Ezután ugyan még támadhattak a franciák, de ez volt a győztes találat. Aztán következett az ünneplés, a mámor, majd a szokásos forgatókönyv szerint átmeneti megnyugvásként az értékelés. Ugyancsak felemelő pillanatokkal. Ezek csúcspontjaként Klujber Katrin és Elek Gábor duettjével. A torna gólkirálynője nem feledkezett meg köszönetet mondani a szakértőként jelen lévő egykori edzőjének. – Nem akarok sírni… – reagált a szavaira a korábbi szövetségi kapitány. Nem frappáns válaszként, hanem meghatottan, a könnyeit befelé nyeldesve.

Elek Gábornak éppenséggel volna oka az irigységre. Szövetségi kapitányként neki nem – neki sem – adatott meg az éremszerzés világversenyen, aztán az élet úgy hozta, hogy elválasztották kedves tanítványai­tól a Ferencvárosnál. Ám nyoma sincs benne sértettségnek, őszintén örül együtt a lányokkal és a kollégájával, Golovin Vlagyimirrel. S persze immár az Esztergom vezetőedzőjeként is azért dolgozik tehetséges fiatalok egész sorát gardírozva, hogy ekképpen járuljon hozzá a sportág boldogulásához.

Az olimpia évében, az olimpia után rendezett Európa-bajnokságnak úgy általában nincs különösebb tétje, ez a bronzérem mégis diadal. – Az olimpia keserédesen alakult, szomorú zárással. Mégis erőt merítettünk belőle. Azóta minden egyes összetartásnál mindenki a maximumot nyújtotta, nem a sebeit nyalogatta, mert tudtuk, mekkora lehetőség előtt állunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült megvalósítanunk az álmunkat – a legösszeszedettebben talán Szemerey Zsófi öntötte szavakba, miért annyira fontos ez a bronz.

S mert a szavaknál mindig fontosabbak a tettek, tegyük hozzá, Szemerey a még a franciák elleni első meccsen szerzett sérüléssel, részleges combizom-szakadással vállalta a játékot. Vámos Petra pedig úgy, hogy péntek estétől egészen vasárnap délig lázasan az ágyat nyomta.

Ami persze csak nagy vonalakban igaz, ennél fontosabb, meghatározóbb előzmény, hogy egy éve kis híján minden összeomlott. Amikor kereken egy esztendeje, a 2023-as világbajnokság középdöntőjében, a magyar válogatott utolsó mérkőzésén hatgólos hátrányban vergődött Horvátország ellen, úgy tűnt, ugrik az olimpia, s Golovin Vlagyimir is távozhat. 

S akkor kisebb csoda történt. Böde-Bíró Blanka és Klujber Katrin vezérletével a magyar válogatott megfordította a már elúszni látszó mérkőzést. Ez akkora lökést adott a csapatnak, hogy kivívta az olimpiai szereplést, Párizsban csak néhány másodpercen múlt az elődöntő elérése a svédek ellen, de, miként Szemerey utalt rá, az a kudarcélmény nem törte meg a társaságot, ellenkezőleg, csak növelte a bizonyítási vágyat.

Hogyan tovább? A magyar válogatott visszaverekedte magát a szűk világelitbe, ahová a sportág története során többnyire tartozott?

A válasz egyszerre igen és nem. A jelenlegi válogatottnak van egy nagyon erős magja. Győri-Lukács Viktória, Klujber Katrin és a torna legjobb fiatal játékosaként Simon Petra megérdemelten került be az Európa-bajnokság válogatottjába; cseppet sem túlzás, hogy három norvég mellett három magyart is beválasztottak az all star csapatba. Sőt szívünk szerint Szemerey Zsófinak és Vámos Petrának is helyet szorítanánk benne. Nem vitás továbbá, hogy Kuczora Csenge is nemzetközi klasszissá érett, védekezésben pedig Papp Nikoletta és Bordás Réka is fontos pillére az együttesnek. A kezdőcsapat tehát lényegében megvan. Ám az irányítókat és a kapusokat leszámítva a többi poszton nincs egyenértékű csere, a beállósaink pedig továbbra is elmaradnak a nemzetközi élvonaltól, sőt olyanok is akadnak a keretben, akik szinte semmit sem tettek hozzá a sikerhez, ami a norvégok, dánok, franciák esetében elképzelhetetlen luxus lenne. Nem ülhetünk tehát a babérjainkon. Nem elég hosszú a kispad, s a konkurencia is lehetne élesebb a kerettagságért.

