Szóval van az a mámoros pillanat az emberi kapcsolatainkban, amikor nézzük, hogy a másik végigjárja azt az utat vagy folyamatot, amin mi már túl vagyunk, és az előre megjósoltak szerint kudarcot vall. És talán néhány másodpercig viaskodik is bennünk az empátia az egóval, de végül az esetek többségében mégiscsak utóbbi győz, mert így kimondhatjuk azt a két szót, ami ilyenkor tulajdonképpen az egész világ optikáját megváltoztatja: igazam volt! Mintha egy polccal feljebb kerülnénk, igaz?
Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amikor ezt a magas labdát nem lehet leütni. Mert a másik megpróbálta, és nem sikerült, és a lelki kár akkora, hogy még egy rúgást már nem bírna el. Szívtelenség lenne tort ülni felette. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a héten elolvastam a hírt: Németországban száznyolcvan fokos fordulat jöhet a migrációs politikában, szavazott ugyanis a Bundestag, és a többség emellett döntött.
Elfogadták még szerdán azt a határozatot, ami szerint visszafordítanának a határon minden olyan illegális bevándorlót, aki érvényes papírok nélkül érkezik. A kereszténydemokrata CDU és keresztényszociális CSU beadványát az AfD is elfogadta, ami óriási dolog, hiszen a baloldallal szemben meghatározó politikai kérdésekben ezek a pártok nem fogtak össze, amióta léteznek, főleg nem a szélsőségesnek kikiáltott AfD-vel.
És bár a történet vége nem lesz happy end, azért már önmagában ez a momentum azt jelzi: megmozdult valami nemcsak az emberek, hanem a vezető politikusok fejében is. De nézzünk akkor néhány adatot, miért is juthatott el idáig a Bundestag józanabbik fele.
A 83 millió főt számláló Németországnak napjainkban 18,4 százaléka bevándorló. A szövetségi statisztikai hivatal, azaz a Destatis tavaly tette közzé adatait, ennek alapján tehát minden ötödik németországi lakos bevándorló-hátterű. Természetesen nem mindannyian a Merkel-féle Willkommenskultur hozadékai: összesen kicsit több, mint 15 millióan élnek Németországban olyanok, akik az ötvenes évektől kezdve érkeztek az országba, további 4,9 millióan pedig már német állampolgárként születtek meg, bevándorló szülőktől. Még további 3,9 millió olyan ember él a németek között, akinek legalább az egyik szülője korábban bevándorlóként érkezett az országba. Ők a második generációs bevándorlók, az első nemzedékkel együtt pedig a lakosság több mint 24 százalékát teszik ki. Egy év alatt pedig 1,3 százalékponttal emelkedett az arányuk.
Szintén a kutatás adatai szerint az első generációs bevándorlók közül 6,1 millióan 2013 óta érkeztek Németországba, nemzetiségüket tekintve pedig főként Szíriából (tizenhat százalék), Romániából és Lengyelországból. Az ukrán közösség ugyanennek a halmaznak az öt százalékát alkotja. Átlagéletkoruk 29,9 év – csak hogy legyen összehasonlítási alap, a nem bevándorló-hátterű lakosság átlagéletkora 47 év –, ötvenhárom százalékuk pedig férfi. A leggyakoribb indok, amiért az országba érkeztek, az a menedékjog megszerzése volt.
Most már, hogy ezt tudjuk, érdemes annak is utánajárni, hogy
a hatmillió ember, aki az elmúlt évtizedben érkezett Németországba – tisztelet a kivételnek –, mivel tengette az idejét a nyugat-európai „Kánaánban”. Mindössze nyolc százalékuk érkezett tanulási, továbbképzési szándékkal, ennél csupán valamivel többen gondolták úgy, hogy Németországban kedvezőbb munkalehetőségekhez jutnak majd, mint a kibocsátó országban, ahonnan érkeztek.
És természetesen ezen a ponton érdemes idézni a Német Szövetségi Bűnügyi hivatal tavalyi adataiból is, amely szerint 2016 óta soha nem látott mértékben emelkedett a lopások és erőszakos bűncselekmények száma. Szintén érdekes információ, hogy 2022-höz képest, tehát egy év leforgása alatt a német állampolgárságú bűnelkövetők száma egy, a bevándorló hátterűeké majdnem tizennyolc százalékkal (!) emelkedett. Egyébiránt 2023-ban csaknem hatmillió bűncselekményt regisztráltak a német hatóságok, ami 5,5 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.
