Először is rögzítsünk egy nem elhanyagolható tényt: Magyarország ma a legbiztonságosabb hely Európában – a zsidóság számára is –, a magyar jobboldal pedig Izrael legszorosabb szövetségese a kontinensen. Itt ismeretlen ugyanis a tömeges migráció tüzelte anticionizmus, mert megvédjük határainkat. Itt nem égetnek az egyetemeken izraeli – és magyar – zászlókat, mert nem engedjük be a woke-ot az egyetemekre – és mert Magyarország minden nemzetközi fórumon kiáll Izrael mellett, szemben sajnos az úgynevezett fejlett világ számos országával.
Egy apró kitérőt persze tegyünk azért a tengerentúlra: észrevették már, hogy amióta Donald Trump távozott hivatalából, egyik válság követi a másikat a nagyvilágban? Ennek megvan az oka. Azok ugyanis, akik békétlenséget akarnak, kihasználják a gyengeséget. Trump azonban erős vezető, a „peace through strength”, azaz „békéhez erő kell” megtestesítője, és joggal vélelmezhető, hogy a tavaly október 7-i brutális terrortámadás – ahogy Ukrajna Oroszország általi lerohanása – sem következett volna be, ha ő van hatalmon. Egy világhatalom erős emberével ugyanis nem sokan mernek packázni: Putyin sem indított háborút 2017 és 2020 között, sőt Trump volt az, aki tető alá hozta az Ábrahám-megállapodásokat, amelyek a legjobb esélyt kínálták a közel-keleti békére. A Hamász vérengzésének éppen az volt a célja – immáron egy gyenge fehér házi adminisztráció idején –, hogy aláaknázza mindezt.
De ami talán ennél is lényegesebb, az nemcsak Izraelre, az USA-ra vagy Magyarországra igaz, hanem az egész Nyugatra: két irdatlan erő harcol ugyanis civilizációnk lelkéért. Az egyik az életet, a másik a rombolást képviseli.
Az egyik oldalon az Isten, a haza és a család zászlaja alatt sorakozó sokaság áll. Mi vagyunk azok, akik megértik mélyen gyökerező hitünk és etikánk döntő fontosságát. Úgy tekintünk a nemzetre, mint elődeink sok évszázados kemény munkájának hagyatékára, és önmagunkra, mint a gyermekeink jövőjének őrzőire. És mivel a gyökereink a történelemhez kötődnek, de itt és most kell helytállnunk, nincs más választásunk, mint elfogadni a valóságot olyannak, amilyen. Ezért szükségképpen realisták vagyunk. Mi vagyunk a józan ész.
A másik oldalon találjuk a magukat progresszívnak gondolókat, akik béke alatt a háborút, demokrácia alatt az elitek és intézmények uralmát, tolerancia alatt pedig a szélsőségek tolerálását értik. Ez az elit egy új vallás – még inkább szekta – bűvöletében él, és az újra itt kísértő neomarxizmus, a woke tanítását hirdeti, amit mostanában „társadalmi igazságharcnak” hívnak. Ők a „múltat végképp eltörölnék”, megszabadítanának bennünket a történelmünk „terhétől”. A nemzeteket nem atyáink, a most élő nemzedékek, és a még születendő milliók közös ügyének tartják, hanem a határok nélküli, homogén, kultúrától és identitástól mentes embertömeg felé vezető „dicső” úton fekvő akadálynak. És mivel disztópiájuk nem összeegyeztethető a létező világgal, nincs más választásuk, mint reménykedni, hogy a valóság végül meghajlik az akaratuk előtt.
Vörös–zöld koalíció
Most ezek a posztmodern erők vannak hatalmon Brüsszelben és Washingtonban is, ám a geopolitikai valóság csak nem akar fejet hajtani az akaratuk előtt, amitől egyre frusztráltabbak lesznek, egyre több hibát követnek el és egyre nagyobb bajt hoznak mindannyiunk fejére. Akár tudják ezt az Izraelt ostromló terroristák vagy az amerikai campusokon izraeli – és amerikai – zászlót égetők, akár nem, ők maguk is csupán eszközök a woke-szekta kezében. Mind a terroristák, mind a baloldal azért támadja Izraelt, mert létezik. Több évezredes múltra visszatekintő nemzeti mivolta az iszlamista dzsihadisták és a woke-szekta számára egyaránt kihívást – már-már személyes sértést – jelent. Az a tény, hogy Izrael virágzó, technológiailag fejlett demokrácia és sikeres nemzetállam, amely egyszerre épít hagyományaira és a Teremtő által adott kivételes nemzeti létére, dührohamot gerjeszt bennük.
A nyugati úgynevezett haladás előőrseként akciózó woke-elit konformista lázadása pedig kifejezetten táplálja az Izrael-ellenességet. Hogy mi célból? Hát mert a munkásosztályt hátrahagyó, és az európai holokauszt traumáját feledő politikai baloldal szavazatot remél a kontinensre hurcolt nagyszámú bevándorlótól, ezért szemet huny a nyugat-európai zsidóellenesség fölött. Ezért vannak a Hamász-párti tüntetések Nyugat-Európa utcáin és a tengerentúli elit főiskolákon. A modern, egyre inkább szocialista beütésű liberalizmus mindig is a hagyomány, a nemzeti-vallási identitás vagy éppen az úgynevezett „elnyomó struktúrák” ellen hirdetett forradalmat, de sajnos mára odáig jutottunk, hogy az osztályharcot felváltó „társadalmi igazságharc” lett az új fajelmélet. A cancel culture, amely a történelmi tudat és emlékezet eltörlését tűzte zászlajára, egyszerűen újracsomagolta az antiszemitizmust, és ez világszerte utolérte a zsidóságot és Izraelt is. Így fordult át például Európában a demonstratíve Arafat-kendőt viselő szimbolikus politizálás összekacsintó anticionizmusba, amely – a Magyarország ellen folyó jogállamisági eljáráshoz hasonlóan – valamiféle emberi jogi köntösbe bugyolálja az Izrael-ellenességet.
