Tovább tart a klímaváltozás okairól folyó tudományos vita

Ma már alig van olyan politikai műsor Magyarországon, ahol ne kerülne szóba vagy ne kapna egy oldalvágást a „klímahiszti”. A környezetvédők hisztiznek, abszurd követeléseikkel megnehezítik az életünket, és bedöntik azoknak a nyugat-európai országoknak a gazdaságát, ahol a kormányok affinitást mutatnak a környezetvédelem iránt. A Professzorok Batthyány Köre és Szarka László éghajlatfizikus különösen aktív a klímaváltozás antropogén okainak tagadásában.

Tény, hogy a bolygó klímája változik, jelenleg egy felmelegedő szakaszban vagyunk. És az is tény, hogy a felmelegedés elementáris civilizációs veszedelem. Következménye az elsivatagosodás; az érintett szubszaharai országokból már ma is tömeges az elvándorlás, hosszú távon százmilliók kelhetnek útra.

Már 1,5-2 Celsius-fokos globális felmelegedés is hatalmas károkat okoz az élővilágban: fajok tömeges kihalását, elvándorlását, térségünkben új kórokozók és betegségek megjelenését. A Kárpát-medencét is veszélyezteti a kiszáradás.

A kérdés az, hogy ez természetes folyamat vagy az emberi tevékenység okozza. Az ipari forradalom óta növekvő mértékben használjuk fel az ásványi szénhidrogéneket (a szenet, a kőolajat, a földgázt) energiaforrásként. Vajon az ennek során keletkező gázok feldúsulása okozza a felmelegedést? Az 1980-as, 90-es években ebben tudományos konszenzus született, és erre épül fel a klímavédelem szerteágazó nemzetközi intézményrendszere. Nevezetesen, hogy a klímaváltozást az üvegházhatású gázok (a szén-dioxid, a dinitrogén-oxid és a metán) feldúsulása okozza, és ezek csökkentése a legfontosabb feladat.

Először az 1992-es kiotói, majd a 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezmény szabta meg a teendőket a klímavédelem terén. Ezeket szinte az összes ország aláírta. A legutolsó nagyszabású klímavédelmi egyezményt 2021-ben Glasgow-ban kötötték meg. A fejlett országok kötelezettséget vállaltak, hogy 2050-re megvalósítják a karbonsemlegességet, azaz olyan intézkedéseket hoznak, amelyek semlegesítik a kibocsátott üvegházhatású gázokat.

(Kína ezt 2060-ra vállalta.) A fejlődő országokat pedig segítik, hogy gazdasági növekedésük minél kevesebb kibocsátással járjon.

Az utóbbi években azonban sok komoly tudós (köztük magyarok is) kétségbe vonta a klímaváltozás antropogén eredetét, és azt természetes folyamatnak tekinti. Váltig állítják, hogy az üvegházhatású gázok csak olyan csekély részét képezik az atmoszférának, ami semmiképpen sem okozhatja a felmelegedést.

Én a káoszelmélet talaján állok. Nevezetesen: a klíma igen bonyolult, kaotikus rendszer, és ezek egyik fő jellemzője, hogy nem lehet a bennük zajló folyamatok ok-okozati jellegét pontosan meghatározni.

A klímaváltozás antropogén jellegének tagadói viszont azt is állítják, hogy ha nem az üvegházhatású gázok okozzák a klímaváltozást, akkor semmi szükség nincs az ásványi eredetű szénhidrogének kitermelésének és fogyasztásának korlátozására, továbbra is éljünk a természet adta javakkal, félre az aszkézissel!

Mivel az éghajlatváltozás okairól folyó tudományos vita még nem zárult le megnyugtatóan, erre tekintettel született meg az ENSZ egyik intézményében a „precautionary principle”, az elővigyázatosság elve: hogy ha nem is lehetünk biztosak a klímaváltozás kiváltó okaiban, mégis úgy kell cselekednünk, mintha az rajtunk is múlna, mert a felmelegedés szörnyű globális, civilizációs katasztrófával fog járni.

A klímavédelmi intézkedéseket azonban több más körülmény is indokolja. Az ásványi szénhidrogének a kitermelése, feldolgozása és felhasználása során óriási környezeti károk keletkeznek, több légnemű melléktermék súlyos egészségi kockázatot jelent, károsítják az élővilágot és az épített környezetet is. A környezetpolitika ezért ezek visszaszorítására és a helyettesítésükre törekszik megújuló energiaforrásokkal. Az ellentábor arra hivatkozik, hogy a megújuló energiák előállítása során is keletkeznek környezeti károk és káros anyagok. Ez igaz, de akkor számításokat kell végezni: mennyi és milyen károk keletkeznek az egyik és milyen a másik energiaféleségnek tulajdoníthatóan, és mérlegelni kell a termelésük és felhasználásuk arányát. A környezetvédők az ásványi szénhidrogének okozta károkra vonatkozó számításokat már elvégezték. Most az energialobbin a sor, hogy kimutassák, mekkora károk keletkeznek az alternatív energiatermelés során.

Az energiafelhasználás (bármelyik fajtájáé) korlátozása azonban közgazdasági szempontból mindenképpen indokolt: racionalizálásra és műszaki fejlesztésre ösztönöz. Ezzel szemben az olcsó energia elkényelmesíti a gazdaságot, a rövid távú előnyök mellett hosszabb távon lemaradáshoz vezet.

Félreértés ne essék, most nem az olyan sokkszerű és nagymértékű energia-áremelkedések mellett érvelünk, amilyeneket az ukrajnai háború és a szankciók okoznak.

De a legfontosabb érv, amit felhozunk az energiafelhasználás megdrágítása mellett, az a fogyasztói társadalom vadhajtásainak lenyesegetése. A fogyasztási-költekezési mániáé és az állandósult mobilitási kényszeré. A túlzott fogyasztással kimerítjük erőforrásainkat, a hulladékokkal súlyosan terheljük környezetünket.

Eltorzult az értékrendünk, a vásárlásban és az autózásban leljük örömünket. De mennyivel értékesebb lenne a szabadidő, a tanulásra, a kultúrára, a sportra, a családra fordított idő! Az ásványi szénhidrogének megdrágítása, felhasználásuk korlátozása tehát többszörös előnnyel járna. És ki tudja, talán még a klímaváltozást is mérsékelné.

A szerző közgazdász, társadalomkutató