idezojelek

Robert C. Castel: Van-e rükverc az atomfegyveren?

A kényszerített leszerelés eddig minden esetben sikeresnek bizonyult.

Robert C. Castel avatarja
Robert C. Castel
Cikk kép: undefined

Donald Trump megtette azt, amit minden standbeli hivatásos politikus, ha csak teheti, messziről elkerül. Több egymást követő kijelentésében meghúzott egy nagyon egyértelmű és nagyon határozott vörös vonalat: „Iránnak sohasem lehet atomfegyvere.” Tette ezt annak tudatában, hogy az elődje, Barack Obama 2012-ben már megpróbálkozott valami hasonlóval a szíriai vegyi fegyverek bevetésével kapcsolatban. Akkor és ott a szír rezsim szinte azonnal átlépte ezt a vonalat, és az USA-nak választania kellett a katonai intervenció és az elrettentésének az erodálása között. 

A következmények ismeretében feltevődik a kérdés, hogy 

miért állt bele Trump elnök ugyanabba a csapdahelyzetbe, amiért az elődjét olyan súlyos kritikával illették. De van még ennél is fontosabb kérdés. Visszafordítható-e egy előrehaladott stádiumban lévő atomfegyverprogram, és ha igen, akkor hogyan?

Bár a rendelkezésre álló információk korántsem hézagmentesek, némi általánosítással elmondható, hogy a világ közel kétszáz államából harminc körülire tehető azoknak a száma, amelyek elindultak az atomfegyver birtoklásához vezető úton. Ezeknek csupán az egyharmada jutott célba, és rendelkezik e sorok leírásakor nukleáris fegyverekkel. Ezek a számok azt sugallják, hogy megállítani és visszagörgetni egy előrehaladott stádiumban lévő vagy akár már célba ért atomfegyverprogramot korántsem reménytelen vállalkozás. 

Éppen ellenkezőleg, a történelmi esettanulmányokon alapuló mintázatból azt látjuk, hogy 

sokan próbálkoznak, keveseknek sikerül célba vagy akár célközelbe érni, és még ezek sem mindig képesek megtartani azt, amit elértek. A legizgalmasabb kérdés persze a hogyan. 

A sík mezőben hány út vezet az atomfegyverprogramok visszagörgetéséhez, és milyen körülményeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy ezek a próbálkozások sikerrel járjanak?

A nukleáris leszerelésnek hat fő típusát különböztethetjük meg: a kényszerített leszerelést, amikor külső nyomás – katonai akció, szankciók vagy diplomáciai fenyegetés – hatására történik a visszalépés (lásd például Irak, Szíria); az önkéntes leszerelést, amely saját politikai döntésen alapul (lásd például Dél-Afrika, Svédország); a tárgyalásos leszerelést, amely diplomáciai alku eredménye (Líbia, Argentína és Brazília); a feltételes vagy részleges leszerelést, amely szerződéshez kötött, de visszafordítható (Irán); a szakaszos, ciklikus visszafegyverkezésekkel járó leszerelést (Észak-Korea); és végül az államszéteséssel járó leszerelést, amikor egy birodalom utódállamai adják fel az örökölt arzenált (Ukrajna, Fehéroroszország, Kazahsztán).

Minden kétséget kizárólag az atomprogramok visszagörgetésének a leglátványosabb formája a kényszerített leszerelés. Izrael 1981-ben légicsapással semmisítette meg az iraki Osirak reaktort, amellyel lényegében évekre visszavetette Szaddám nukleáris ambí­cióit. Hasonló műveletre került sor 2007-ben is, amikor a szíriai Al-Kibar létesítményt bombázta le az izraeli légierő, megakadályozva egy újabb katonai célú program kibontakozását. De ebbe a kategóriába sorolhatjuk a szövetségesek második világháborús erőfeszíté­seit a náci atomfejlesztések ellen (lásd pél­dául a Vemork nehézvízüzem és az orianenburgi uránfeldolgozó elleni támadások). A kinetikus eszközök számos esetben nem az infrastruktúra, hanem a humán erőforrások ellen kerülnek bevetésre, legyenek ezek német tudósok a háború idején, illetve iráni atomtudósok és észak-koreai tanácsadók a Közel-Keleten. Fontos megjegyezni, hogy 

a kényszerített leszerelés sokkal többet jelent, mint csupán kinetikus vagy akár kiberhadműveleteket (Stuxnet). A nemzetközi fegyverzet-ellenőrzés és esetenként egy hosszú katonai megszállás volt az a lépés, ami visszafordíthatatlanná tette a folyamatot.

