Amikor a legmodernebb néphülyítési módszerek erejüket vesztik, amikor az agymosási rafinériák szavatossága lejár, és az addig oly hatásos fenyegetőzések, világvége-riogatások mind kevesebbekre hatnak, a fősodratú lügenpressének már a kutya sem hisz, a nemzeti pártok előretörését pedig lehetetlen többé szőnyeg alá söpörni: nos, az a vég kezdete a globalistáknak. A szellem addigra kiszabadul a palackból, vissza sehogyan sem szuszakolható. Akkor az idegen érdekeket szolgáló bábkormányok bukása törvényszerű, azt legfeljebb késleltetni lehet. E késleltetés egyik eszköze, hogy
a kellemetlenkedő, patrióta politikai ellenfelet egyszerűen lehúzzuk a szavazólapról. Volt – nincs. Ha nincs rajta a „kékcédulán”, ikszelni sem lehet rá. Csíny letudva.
Az eljárás nem új, ellenben régi. Hitler és Sztálin is leradírozta a rivális pártok nevét a szavazólapról. És valahogyan a nem komilfó pártok vezető tisztségviselői hamarosan jobblétre szenderültek, jellemzően nem végelgyengülésben. Zömüket összedrótozva, arccal lefelé kaparták el valami jeltelen tömegsírba, így aztán nem zavarták többé a fősodratú pártot a népboldogító eszmék kiteljesítésében, a Kánaán megvalósításában.
Innen nézve
a 2027-es francia elnökválasztás legnagyobb esélyesének tartott Marine Le Pen még szerencsés, hiszen korunk Berijái egyelőre nem lőtték őt tarkón, „csupán” megtiltották neki, hogy elinduljon a két év múlva esedékes választáson. Mindezt egy joginak mondott eljárás díszletei közt elbábozva.
Aki esetleg nem értesült a történetről: egy francia bíróság a minap négy év börtönre, pénzbüntetésre és öt év közhivatal betöltésétől való eltiltásra ítélte a Nemzeti Tömörülés legismertebb politikusát. Marine Le Pen hiába fellebbez az elsőfokú ítélet ellen, az ötéves eltiltás azonnal hatályba lép. Mégpedig azért, mert az Alkotmánytanács nevű legfőbb jogi gittegylet néhány napja úgy döntött: Le Pent már az elsőfokú ítélet alapján is el lehet tiltani az elnökválasztáson való indulástól, szükségtelen megvárni a jogerős döntést. Minek is? Már nyilván úgyis tudják, mi lesz majd benne: talán már ott figyel a táskájukban, Pelikán elvtárs vallomása mellett…
És micsoda véletlen egybeesés:
az Alkotmánytanács jelenlegi elnöke nem más, mint Richard Ferrand, Emmanuel Macron egyik legfontosabb politikai szövetségese, akit maga az államfő ültetett a főítészi testületbe egy évvel ezelőtt – a pártfüggetlen igazságszolgáltatás nagyobb dicsőségére. Noha megelőzően a Macron-féle LREM párt főtitkára (2016–2017), majd frakcióvezetője volt, a legfelső döntéshozó szerv tagjaként egészen 2022-ig részt vett a liberális élcsapat irányításában, párttagságát pedig mindössze négy hónapja szüntette meg.
Igazi, talpig független koma. Nahát ez a Ferrand gondoskodott róla a cimboráival együtt, hogy Le Pen jogerős ítélet nélkül se indulhasson a következő elnökválasztáson, nehogy meghiúsítsa a leendő globalista jelölt győzelmét.
Bénédicte de Perthuis, az Alkotmánytanácsot elnöklő bíró közölte:
„A bíróság figyelembe vette az ismételt elkövetés kockázata mellett a közrend azon komoly sérelmét is, amely akkor állna elő, ha egy, már elítélt ember az elnökválasztáson jelölt lenne.” Így fest egy mintajogállam: feltételezésre, jövőbeni eshetőségre, vagyis lényegében jövendőmondásra épített jogi csűrés-csavarás.
