Kezdjük a lényeggel! A kormány külön kezeli az országos lakhatási feltételek fejlesztését. De miért is annyira fontos dolog az, hogy a 21 pontos akcióterv egyharmada erről szól? Több oka is van, és a kérdésre adott válaszok sem túl bonyolultak. Válasszuk azonban kétfelé a dolgot: budapesti, valamint vidéki bontásban. Budapest, miként azt tudvalévő, állam az államban – lakhatási oldalról nézve pedig különösen igaz ez az állítás.
A fővárosi ingatlanárak az elmúlt években az egekbe szálltak, és úgy tűnik, nincs megállás. Ezért is kell beavatkozni!
Egy pályafutását elkezdő fiatalnak, friss házasoknak manapság megfizethetetlen egy fővárosi lakás.
Pontosabban: megfizethető, ha kap kedvezményes hitelt, van mögötte családi támogatás, és hozzá egymilliós fizetés. De a többségnek mindhárom feltétel nem jön össze. Ennek hátterében pedig az áll, hogy a tehetős hazai réteg mellett a külföldiek is megjelentek az ingatlanpiacon, a rövid távra kiadott lakások pedig ugyancsak felfelé húzták az árszintet. Ha valaki rápillant például a belvárosi árakra, nem hisz a szemének. Az állami beavatkozás amúgy nem ördögtől való dolog, ezt teszik a nyugat-európai nagyvárosokban is, gondoljunk csak Barcelonára.
Valószínűleg sokat fog dobni a lakhatási helyzeten az is, hogy a Széchenyi-pihenőkártyából egy jelentős pénzügyi részt lakásfelújításra lehet majd használni.
Ugyancsak javíthat a helyzeten, hogy a kormány támogatja a munkáltató által adókedvezménnyel adható lakhatási támogatás kidolgozását. Emeljünk ki két fontos pénzügyi formát. Az egyik, hogy az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, ötszázalékos áfa mértékét 2026 végéig fenntartanák. Szerencsés volna ezt minél jobban kiszélesíteni, mármint az érintettek körét. Jó kezdeményezés az is, hogy kezdődjön egyeztetés a bankszektorral évi ötszázalékos önkéntesen vállalt lakáshitel-kamatplafon bevezetéséről. Utóbbi nagyon fontos dolog, mert a jelenlegi, valamint a „betervezhető” kamatkörnyezet magas, kigazdálkodni a mostanság felvehető lakáshiteleket felér egy varázslattal.
A tréfát félretéve az országos lakhatási feltételek fejlesztése lendületet biztosít a gazdaság egészének is. Normál esetben az építőipar az éves gazdasági teljesítmény, vagyis a GDP 10-15 százalékát is adja, s ettől most messze állunk.
Nem meglepő az építőipari vállalatok nehéz helyzete, különösen a kisvállalkozások esetén, ahol elbocsátások is történtek. A kedvezőtlen helyzetet erősíti, hogy az államival egy időben a magánszférában is zsugorodott a kereslet. Bár külföldi beruházók vannak, de ők gyakran a kivitelezőiket is hozzák magukkal, különösen a távol-keleti szereplők esetében. Érdemi növekedés csak akkor indulhat, ha rendeződik a finanszírozási háttér, vagyis az infláció bent ragad a 3-3,5 százalékos sávban, valamint a finanszírozáshoz szükséges hitelkamatok is 5-6 százalékra csökkennek. Mindent összevetve: az állami beruházási stop érzékenyen érintette az építőipart,
de egy hamarosan induló támogatási program lélegzetvételhez és pluszforrásokhoz juttathatja az ágazatot.
De nem pusztán az építőipar lendülne fel, hanem az úgynevezett tercier szektorok – a tervezőtől az ügyvédekig – is, amennyiben svungot adna az állami program. Arról nem is beszélve, hogy lakni is kell valahol.
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője
