Kamala Harris rövidke kampánya során egyértelműen hajtott a női, azon belül is a latino szavazatokra, a csalfa közvélemény-kutató cégek pedig biztosították is róla, hogy ez a közösség egyértelműen őt preferálja. A prognózisok arra alapoztak, hogy 2020-ban rekordszámú, tízmillóval több nő szavazott, mint férfi, ami talán annak is volt köszönhető, hogy az akkori demokrata kampány Donald Trumpot egy nárcisztikus, nőket alázó és bántalmazó, hímsoviniszta alakként ábrázolta, aki minimum fogságban tartja feleségét, Melanie-t, akin minden kampányeseményen vegytisztán látszik a szenvedés és néma segélykiáltások sora. 

Egy héttel a mostani elnökválasztás előtt két statisztika is napvilágot látott, amely Kamala Harris négyszázalékos előnyét prognosztizálta ellenfele előtt, a nők körében pedig még ennél is népszerűbbnek mérte, tizenhárom százalékos többséget mutatott neki. Erre ráerősítendő, Kamala Harris többször kampányolt a női jogok kérdésével és természetesen zászlajára tűzte az abortuszhoz való hozzáférés megreformálását is. Mindez azért is hatott kissé visszás módon, mert éppen a választást megelőző években döntött úgy a tagállamok egy jelentős része, hogy ezt a kérdést nem hogy liberalizálni, éppen szigorítani szükséges. 

Egy szó, mint száz, Kamala Harris és a demokraták a zsebükben érezték a női szavazókat. Aztán jött a hidegzuhany. A jelölt ugyanis a végeredmény szerint éppen rajtuk bukta el a választást: Donald Trumpra rekordszámú nő húzta be az ixet, mellettük a latinók és alacsonyabb végzettségűek többnyire a republikánus pártot támogatták. 

És akkor térjünk vissza egy kicsit az A kategóriás, szabadságjokat, nemek és rasszok közötti egyenlőséget oly vehemensen védelmező, azok felett őrködő sztárokra. Néhány hónapja robbant ugyanis ki Puff Daddy producer, rapper nevéhez kapcsolható, egész Amerikát megrázó botrány. 

Az ötvennégy éves, eredeti nevén Sean Combst szeptember 16-án le is tartóztatták: a vád pedig zsarolás, szexre való kényszerítés és szexkereskedelem. 

Ennek tükrében kerülnek igen más fényszögbe a kilencvenes-kétezres években elhíresült white partyk, amin a teljes showbiznisz legjava részt vett, köztük Demi Moore, Sarah Jessica Parker, hogy, hogy nem Beyonce, akinek férjura, Jay-Z üzlettársa is lehetett a bizniszben P. Daddynek. 

Ezeken a partikon a résztvevők minimum végignézték a nők elleni erőszakot, hogy kiskorúakat bedrogozhattak és úgy kényszeríthettek szexuális cselekményre, de az a hír járja, hogy egyenesen feltételéül szabták a sztárvilágban éppen szárnyukat bontogató ifjú tehetségeknek, hogy vegyenek részt a „bulikon”, hogy biztosítandó saját előmenetelüket. 

Ha nem lenne egyértelmű a párhuzam, van egy igen komoly közös halmaz azok között, akik érintettek a fent említett gyomorforgató bűncselekmény-sorozatban, illetve a szabadságjogokat és feminizmust olyan vehemensen védő, demokratapárti A kategóriás sztárok között. Az áldozatok közül eddig több mint százan vallottak arról, miket éltek át ezeken az összejöveteleken, a sornak pedig korán sincs vége. 

Félve merem csak feltenni a kérdést: vajon milyen üzenete van annak, hogy Kamala Harris, aki egyértelműen nőkre építette szavazóbázisát, olyan hírességekkel ölelkezett a kampánya során, akik évtizedek óta a komplett munkásságukkal csapják be jóformán az egész világot? 

Bár erről szóló összefüggésekről statisztikák vagy elmélet szintjén keveset olvasni, mégis meggyőződésem, hogy a két tényező korrelál egymással: Kamala Harris óriási buktájában szerepet játszhatott az egész világot megrengető botrány. 

Az amerikai elnökválasztás sok tanulsággal járt, de az egyik legfontosabb talán az, hogy a közösségi médiumok, a szórakoztatóipar, a hírességek, akik ismertségüket a politikai életbe is vastagon beforgatják, részei annak a világméretű hazugságnak, amit az emberek ellen világszerte szisztematikusan követnek el. Az interneten elérhető tartalmak, és mostmár a közvélemény-kutató cégek is beálltak abba a sorba, amely igen hamis látszatot kelt arról, mit is gondolnak, éreznek az emberek. 

Ami szintén fontos következtetés, és talán megnyugtató is, az az a tény, hogy nemtől, rassztól, iskolai végzettségtől függetlenül az emberek értékítélete talán mégiscsak a helyén van, mert nem dőlnek be a csillogó maszlagnak. 

Ha csak innen nézzük, úgy hiszem, az Egyesült Államok jól vizsgázott. Pedig számos kérdés van még, amely az életünket még itt Európában és szerte a világban is meghatározó tényező, a mindenkori amerikai elnöknek pedig komoly befolyása van rá. Az orosz–ukrán háború, az izraeli konfliktus, a bevándorlás kérdése, a gazdasági tényezők, a politikai törésvonalak: ezekben a kérdésekben Donald Trump győzelme mind-mind reménysugarat villant fel. Talán mégis helyére billenhet a mostani globális káosz. Legalábbis jó úton vagyunk felé!