A nyugati világ állandó katonai vetélkedésben 1990-re le tudta bontani az oroszok által felépített szovjet birodalmat az itteni népek legnagyobb örömére, de csak néhány év után derült ki, hogy az ezt levezénylő Egyesült Államok domináns körei nem akartak itt leállni. A még mindig óriásként megmaradt Oroszországot is meg akarták szüntetni, több részre osztva az 1800-as évek végére kialakult eredeti területeit is. Ez eleinte ment is, mert a gyenge jellemű és alkoholista Jelcin elnök – akit amerikai kampánytanácsadók tudtak választási győzelemre segíteni – beengedte Oroszországba a globalista amerikai NGO-hálózatokat és általában az amerikai tőkét a média-, a jogi és a kulturális szektorok átvételére.
Hiába tiltakoztak az orosz csúcsállami vezetők (például Jevgenyij Primakov) az Oroszországot feldarabolni szándékozó CIA-tervek nyilvánosságra kerülése nyomán ez ellen már 1992-ben, az enerválttá vált orosz vezetés Jelcin alatt nem tett semmit.
Csak az orosz titkosszolgálati elit szervezkedése változtatott ezen a helyzeten, amikor a soraikból származó Putyint kinevezte Jelcin elnök miniszterelnöknek, majd rövid idő után követte őt az elnöki székbe. Ekkor egy kiszorítási folyamat indult meg, és a gazdasági, jogi és kulturális szektorokat behálózó amerikai alapítványokat és NGO-hálózatokat – élén a Soros-hálózat ügynökeivel – fokozatosan eltávolították az országból, illetve az addig betöltött posztjaikból, és 2002 körül Oroszország már önálló nagyhatalomként állt szemben ismét az Egyesült Államokkal. Lemondva azonban a szovjetek addigi agresszivitásáról, Oroszország be akart illeszkedni a nyugati világrendszerbe, és jelentkezett is a NATO-ba, az európai emberi jogi egyezményi keretbe, amiből az utóbbi sikerült is, de a NATO továbbra is mint ellenséget kívánta kezelni.
Az Oroszországból kiszorított amerikai befolyás a legintenzívebben benn maradt Ukrajnában, annak gazdasági, média- és politikai szervezeteibe beépülve és forrásait jórészt megszerezve, illetve a korábbi állami vagyont megszerző ukrán oligarchák nagyobb részével szoros kapcsolatokat kialakítva. Ettől az időtől kezdve Amerika külügyi és titkosszolgálati részlegei kiépítettek Kelet-Európa vonatkozásában a „demokráciára kényszerítő gépezet” álcája alatt egy stratégiát, amely emberjogi és demokráciaaggályok hangoztatása mellett az USA-val együtt nem működő kormányzatok eltávolítására irányult, felhasználva az ilyen országokon belül az elégedetlenkedő csoportokat.
Ez volt a színes forradalmak ideje, kezdve a grúzokkal, majd a szerbekkel, és így került sor 2004-re az ukrán narancsos forradalomra. Éppen a Magyarországon szolgáló korábbi amerikai nagykövet, Mark Palmer írt erről egy könyvet, hogy csaknem 25 államban lehet majd így a demokrácia terjesztéseként amerikaiaknak kedvező változtatásokat létrehozni.
A 2004-es narancsos forradalom után aztán 2014-ben az időközben mégiscsak oroszbarát elnököt választó ukránok ellen a kijevi amerikai nagykövetség vezetésével az amerikai külügy és CIA-erők puccsot szerveztek, és az elnököt eltávolítva a legközvetlenebbül beavatkoztak az azt követő ukrán állami vezetés kiépítésébe. (Ezt a WikiLeaks és az amerikai diplomáciai iratok millióinak nyilvánosságra kerülése nyomán lehetett rekonstruálni, a kijevi amerikai nagykövetség általi puccsszervezés apró részletéig is bezárólag.) Közben ment a szervezés, hogy az így Amerika-baráttá vált ukrán vezetés beengedje a NATO atomütőerejét, az ukránok NATO-tagsága révén is, és így az ellenségessé vált Oroszország közvetlen határára kerüljön a NATO atomütőereje. Azóta csak ennek utóhatásai mozgatják az Egyesült Államok és Oroszország küzdelmét Ukrajnán keresztül, aminek utolsó drámai fejleménye volt a 2022 februári orosz háború megindítása, hogy katonailag megállítsa Ukrajna NATO-tagságát és az atomütőerő orosz határra telepítését.
Felmerül a kérdés, hogy miért ilyen kitartók Amerika globalista erői már harminc éve abban, hogy a korábban már a NATO-ba belépést is kérlelő oroszokat megtörjék?
Hiszen az oroszok a szovjetektől megörökölt fegyverarzenáljaikat jórészt hagyták lepusztulni, és állandóan vicc tárgya volt a rozsdásodó orosz hadigépezet. A magyarázat nagyon egyszerű, hiszen az orosz állam szétbontására törekvő tervek sikere esetén az alig lakott, de Európa-nagyságú szibériai területek bőséges forrásokkal szabaddá válnának, alig néhány kilométerre a Bering-szoroson át az Egyesült Államok alaszkai területei alatt. Ilyen hódítási lehetőségek már bő 150 éve lezárultak a nyugati nagyhatalmak számára, és most Oroszország feldarabolásával egyharmaddal meg lehetne növelni Amerika területét és forrásait. Bízzunk abban, hogy Trump most hatalomba kerülve az izolacionista programjával szakít a terjeszkedéssel, és inkább befele fordulva az időközben széteső amerikai társadalom belső rendjének helyreállítására helyezi a hangsúlyt.
A szerző professor emeritus
