És azt értjük-e, mit jelent a várakozás szentsége? Hogy arra várakozunk, ami már réges-rég megtörtént? A karácsony újra és újra alkalmat ad arra, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk: azzal, hogy Jézus beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből. Nem értjük? Nem baj. Nagyobb baj, ha nem is hisszük. Mert mint már Pascal megállapította: Istent a szív érzi, nem az ész.

„…valaki jár a fák hegyén / mondják úr minden porszemen / mondják maga a remény / mondják maga a félelem” – kopognak keményen Kányádi komor sorai. És ki nem fél közülünk? – kérdezi Pilinszky profetikus versében. A válasza: „A bárány az, ki nem fél közülünk, / egyedül ő, a bárány, kit megöltek. / Végigkocog az üvegtengeren / és trónra száll. És megnyitja a könyvet.”

János apostol az első levelében írja: a szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet. Karácsony a szeretet és az élet győzelme a félelem és a halál fölött, ahogy kétezer éve, úgy most is. A poklos, háborodott világban szerzett mindennapi tapasztalataink ellenére ez a valóság: Jézus, „a világ világossága” erősebb a sötétségnél, a gonosz minden hatalmánál. Ez az egyetlen reményünk.