Donald Tusk lengyel miniszterelnök nemrég azzal gyanúsította Orbán Viktort, hogy nem az EU csapatában játszik, hanem Putyinéban, már amennyiben megakadályozza az oroszellenes szankciókat. Eltekintve attól, hogy ez sokkal inkább elmondható lenne a szankciók kitalálóira, bennünket kissé zavar, hogy
Tusknak és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszternek nem sokat jelent a nagy múltú lengyel–magyar barátság. Ők és elvbarátaik úgy viselkednek velünk szemben, mintha hadban álló országok lennénk.
Persze nem minden lengyel a barátunk, és a történelmünk során sem voltunk mindig szívbéli jó barátok. Villongások bőven akadtak köztünk például a XII. században, de még a XV. században is, történetesen Kázmér lengyel és Mátyás magyar király között. De sokkal több példát találunk arra, amikor a két vitéz, haza- és szabadságszerető nép barátsága erősebbnek bizonyult a politikai ellentéteknél. Gyakran harcoltunk idegen hódítókkal szemben, olykor egymást segítve is, és adtunk menedéket egymásnak, ha a szükség megkívánta.
A barátságról a kommunista diktatúra idején sem feledkeztünk meg. Nem a szocialista országok kötelező „testvériségére” gondolok, hanem az egyszerű civilek körében élő érzésekről, amelyek jeleit azonnal megtapasztalhattuk, ha egymás földjére léptünk.
Először 1964 nyarán jártam Lengyelországban. Gyerekkori barátommal mentünk, kevés pénzzel, egy-egy sporttáskával. Katowicéig vonattal, onnan autóstoppal fel a tengerig, majd vissza, keresztül-kasul az országban. Szállásunk nem volt, soha nem tudtuk, hol fogunk aludni, de a lengyelek mindenütt segítettek, mihelyt megtudták, hogy magyarok vagyunk. Akkoriban nagy divat volt az autóstop, különösen arrafelé. A városok kivezető útjai mentén hosszú sorokban álltak a fiatal stoposok, akik a sopoti dalfesztiválra próbáltak eljutni. Kevés autó állt meg, de nekünk minden alkalommal. Ennek a titka egy sárgára festett tábla volt, amelyen fekete betűkkel ez állt: Węgry (Magyarország). Ezt tartottam a kezemben, és ennek a segítségével jutottunk el Lengyelország számos zugába, hol sátrakban, hol diákszállásokon éjszakázva, ismeretlen lengyelek vendégszeretetét élvezve.