Mikor kell nekünk euró?

Időről időre felmerül az euró magyarországi bevezetésének a lehetősége. Rendszerint akkor, amikor a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy Sándor – az euró atyjának – tiszteletére konferenciát szervez. Így volt ez most is, ezért járjuk körbe a témát.

Az Európai Unió elődjének létrejötte, amelyet nyugodtan hívhatunk európai integrációs projektnek is, legfőbb indító és összetartó ereje a jövő háborúinak elkerülése és a béke biztosítása volt. Az alapító nyugat-európai országok ennek érdekében egyre szorosabb európai kooperációt szorgalmaztak. Ennek első intézménye az Európai Szén- és Acélközösség létrehozása volt 1951-ben, majd fokozatosan leépítették a korlátozásokat, és létrehozták az áruk, a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások egységes piacát. Továbbá létrehozták az úgynevezett schengeni övezetet 1990-ben, amellyel megszüntették a határellenőrzéseket, lehető téve az uniós polgárok szabad „áramlását”. Rá kilenc évre pedig, azaz 1999-ben bevezették a közös valutát, az eurót.

Az új fizetőeszköz célja a kereskedelem támogatása, valamint a versenyszerű leértékelések és a spekulatív, rendezetlen tőkeáramlások elkerülése volt. A legnagyobb gond az euró bevezetésével az volt, hogy hiányzott a költségvetési „láb”, ezért csak szigorú pénzügyi szabályok mentén lehetett meghonosítani az uniós pénzt. Így kerültek be a kritériumrendszerbe a költségvetési hiányra, az államadósságra, az inflációra, a hosszú távú kamatra és az árfolyamra vonatkozó előírások.

Röviden annyit erről, hogy legfeljebb háromszázalékos lehet a költségvetési hiány, két-három százalékos az infláció, hatvanszázalékos az államadósság, a kamatok pedig legfeljebb két százalékkal haladhatják meg a három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam kamatának átlagát. Emellett a belépés előtt két évvel rögzíteni kell azt az árfolyamot, amelyen átszámítva az euró felváltja az adott tagállam pénznemét. Bár nem előírás, de fontos dolog a gazdasági fejlettség kérdése is. Görögország, Spanyolország és Portugália példája jól mutatja, mi lesz a következménye, ha egy tagállam felkészületlenül vezeti be a közös valutát. A szóban forgó mediterrán uniós tagállamok hipp-hopp elvesztették versenyképességüket, költségvetési hiányuk elszaladt, a tőke kezdett kivonulni ezekből az országokból. S minden megdrágult.

Magyarán jó és rossz gazdaságpolitikát lehet az eurózónán belül és kívül is folytatni. Egy olyan országban, ahol az egy főre jutó GDP szintje már nagyon közel van az euróövezet átlagos értékéhez, továbbá a gazdaság is mélyen integrált az egységes piacba, érdemes bevezetni az eurót. Utóbbi álláspontot képviseli az Orbán-kormány is.

Kell-e nekünk euró? Nos, minimális feltétel, hogy Magyarország folytassa a versenyképességi reformokat, a csatlakozást követően ugyanis már nem lehet arra számítani, hogy az árfolyammal lehet ösztönözni a versenyképesség javulását. Bár rövid távon hasznos eszköz lehet az árfolyam-leértékelődés, de hosszú távon a folyamatos leértékeléssel nem igazán lehet a versenyképességet növelni, mert a huzamos leértékelés inflációhoz vezethet. Ebből a szempontból biztonságosan akkor lehet az eurót bevezetni, ha az ország egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson már megközelíti az euróövezet szintjét. Most nagyjából a 75 százaléknál járunk.

Egyébként a magyar kormányfő a mostani Lámfalussy-konferencián elmondta, hogy gondolkodtak rajta, de nem véletlen, hogy Magyarországon húsz évvel a csatlakozás után sem vezették be az eurót. Ugyanis a jelenlegi formájában az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó gazdaságok megerősödését. Lámfalussy Sándor, az euró atyja mondta, hogy „ha nem vagytok felkészülve, a csatlakozás meg fog ölni benneteket”.

A témával foglalkozó jegybanki elemzések az elmúlt egy évtized alatt nagyjából azt állapították meg, hogy az euró bevezetése önmagában nem csodaszer. Összességében ugyanis azt láthatjuk, hogy csak kevés, általában kivételnek számító ágazat esetében javult a hozzáadott érték termelés teljesítménye az euró bevezetése után. A folyamatnak különösen nagy nyertese a helyzetre jól reagáló német feldolgozóipar. A többi ország ágazataira inkább az volt jellemző, hogy nem az euró megléte, hanem technológiai, intézményi, szerkezeti, országspecifikus folyamatok befolyásolták az ágazat növekedését. Az ágazati eredmények megerősítik azt, hogy Németország, illetve Hollandia az euró bevezetésének egyértelmű nyertese. Pedig sokan fogadtak arra, hogy a közös fizetőeszköz bevezetésének Európában a legnagyobb „nyertes” ágazata a turizmus lesz. Ugyanakkor a várakozásokkal ellentétben nem a déli országok tudtak gyorsulni, hanem a tőlük északra eső uniós tagállamok. Például Belgium, Ausztria és Litvánia.

Végezetül, visszatérve a kritériumokra: a makrogazdasági számok „csak” általános támpontok. A legfontosabb szempont az euróövezethez csatlakozás meghozatalában az elszántság a versenyképesség növelésében és a költségvetési fegyelem betartásában, valamint ennek az eltökéltségnek a politikai ciklusokon átívelő folyamatos betartása. És ami a legfontosabb dolog: a társadalom felkészítése egy új pénz érkezésére.

A szerző a Világgazdaság vezető elemzője