A hivatalos statisztikákból az is kiderült, hogy a migráns bűnelkövetők aránya az összes bűncselekményhez viszonyítva, 3,7 százalékponttal több, tehát negyvenegy százalékra emelkedett. Azaz kis túlzással a bűncselekmények majdnem felét bevándorló-hátterű elkövetők számlájára lehet írni. Azért ez az arány eléggé ijesztő.
Az adatok berlini bemutatásakor a CDU egyik politikusa, Michael Stübgen – aki egyébként a brandenburgi belügyminiszter – arról beszélt, hogy a határokon belül élő migránsok átlagon felüli mértékben követnek el bűncselekményeket, amivel kapcsolatban komoly felelősség nyomja a német politikusok vállát, az országuk jövője függ ugyanis attól, hogyan tudnak bánni az ott élőkkel.
A statisztika rengeteg aspektusból vizsgálja a bevándorló-hátterű bűnelkövetőket, a terrorcselekményekre és az egész Európát megrázó merényletekre pedig még ki sem tér. Nem árt azt sem hansgúlyozni, hogy ezek 2023-as adatok, tehát az arányok és a bűncselekmények száma nagy valószínűséggel azóta is emelkedett. Így él ma, ilyen társadalmi viszonyok között Németország.
És ha mindezek tudatában repülünk az időben vissza egészen szerdáig, talán a józan ész mércéjével mérve egy cseppet sem felháborító az a határozat, amit a Bundestag megszavazott. Nem mond ki egyébként sem többet, sem kevesebbet annál, mint amit Magyarország és Orbán Viktor már 2015-ben egyértelműen kimondott: legális papírok nélkül nem lépheti át senki az országhatárt. Itt tartottunk tehát szerdán.
Aztán elérkezett a péntek. A német parlament ismét összeült, hogy szavazzanak a javaslatról, azonban az ülés majdhogynem botrányba fulladt. Leginkább Friedrich Merz beszéde alatt, amit végigfütyültek azok a képviselők, akik még mindig úgy gondolják, hogy a befogadó szemlélet márpedig mindenkinek jó lesz.
A CDU kancellárjelöltje élesen bírálta a parlament munkáját, és próbálta felhívni a figyelmet azokra a német állampolgárokra, akik nem érzik magukat biztonságban, és megoldást várnak erre a helyzetre. Egy szó mint száz, a német parlament végül leszavazta a CDU javaslatát, ami lényegesen szigorította volna a bevándorlók beengedésének szabályait és eljárását.
Nem tudom, más milyen konzekvenciákat von le ebből, nekem több gondolatom is van. Az első, hogy a német politikusok többsége beláthatatlanul messze került az átlag német állampolgárok problémáitól. Egy ilyen statisztikákkal rendelkező ország, amelyiknek a lakossága az elmúlt tíz évben gyakorlatilag kicserélődött, de legalábbis jelentősen átalakult, másfajta hozzáállást, legfőképpen határozott józanságot követelne meg azoktól, akik irányítják azt. Minden ötödik ember Németországban ugyanis bevándorló-hátterű. Más kultúrából érkezett, a többségük ismeretlen szándékkal, és kicsi a valószínűsége annak, hogy egy-két renitenst leszámítva mindegyikük agysebész és atomfizikus lesz, öregbítve ezzel Németország tudományos világbeli pozícióját. Melyik az a felelős politikus, aki ennek tudatában nyugodtan hajtja álomra a fejét esténként, miután mindennek elhordta Európa felelős vezetőit, akik józanul cselekszenek?
Visszatérve az írás elejére,
Orbán Viktornak és Magyarországnak igaza volt. És fájdalmas ezt kimondani, sőt rágondolni is ijesztő, mert senki nem akarta, hogy így legyen igazunk. E mögött a két szó mögött ugyanis mostanra az európai terrorcselekményekben meghalt sok ezer áldozat van, és ki tudja, mennyi még.
Sőt, 2025-re elértünk oda, hogy az Iszlám Államot sejtetni egy bombatámadás mögött négy ország életét és iskoláit béníthatja le és tarthatja sakkban. Orbán Viktor azt mondta, ma magyarként biztonságban lenni Európában azt jelenti, hogy nálunk „csak” fenyegetőznek a terrorcselekménnyel, és nem elkövetik azt. Szomorú igazság ez Európára nézve.
