Semmi kedvem a Tisza Párt elnökének viselt dolgairól írni, de megértük, hogy Magyar Péter nemrég az ’56-os magyar hősök hazaszeretetéről és áldozatvállalásáról prédikált nekünk, a pártja pedig jelképévé avatta a forradalom lyukas zászlaját. Ennek a
z újdonsült pártelnöknek lassan mániájává válik, hogy a magyar történelemből hoz a mai korra adaptálható példákat, miközben fogalma sincs például arról, hogy hol született Babits Mihály, József Attila és Szent-Györgyi Albert.
Mint tudjuk, Szegeden, egy kampánybeszédében ezt a várost jelölte meg e neves személyek szülőhelyeként, miközben Babits Szekszárdon, Szent-Györgyi és József Attila pedig Budapesten látta meg a napvilágot. A pártelnök magyar királyok, költők, tudósok és hadvezérek nevével dobálózik, és szeretne párhuzamokat találni a mai valósággal, csak hát ez sehogy se sikerül neki.
A Tisza Párt most magasra emeli az ’56-os forradalmárok zászlaját, amelyből egykor tudvalevőleg nem a koronás magyar címert, hanem a szocialistának hazudott népköztársaság vörös csillagos címerét vágták ki a fiatalok. Magyar Péterék a lyukas zászló lengetésével lényegében azt üzenik, hogy ők olyanok, mint a pesti srácok, a mai rendszer meg olyan, mint a kommunista diktatúra. Ez az „üzenet” azonban rettentően sántít.
Magyarország mai társadalmi berendezkedése polgári demokrácia, amit látványosan bizonyít, hogy még olyan köpönyegforgató, dühös indulatból politizáló, szalonképtelen emberek is tudnak jó választási eredményt elérni, mint Magyar Péter.
Ha netán azért lengeti ezt a zászlót, hogy a híveit utcai harcokra és barikádok építésre biztassa, akkor felhívjuk a figyelmét: nagyon eltévesztette a házszámot.
Az egykori forradalmárok a szovjet csapatok által megszállt ország kommunista diktatúrája ellen ragadtak fegyvert, ami gyakran csak néhány benzines palack volt.
Ezek a fiatalok nem unatkozó, elkényeztetett, éjszakai szórakozóhelyeken bulizgató semmirekellők voltak, hanem többnyire szegény családokból származó, nemzetük szabadságáért minden áldozatra kész fiatal munkások, diákok, egyetemisták.
Jómagam akkor tizenegy éves voltam, a XIII. kerületben laktunk, a Csángó utcában, és jól emlékszem a közhangulatra. Utáltuk a rendszert, a besúgó házmestereket, azt a szegénységet és éhezést, amelyről Magyar Péternek sejtelme se lehet. Soha nem felejtem el, amikor egy-egy este édesanyánk sírva fektetett le ötünket, mert még száraz kenyeret se tudott adni vacsorára. Igaz, apám osztályidegen volt, és csak rosszul fizetett fizikai munkás lehetett, de a körülöttünk élő munkáscsaládok sorsa sem volt sokkal különb a mienknél.
Sokat változtak az idők. A kerület akkor egészen más politikai arcát mutatta, mint manapság. A forradalom kitörése után a besúgók, a pártemberek elbújtak, mint a patkányok. A békés tüntetőkkel szembeni Kossuth téri vérengzés után pedig felbolydult a mi környékünk is. A kerület utcáiból tömegesen vonultak az emberek a Váci úthoz, ahol teherautók jöttek a Nyugati pályaudvar felől Újpest felé. Híre ment ugyanis, hogy ott egy laktanyában fegyvereket osztanak. A sarkokon az emberek felkapaszkodtak a platókra, de egyikük sem emlékeztetett a hangosbeszélőbe kiabáló Magyar Péterre. A Váci út másik oldalán a Nyugati felé haladó, felfegyverzett, integető fiatalokat láttunk. Apánk is ment volna velük, de nem hagyhatta magára családját, kiskorú gyerekeit.
Pongrátz Gergely, a forradalom leverése után emigrációba kényszerült Corvin közi főparancsnok írta könyvében az 1956. november 10-én lezajlott eseményekről:
A Corvin köziek a Práter utca egyik pincéjében húzódtak meg, várva a tűz végét. Mindenkinél két géppisztoly volt és 10-15 tár. Kézigránátokkal is jól fel voltak szerelve. […] Az oroszok páncélosokkal, páncélautókkal és gyalogsággal támadtak, de úgy látszik, nem számítottak ellenállásra, mert a gyalogság a járművekkel együtt jött. A szabadságharcosok a romok tetején várták őket, és egy jó órás kemény harc után a Corvin köz elesett. A bajtársak közül talán hatan maradtak életben. Parancsnokuk is elesett. Olyan sok volt az orosz halott, hogy a hullák a Corvin környékét szőnyegként terítették be. Amíg a felkelők a pincében voltak, mind azt ismételték, hogy: »Meghalunk, de előbb megfizetünk érte.« A Corvin elesett, ők sajnos meghaltak, de az oroszok valóban nagy árat fizettek.
Magyar Péter szerint a mostani független, szuverén Magyarország nem létezne az ’56-os hőseink hazaszeretete és áldozata nélkül. Ezzel egyetértünk. Amit viszont nem értünk: ha ő is úgy véli, hogy Magyarország ma független és szuverén, akkor mit akar a lyukas zászlóval?
A bátor ’56-osok éppen azért emelték magasba a lyukas lobogót, azért mentek a barikádokra, mert a hazájuk nem volt szuverén, nem volt szabad és független.
Magyar Péter sajnos megint eltévesztette a házszámot, ezért jobb, ha gyorsan leteszi az ’56-os zászlót.
A szerző író, újságíró
