Déli szomszédunknál más a helyzet. A Szerb Haladó Párt több mint egy évtizede a hatalomban van, Szerbia erős embere, Alekszandar Vucsics 2014-től előbb kormányfő, csaknem nyolc éve pedig köztársasági elnök. Nemrég tisztáldozatra kényszerült, távozott a kormányfője, Milos Vucsevics. Miközben e pillanatban úgy tűnik, Vucsics ura maradt a helyzetnek, a szerbiai elégedetlenség mélyebb a szlovákiainál. Noha a koszovói helyzettől sem független, alapvetően az újvidéki vasútállomáson tavaly történt szerencsétlenségre vezethető vissza, amelyben tizenöt ember életét vesztette. A tiltakozók – elsősorban diákok – a felelősök megbüntetését, a történtek alaposabb kivizsgálását sürgetik, a rendbontó demonstrálóknak pedig amnesztiát. De általános korrupcióról is beszélnek, hatalomváltást, „több demokráciát” is követelnek. Ficóhoz hasonlóan Vucsics is említést tett idegen befolyásról, egyes külföldieket ki is utasítottak. A szerb fejlemények annál is fontosabbak, mivel náluk az utca negyedszázada rendszerváltást vívott ki. Tüntetéshullám buktatta meg Szlobodan Milosevics uralmát. Milosevics diktátor volt, Vucsics pedig nem az, ám kérdés, mennyit számít ez a végelszámolásnál.

Nem véletlen tehát, hogy a fennálló hatalmakkal szemben állók egyik fő nemzetközi megmondóembere a szerb Szrgya Popovics, a Milosevics megbuktatásában oroszlánrészt vállaló Otpor! (Ellenállás!) mozgalom vezető alakja. Ő e szavakkal ajánlja Útmutató a forradalomhoz címmel magyarul is megjelent könyvét: „Meg akarom győzni önöket, hogy bár a hatalmon lévők, a pöffeszkedők és kiszolgálóik sokasága legyőzhetetlennek látszik, de uralmuk megdöntéséhez nem kell más, mint lelkesedés.” Ezt mindenki úgy és azokra érti, ahogy és akikre akarja. De idézik a profi tüntetésszervezők Saul Alinskyt, a felforgatók filozófusát, akinek könyve, A civil szervezkedés ABC-je (milyen érdekes!) szintén olvasható magyarul: „Az emberek csak olyan dolgokat képesek megérteni, ami tapasztalati körükön belül esik.” Így válhattak általános hívószóvá a gumirugalmasságú „demokrácia” és „korrupció” kifejezések: közös nevezőre hozzák az oktatási rendszer miatt tiltakozó diákot, aki szerint nincs demokrácia meg a csalódott háztulajdonost, aki nem kapott pénzt tetőfelújításra (hiszen korrupció van). Két ötezres tüntetés az már egy tízezres tüntetés – legalábbis elvben. Csak éppen érdemes vigyázni a kínossá váló hisztériafélórákkal. A magyarországi ellenzéki képviselőknek az MTVA székházánál 2018-ban bemutatott performansza végül is egyetlen konkrét eredménnyel járt: a DK-s Varju Lászlót jogerősen elítélték, ezért kizárták az Országgyűlésből, s most indulhat újra a saját mandátumáért.

Szögezzünk le néhány tényt! 

1. Létezik jogos, a népakaratot kifejező elégedetlenség és harag. Máskülönben a magyar 1956 sem történt volna meg. 2. Demokratikus feltételrendszerben a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadsága alkotmányos jog. A tömegnek bizonyos értelemben „mindig igaza van”; ha nem szegi meg a törvényt, nem köteles állításait szakvéleményekkel alátámasztani. 3. Látszólag kisebb ügyek is válthatnak ki földrengésszerű változásokat. Az arab tavasz Észak-Afrikát és a Közel-Keletet megrengető eseménysorozatának katalizátora az volt, hogy 2010-ben elkeseredésében felgyújtotta magát egy tunéziai utcai gyümölcsárus.

Ugorjunk időben és térben is nagyot: az arab tavasz körül bábáskodott a CIA, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség kiszervezett felforgató pillére, a számos országban aktív National Endowment for Democracy is. Ez a háttérhatalmi szervezet megjelenik a 2022-es magyarországi országgyűlési választásokba az ellenzék oldalán beavatkozó, Magyarországot nyíltan „csatatérállamának” tekintő Action for Democracy (A4D) érdekhálójában. A mélyállami amerikai érdekek alig leplezett képviselője Európában a German Marshall Fund is, illetve mostanáig legalábbis az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége, a USAID, amelyet azonban most beszánt Donald Trump, a washingtoni háttérhatalomnak hadat üzenő új amerikai elnök. Ez a szervezet – mint kiderült – újságírók és médiavállalatok tömegét korrumpálta a világon az amerikai érdekeknek megfelelően. Ha Amerika segíteni akar neked, akkor nagyon kezdj gyanakodni, márpedig 2023-ban Samantha Power – David Press­man nagykövet korábbi főnöke – személyesen hozta Budapestre a segítséget. Természetesen az ellenzék álcivil és médiahátországának.

 A hívószavak (tanuljunk Alinskytől!) a demokrácia és a korrupció lesznek. A rémálom alighanem a kijevi Majdan, ahol 2014-ben az Egyesült Államok is nyíltan avatkozott be, kihasználva egy kelet-európai kulcs­ország belső elbizonytalanodását. Victoria Nuland, az egyik legkártékonyabb mélyállami szereplő saját kezűleg osztogatta a szendvicseket a Majdanon. Lengyel lapértesülés szerint pedig előzőleg Radoslaw Sikorski akkori (és mostani) lengyel külügyminiszter – Anne Applebaum amerikai háttérhatalmi figurának, az A4D volt tanácsadójának férje – diákcsereprogramnak álcázva ukrán szélsőségeseket hívott Lengyelországba fegyveres kiképzésre.

Szombaton két különböző, kisebb tüntetésbe is ütközhetett, aki Budapest utcáit járta. Ezek azonban nem mutattak túl önmagukon. Budapest felett jelenleg derült az ég, ám érdemes lesz figyelni a tavasszal is, mi zajlik körülöttünk.