A progresszív-baloldali politika veszélyes tévutakra tévedt azzal, hogy cinkosává vált a nyugat-európai antiszemitizmus megtűrésének. Nem csupán azért kell tehát fellépnünk ez ellen, mert mi még emlékszünk a „soha többé” szakrális ígéretére, hanem merő önvédelemből is.
Két ország, egy életmód
Sokakban felmerülhet: hogy is lett Magyarország, a magyar jobboldal Izrael egyik – ha nem a – legőszintébb barátja a Nyugaton? Ennek is megvannak a maga okai. Mivel sikerült gátat szabnunk a tömeges bevándorlásnak, megmenekültünk az iszlamista terror robbantásaitól és késeléses merényleteitől. A globalista baloldal azonban ugyanazt a veszélyt látja bennünk, mint Izraelben: egy olyan országot, amely a hit és a nemzet oszlopaira épült, és ahol a gyermek nem „veszélyes karbonlábnyom”, hanem a legfontosabb örökség, amelyet magunk után hagyunk a Földön. A magyar és a zsidó nép is ezer években méri történelmét, mégis mindkét állam nem is olyan régi alapélménye a szuverenitás meg-, illetve visszaszerzése. Ezért pedig mindannyian készek vagyunk akár a globális politikai trendekkel is szembemenni, ha a szuverenitásunkat fenyegetik.
Izrael tehát ugyanazért az életmódért küzd, mint amit Magyarország is képvisel. A barátság, amit önöknek felkínálunk, nem egy „nagylelkű ajándék” és nem is vezeklés a XX. század borzalmaiért, hanem annak felismerése, hogy a történelem viharos vizein Izrael és Magyarország államhajói ugyanazt a biztonságos kikötőt keresik: a szuverenitást és az igazságos békét. A konfliktusok közepette ugyanis mindig szem előtt kell tartani a békéhez vezető utat. Sőt, minél brutálisabb a harc, annál sürgetőbb a vérontás megállításának szükségessége. Békét viszont csak az erősek teremthetnek: ezért lenne szükség legalább józan vezetésre Brüsszelben és erős államférfira a Fehér Házban.
Egyszer ugyanis minden háborúnak elkerülhetetlenül vége lesz. Azok, akik holnap meghalnak a csatatéren vagy terroristák áldozatává válnak, ma még élnek. Ezért törekszünk mindannyian egy olyan békére, amely garantálja Izrael biztonságát, államiságát és függetlenségét.
Nincs se varázspálcám, se kristálygömböm. Én nem bogozhatom ki a Közel-Kelet gordiuszi csomóját. A Mindenható önöket, zsidó barátainkat jelölte ki arra, hogy tartós békét teremtsenek Izrael számára. Amit Magyarország tehet, nem más, mint hogy felajánljuk sok évszázados tapasztalatainkat annak kapcsán, hogy ez a régió is sokszor veszélyekkel volt teli ránk nézve. Ahol sokszor olyanokkal kellett – és kell még ma is – szembenéznünk, akik nem tudták vagy nem akarták megérteni Magyarország álláspontját. Ugyanakkor az idegen népek tengerében szigetként eltöltött ezer év nagyon jó diplomáciai és kapcsolatépítési képességekkel ruházott fel bennünket. Ma hazánk képviseli Európában egyedül a konnektivitást, és olyan diplomáciai kapcsolatrendszerrel bír, amelyet szívesen felajánlunk barátaink számára.
Emellett biztosak lehetnek abban, hogy – miként a múltban is tettük – azon fogunk dolgozni, hogy megakadályozzunk minden zsidó- vagy Izrael-ellenes törekvést az EU-ban és az ENSZ-ben. Azon leszünk, hogy az e két szervezetet uraló globalista baloldal megszüntesse a terroristák finanszírozását. És minden erőnkkel küzdeni fogunk a tömeges migráció ellen, mert az közvetlen összefüggésben áll a kontinensünkön egyre inkább elhatalmasodó antiszemitizmussal. Fontos tehát megértenünk: az a harc, amelyet Izrael a terror ellen folytat, lényegében ugyanaz a harc – és sokszor ugyanazok ellen –, amelyet mi itt a határvédelemért és a migráció ellen vívunk.
Nemzeti erők nemzetközi összefogása
Hogy még egyértelműbb legyek: az anticionizmussal és az Izrael-ellenességgel szembeni harc ugyanaz a harc, mint amit mi az európai értékrendünk és életmódunk védelmében folytatunk. Ezért is egyre sürgetőbb feladat beteljesíteni a szuverenista connectivityt: megerősíteni nemzeti erők nemzetközi összefogását.
Mi, magyarországi és izraeli konzervatívok elég régóta itt vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, a történelem nem áll meg senki kedvéért. Felesleges Bábel tornyát építgetni. Olyan pillanat sem lesz, amikor mi földi halandók teljes győzelmet hirdethetünk. De mind Izrael, mind Magyarország tovább járja saját útját a jövőbe.
Vállvetve védelmezve saját hitünket, kultúránkat, hagyományainkat és nemzeti létünket. Ez a mi toleranciaajánlatunk: mindenki csináljon, amit szeretne, csak minket hagyjanak normálisan élni.
(Szánthó Miklós főigazgató beszédének szerkesztett változata, amely 2024. október 1-jén Budapesten, az Alapjogokért Központ II. International Pro-Israel Summit konferenciáján hangzott el)