Ennek a leszerelési módnak az ellenpólusa az önkéntes leszerelés, ezen belül a dél-afrikai esettanulmány. Még ha nehezedtek is külső nyomások Pretoriára, az atomfegyverprogram leszerelését előirányzó döntés mögött belső politikai folyamatok álltak. Dél-Afrika a belpolitikai fordulat, az apartheid lezárása és a nemzetközi reintegráció érdekében mondott le kis méretű, de korántsem jelentéktelen atomfegyverprogramjáról. Hasonló folyamat játszódott le Svédországban, ahol egy ígéretes indulás után a gazdasági realitások súlyos döntés elé állították az ország vezetését. Vagy az önálló nukleáriscsapásmérő-erőt fejlesztik ki, vagy pedig az ország konvencionális haderejét, pontosabban a Gripen-előd, Saab 37 Viggen repülőgépet. A válasz – bizonyos mértékben az amerikai nyomás és ígéretek által is befolyásolva – az utóbbira esett.

Líbia példája a tárgyalásos leszerelés lehetőségeit és veszélyeit tárja azok elé, akik más kárán próbálnak tanulni. Az iraki invázió keltette rettenet üllője és a fokozódó nyugati, elsősorban amerikai–brit nyomás kalapácsa alatt Kadhafi úgy döntött, hogy gazdasági és diplomáciai előnyök reményében feladja az atomfegyverprogramját. A projekt leszerelése igen gyorsan és hatékonyan haladt előre, viszont a beáramló haszon jóval kisebb volt a reméltnél. A folyamat a rezsim összeomlásával és a diktátor halálával végződött – intő példát állítva minden autokrata számára, aki a nukleá­ris enyhülés és a Nyugathoz való közeledés gondolatával kacérkodik.

Irán esete a feltételes vagy részleges leszerelés kategóriájába illik. A 2015-ös JCPOA-megállapodás korlátozta az urándúsítást, csökkentette a készleteket, és egy teljesen komolytalan ellenőrzési mechanizmust vezetett be. Cserében érzékelhető szankcióenyhítés történt.

 A keretműködés már akkor is törékeny volt, az amerikai kilépés és az azt követő iráni szerződésszegések pedig megmutatták: ami ideiglenes, az gyakran visszafordítható is.

A visszafordítható leszerelés legszélsőségesebb példája Észak-Korea. A rezsim több alkalommal is részt vett olyan megállapodásokban, amelyek időszakos befagyasztást és leszerelést ígértek, de minden esetben visszaváltottak: az Agreed Framework és a hatoldalú tárgyalások ideiglenes eredményeket hoztak, de a fejlesztések folytatódtak. 

Phenjan számára a leszerelés nem végső állapot, hanem taktikai szünet. Azok sem tévednek nagyot, akik szerint a két fent említett leszerelési paradigmát – az iráni feltételes-részlegeset és az észak-koreai visszafordíthatót – bátran össze lehet vonni egy kalap alá. Phenjan és Teherán számára a nukleáris leszerelés valószínűleg sohasem képezett egy végső állapotot, hanem inkább taktikai szünetként, vargabetűként tekintettek rá.

Van az atomfegyverek leszerelésének egy további útja is, és ez az államszétesésen keresztül vezet. A Szovjetunió elhalálozása után az utódállamok egy része egy csapásra a világ vezető atomhatalmai között találta magát. A lisszaboni jegyzőkönyv és a budapesti memorandum keretében Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán megállapodtak: lemondanak a fegyverekről, de cserébe gazdasági segítséget és biztonsági garanciákat kérnek. Hogy az ezzel kapcsolatban kapott ígéretek mennyire ingatag lábakon álltak, az a 2014-es krími válság és a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború után igen nyilvánvalóvá vált.

Mik a tanulságai mindennek az iráni–amerikai nukleáris kötéltáncra nézve?

Irán szemszögéből nézve a dolgot Líbia és Ukrajna hosszú árnyéka vetül a tárgyalásokra. Az atomfegyverprogram feladása anélkül, hogy az ország rendezné mind a külső, mind a belső konfliktusait, halálos veszélyt jelent a rezsim túlélésére nézve. A dél-afrikai paradigma egy biztató reménysugarat ígérhet, de ennek az ára a teljes újrafogalmazása annak, hogy mit is jelent az: Irán.

Az USA és szövetségesei szempontjából is akad bőven tanulság a múlt tapasztalataiban. Az első az, hogy egy atomprogram felgöngyölítése hosszú távú folyamat. A második, hogy következetesség és kitartás híján a folyamat visszafordítható. 

A harmadik, hogy a kényszerített leszerelés sohasem volt fotogén, de eddig minden esetben sikeresnek bizonyult.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Zarándokok szabadsága

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Tőkés László ismét célkeresztben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Az igazság ideát van, csak meg kell érte küzdeni

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Életen innen, halálon túl

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.