Miközben nálunk, úgymond „diktatúrában” a három ügyben – köztük választás rendje elleni bűncselekményért – jogerősen elítélt ellenzéki Varju László vidáman indulhatott a kormánypárt jelöltje ellen az újpesti időközin, és meg is nyerhette azt. De persze itt szűnt meg a jogállam, nem a galloknál…
És hiába sztornírozza esetleg a másodfokú bíróság (legkorábban jövő nyáron) az elsőfokú verdiktet, Le Pen elnökjelöltségének így minden bizonnyal lőttek. Le Pent uniós pénzek „elsikkasztásáért” ítélték el, mivel pártja európai parlamenti képviselőinek asszisztensei nem a képviselők munkáját segítették, hanem Franciaországban dolgoztak a pártért. A történet az ötvenes évek magyarországi kirakatpereit idézi, éppen csak az ürgebőr meg a békaemberek hiányoznak belőle. Tudniillik tavaly februárban
a jelenlegi francia miniszterelnök, Francois Bayrou is épp ilyen bűnügy miatt állt bíróság elé, az ő pártja is ugyanazt követte el, mint Le Pené – ám Bayrou esetében a bíróság valamiért megelégedett a párt és az érintett EP-képviselők megbírságolásával. Bayrout mint pártelnököt nem büntették meg és nem tiltották el a hivatalviseléstől – így fordulhat elő, hogy jelenleg ő Franciaország miniszterelnöke.
De hát ő Macron hű embere, aki 2017-ben – a jelöltségtől visszalépve – hozzásegítette Macront az első elnökválasztási győzelméhez. Amit szabad Bayrounak, nem szabad Le Pennek. Az egyiket ugyanazért kilövik, a másikat bársonyszékbe ültetik. Kétszáz év után ennyi maradt a franciák büszke jelmondatából: „Szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál.” Utóbbi.
Mindeközben
az uniós vakcinabeszerzést sms-ben megoldó Ursula von der Leyent nemhogy az Európai Bizottság éléről nem takarították el, de meg sem gyanúsították. És nyilván nem is fogják. A (nem nagyon) nyomozó szervek öt év alatt képtelenek voltak előhalászni az ominózus sms-eket. Pedig a hülyék számára is nyilvánvaló: aki sms-ben intézi egy fél kontinens milliárdos vakcinabeszerzését, ráadásul „véletlenül” épp a férje cégének anyavállalatával, annak minimum kaptárban lenne a helye.
De lehet, hogy Szibériában. (A tenyérbemászó Daniel Freunddal együtt, aki annyit bírt hozzáböfögni a Le Pen-ügyhöz, hogy Orbán legyen a következő, mármint akit nem engednek indulni a választáson.)
Vagy ott van a Katar-gate, az unió giga vesztegetési botránya. A görög baloldali EP-képviselőt, Eva Kailit pikk-pakk kieresztették a tömlöcből, az előzetesből, sőt már az Európai Parlamentbe is visszatérhetett, noha maffiaszervezetet működtetett baloldali bűntársaival együtt. A vád szerint a katariaktól több millió eurónyi kenőpénzt fogadott el. A vádlottak között van az egykori olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is. Kaili és Panzeri lakásán összesen több mint másfél millió eurót, vagyis hatszázmillió forintot találtak.
A bűnügy immár ott tart, hogy a titkosszolgálatokat és a rendőrséget vegzálják, amiért titkos adatgyűjtéssel leleplezték a bűnbandát. A szabadlábon virgonckodó Kaili pedig az EP-ben megszavazta, hogy Magyarországon haldoklik a jogállamiság, dühöng a korrupció. Kailitól nem messze ott csücsülhet a parlamentben a magyar járókelőket csoportosan félholtra verő Ilaria Salis nevű bolsevik véglény vagy a mások telefonját erőszakkal elszedő és azt a Dunába hajító Magyar Péter. Az ő mentelmi jogukat valahogy nem ér rá felfüggeszteni az uniós élcsapat.
Legott komédiának is nevezhetnénk az egészet, ha nem lenne rettenetesen tragikus.
De hát az. Tragédia, hogy ilyenné lett Európa. Sok szempontból a Szovjetuniónál is ostobább, öngyilkosabb szörnybirodalommá. Amelyet a demokrácialózungok dacára hidegen hagy, mit gondolnak a saját polgárai a legfontosabb ügyekről: migrációról (nem akarják), háborúról, fegyverküldésről, szankciókról (azokat sem), Ukrajna csatlakozásáról vagy bármiről. A nép csupán zavaró tényező, amelyet ki kell iktatni, ha nem a globalista mélyállam ügyeit és jelöltjeit támogatja. Például úgy, ahogy Le Pent: a szavazólapok meghekkelésével.
