A nyugati elit közben folyamatosan erősödött. És futtatta azt a két projektet, amelyekről Bogár Lászlóval is többször szót ejtettünk már, és hamarosan látható lesz a YouTube-on, a Jeszenszky-kaland csatornán («https://www.youtube.com/@jeszenszky-kaland») a legfrissebb beszélgetésünk is a témában. Ez a két projekt pedig az „embertermelés” és a „technoevolúció”. 

Az első arról szól, hogy létre kell hozni egy nagy létszámú embertömeget, amely munkaerőként alkalmazható. Minél több van belőle, annál olcsóbb lesz. Legyen kevert, gyökereitől, hagyományaitól megfosztott. Minél inkább városokban éljen, ahol nem csak az önellátás lehetetlen, de organikus közösségek sincsenek. Ezért erőlteti a migrációt is az elit. Mert a harmadik világból érkező munkaerő nagy létszámú, olcsó, és így lenyomja a helyi, nemzeti munkaerő árát is. Ugyanakkor a tömeges bevándorlás felhígítja a társadalmakat.

Ha kell, mesterségesen szított ellentétekkel egymásnak ugrasztani egyes tagjait, csoport­jait. Így garantálni lehet az elit folyamatos és megkérdőjelezhetetlen hatalmát. Gazdasági téren a multinacionális nagyvállalatok által, politikai téren pedig a világkormány fokozatos kiépítésével.

Amikor ez a két projekt összetalálkozott, egy paradigmaváltást hajtott végre a láthatatlan világelit, népszerű kifejezéssel „háttérhatalom”. Nehéz pontosan meghatározni, mikor; látszólag az ezredforduló környékén, de valószínűleg már inkább a 70-es, 80-as évek környékén jöhetett el a pont. Az elit már tudta, hogy hamarosan nem lesz szükség annyi emberi munkaerőre, mert a gépek sok mindent megcsinálnak, olcsóbban és hatékonyabban. Az emberek egyre inkább csak fogyasztóként kellenek. Véget ért az a pe­riódus, amikor az elit jövedelmének egy része kiáramlott a tömegek felé, munkabér formájában. A következő periódusban már visszafelé áramlik a pénz, és az elit egyre gazdagabb lesz, egyre jobban elszakad a társadalom többi részétől. (David Hackett Fischer szerint az ilyen periódusok hullámként ismétlődtek a történelem során, ahogy erről ír The Great Wave című könyvében.)

A népességnövekedés, az „embertermelés” tehát már nem érdeke az elitnek. Különösen nem a stabil egzisztenciával, nemzeti-polgári öntudattal rendelkező nyugati középosztály formájában. És épp ezt látjuk: a 80-as évek óta a fejlett világban egyre jobban csökken a népesség. De 

Legalábbis ez volt a terv. És úgy tűnt, meg is valósulhat. A parasztságot, az önmaga ellátására képes (és ezért nem kiszolgáltatott, így az elit uralma alá nem hajtható) tömegeket sikerült felszámolni. Két úton is. Az egyik a kapitalizmus, ahol alkalmazott munkaerőt csináltak belőle, és (egy darabig legalábbis) megfizették. A másik a kommunizmus, ahol felgyorsították a folyamatot, és egyszerűen elvettek tőlük mindent. Sok esetben fizikailag is megsemmisítették őket. Az utóbbi rendszer aztán a történelem szemétdombjára került, miután elvégezte a feladatát. A kísérlet elbukott; de valójában bevált, hiszen Kelet-Európában valóban sikerült gyorsan és hatékonyan felszámolni a parasztságot, így a kapitalizmus megérkezésével már nem is kellett megfizetni a munkaerőt, hozzá volt szokva a nyomorhoz, kezdődhetett az újabb gyarmatosítás. Most már a szabad piac és a liberalizmus zászlaja alatt.

És ezt az elit már a 90-es években (épp Fukuyama nagyotmondásának idején) látta, miközben mi még a hidegháború végének eufóriájában táncoltunk a Titanic tetején.

Csakhogy hiba csúszott a számításba. Ezt Kínának hívják. Gyenge és elmaradott volt, és bár szerves része lett a globalizációnak, de alárendelt szerepben. (A világ többi része fel sem merült, hogy bármiféle konkurenciát jelentsen a nyugati elitnek, Oroszország pedig romokban hevert a 90-es évek elején, éves GDP-je Hollandiáéval volt egyenlő.) Kína azonban „kinőtte magát”. Először lenyúlta a nyugati technológiát, majd pedig okosan továbbfejlesztette azt. Olyannyira, hogy ma már nem „kicsi és óccsó” minden, ami kínai, hanem a mérnökeik, a technológia innovációjuk pariban van az amerikaival. (Az európaira köröket ver, utóbibiról sajnos ma már beszélni sem érdemes.)

Egy darabig próbálta magához kötni a kínai elitet, de utóbbi köszöni, nem kér belőle, nem elégszik meg a másodhegedűs szereppel, saját ambíciói vannak.

A nyugati elit tehát elszámította magát. Nem vette időben észre egy másik hatalom felemelkedését, a világrend átrendeződését. Ám eközben otthon is egyre inkább elege van belőle a tömegeknek. Amelyeknek látha­tóan csak egy részét volt képes indoktrinálni, mentálisan manipulálni. A másik része hatalomba szavazta Donald Trumpot. Mind az ő, mind az európai patrióták sikere a megmaradás egyetlen esélye.

Ezért az egyetlen esély az Amerika–Európa–Oroszország szövetség, amin láthatóan Trumpék is dolgoznak. De ez már egy másik cikk témája…