Semmi kedvem a Tisza Párt elnökének viselt dolgairól írni, de megértük, hogy Magyar Péter nemrég az ’56-os magyar hősök hazaszeretetéről és áldozatvállalásáról prédikált nekünk, a pártja pedig jelképévé avatta a forradalom lyukas zászlaját. Ennek a
z újdonsült pártelnöknek lassan mániájává válik, hogy a magyar történelemből hoz a mai korra adaptálható példákat, miközben fogalma sincs például arról, hogy hol született Babits Mihály, József Attila és Szent-Györgyi Albert.
Mint tudjuk, Szegeden, egy kampánybeszédében ezt a várost jelölte meg e neves személyek szülőhelyeként, miközben Babits Szekszárdon, Szent-Györgyi és József Attila pedig Budapesten látta meg a napvilágot. A pártelnök magyar királyok, költők, tudósok és hadvezérek nevével dobálózik, és szeretne párhuzamokat találni a mai valósággal, csak hát ez sehogy se sikerül neki.
A Tisza Párt most magasra emeli az ’56-os forradalmárok zászlaját, amelyből egykor tudvalevőleg nem a koronás magyar címert, hanem a szocialistának hazudott népköztársaság vörös csillagos címerét vágták ki a fiatalok. Magyar Péterék a lyukas zászló lengetésével lényegében azt üzenik, hogy ők olyanok, mint a pesti srácok, a mai rendszer meg olyan, mint a kommunista diktatúra. Ez az „üzenet” azonban rettentően sántít.
Magyarország mai társadalmi berendezkedése polgári demokrácia, amit látványosan bizonyít, hogy még olyan köpönyegforgató, dühös indulatból politizáló, szalonképtelen emberek is tudnak jó választási eredményt elérni, mint Magyar Péter.
Ha netán azért lengeti ezt a zászlót, hogy a híveit utcai harcokra és barikádok építésre biztassa, akkor felhívjuk a figyelmét: nagyon eltévesztette a házszámot.
Az egykori forradalmárok a szovjet csapatok által megszállt ország kommunista diktatúrája ellen ragadtak fegyvert, ami gyakran csak néhány benzines palack volt.
Ezek a fiatalok nem unatkozó, elkényeztetett, éjszakai szórakozóhelyeken bulizgató semmirekellők voltak, hanem többnyire szegény családokból származó, nemzetük szabadságáért minden áldozatra kész fiatal munkások, diákok, egyetemisták.
Jómagam akkor tizenegy éves voltam, a XIII. kerületben laktunk, a Csángó utcában, és jól emlékszem a közhangulatra. Utáltuk a rendszert, a besúgó házmestereket, azt a szegénységet és éhezést, amelyről Magyar Péternek sejtelme se lehet. Soha nem felejtem el, amikor egy-egy este édesanyánk sírva fektetett le ötünket, mert még száraz kenyeret se tudott adni vacsorára. Igaz, apám osztályidegen volt, és csak rosszul fizetett fizikai munkás lehetett, de a körülöttünk élő munkáscsaládok sorsa sem volt sokkal különb a mienknél.
