azóta pedig hírek érkeztek újabb késelésekről is, egyikük a siegeni városfesztiválhoz kapcsolódik.)
Most akkor mi is a helyzet? Megvédjük magunkat vagy lemondjuk az eseményeket? Miközben a páncélozott szolgálati járműveket használók ingyen és bérmentve locsognak a védelemről, az ország magukra hagyott lakói a 2015-ös migrációs hullám óta Merkel-kövek, a karácsonyi vásárokon is látható betonelemek mögé húzódnak védelemért a lakóhelyükön. (Számos, magát védtelennek érző polgár Merkel-legónak is nevezi ezeket.) A helyzet az, hogy aki nem akarja megvédeni a külső határait, annak az országon belül, a közterületekre kell újra falakat (Merkel-köveket) emelnie. Így függenek ugyanis össze a dolgok.
2015 előtt egy német városnak sem volt szüksége ilyen védelmi technikára autós merénylőkkel szemben. A konyha- vagy bozótvágó késes merénylők ellen pedig amúgy sem véd a Merkel-legó.
Társadalmunk csak 2015 óta ismerte meg az ilyen magányos elkövetőket; azelőtt ilyen szinten számunkra nem létező teremtmények voltak. Ma a német polgárokat magukra hagyják, aki pedig rámutat a visszásságokra, az megkapja a Káin-bélyeget a homlokára, mint „náci”, és az ő életét nehezítik meg, nem az elkövetőét. Visszás egy helyzet. Márpedig aki egy-egy magányos autós vagy késes merénylő miatt városfesztiválokat mond le, az teljesíti az elkövető első számú kívánságát, hogy adjuk fel az életmódunkat. Michel Houellebecq francia író ezt nevezi alávetettségnek. Most akkor nemcsak városfesztiválok nem lesznek. A nyilvános öröm megélésének és a közös énekléseknek a kerülése ugyanúgy az elkövetők soha véget nem érő kívánságlistáján szerepelnek.
De mi lenne, ha alulról jövő kezdeményezésként alapítanánk egy városfesztivál-mozgalmat? Ha már Németországban nem ünnepelhetünk biztonságban, akkor ruccanjunk át a barátainkhoz, akik örömest mulatnak együtt velünk, és a vendéglátó szerepét is készséggel ellátják. Már most is számos német–lengyel, illetve német–magyar testvérvárosi kapcsolat létezik, és továbbiakat is létre lehet hozni.
A lengyeleknél és a magyaroknál ma is úgy lehet ünnepelni, ahogy 2015 előtt Németországban is mindenütt lehetett.
A nők éjjel is biztonságban közlekedhetnek az utcán, a fiatalok biztonságosan mehetnek közfürdőbe vagy strandra. Nálunk nem védik ugyan meg az életformánkat, de náluk legalább igen. Szóval mi lenne, ha ilyen utakat szerveznénk lengyel és magyar városokba? A Merkel-kövekre költött pénz helyett jobb, ha másutt ünneplünk, nem igaz? Ez a népek közötti megértést és az idegenforgalmat egyaránt szolgálná. 1989-ben, a berlini fal leomlása után is csodálatosan működött a dolog. Az NSZK- és az NDK-beli városok a partnerségüket, amelyet addig a fejeseknek tartottak fent, egyszerre csak a szabad nép által és vele közösen élhették meg.
Solingen, a pengék városa számos testvérvárosi kapcsolatot épített ki, de a magyarországi Eger is kiválóan illeszkedhetne a sorba. Nem csak a vára kortörténetileg jelentős látványosság még a solingenieknek is. Ez a tipikus magyar város kimondottan tetszetős, és csodálatosan ágyazódik be környezetébe. Borkultúrája a számos pincészettel meg persze a magyar konyhával együtt ugyancsak megér egy biztonságos (!) utat. Sőt ezt az állítást már az élet is visszaigazolta.
E cikk német változatának megjelenése után egy olvasóm jelentkezett: családjával augusztus 20. környékén néhány napot éppen Magyarországon, Egerben és Budapesten töltöttek. Kiválóan – és biztonságban! – érezték magukat, nem voltak lezárások, senki nem zaklatta őket, belépőjegyet a nyilvános látványosságokért nem kellett fizetniük.
Goethe, a költőóriás úgy fogalmazott: „aki nem akarja betartani a törvényeket, annak el kell hagynia a területet, ahol ezek hatályosak”. Ehhez csak azt tenném hozzá: aki pedig a saját törvényeit nem mindenkire egyformán alkalmazza, annak választásokon nyújtják be a számlát.
A szerző a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