S van itt még valami. Egy látszólag jelentéktelen, mégis fontos esemény, amire sokáig hivatkozhatunk még: a norvég–magyar elődöntőt követő sajtótájékoztató. Legyen szó bármelyik sportágról, a sajtótájékoztató manapság többnyire inkább csak a hagyományokban gyökerező protokolláris esemény, nem véletlen, hogy a női Eb-n egészen az elődöntőkig nem is vesződtek vele. Minden edző, játékos először is kötelességszerűen a tévécsatornáknak nyilatkozik, aztán átverekszi magát az úgynevezett vegyes zónán, gyakran féltucatszor is elismételve ugyanazt az értékelést. Ugyan mi újat lehetne még mondani a sajtótájékoztatón?

Thorir Hergeirssonnak sikerült. A norvég válogatottal az elmúlt másfél évtizedben sikert sikerre halmozó, tizenöt év után újabb Eb-arannyal távozó izlandi szakember, miután felmondta a kötelezőt, meglepetésre a magyar csapatról, helyesebben a magyar kézilabdázásról kezdett el beszélni. A norvégok szövetségi kapitánya először is Magyarországot nagy kézilabdás nemzetként méltatta, mondhatni elégedettséggel nyugtázta, hogy női válogatottunk ismét ott van a legjobbak között, majd váratlanul azzal folytatta, megnehezíti a csapat fejlődését, hogy túl sok külföldi szerepel a magyar bajnokságban, mert ez a tehetségek kibontakozásának akadálya.

Ez az a kérdés, aminek, ha feszegetik, itthon nagyon nem örülnek. Pedig kiáltó ellentmondás, hogy miközben beválasztják az Eb all star csapatába, Simon Petra a klubjában, az FTC-ben Bajnokok Ligája-mérkőzéseken többnyire csak néhány percet kap, a két válogatott kapus, Böde-Bíró Blanka és Janurik Kinga pedig azért verseng egymással, hogy melyikük legyen Laura Glauser cseréje. A Ferencvárost a maga szemszögéből persze az hajtja, hogy végre Bajnokok Ligáját nyerjen, de a kezünket a szívünkre helyezve tegyük fel a költői kérdést: a Győr hat BL-győzelme közül a sportág egészét tekintve melyik vetekedhet a mostani Eb-bronz hatásával?

Az sem feltétlenül igaz, hogy a két meghatározó klub húzza felfelé a sportágat. A 2023-as BL-győztes Vipers idén ősszel majdnem csődbe ment, mi több, az Eb alatt Norvégiában arról cikkeztek, hogy klubok egész sora került nehéz anyagi helyzetbe. A norvég kézilabda ehhez képest él és virul, az olimpiához képest három világklasszis, Oftedal, Kristiansen és Mörk esett ki a válogatottból, Norvégia mégis a mezőnyből látványosan kiemelkedve nyerte meg az Európa-bajnokságot.

Ám eddig s ne tovább a kifogásokkal. 

A lányok egységbe kovácsolódtak, ráéreztek arra, mi a helyes gondolkozás, mi az igazi boldogság forrása. A klubcsapat: munka, a nemzeti csapat, a válogatott több annál: hivatás. Az előbbiért dolgozni kell, utóbbiért könnyeket is szabad hullajtani. Akár akarja az ember, akár nem.