A hadászati légi bombázás az utóbbi száz-egynéhány év egyik legvitatottabb stratégiája, ami késhegyre menő hadtudományi, hadtörténeti és morális viták tárgyát képezte és képezi mind a mai napig. A stratégiai bombázókampányok hatékonysága a technológiai, a doktrinális, a logisztikai, harcászati és a hadászati tényezők összhangján áll vagy bukik. Ezek közül talán a legfontosabb az utóbbi, aminek a feladata hidat képezni a célok és a lehetőségek között. Hiába van az összes többi tényező többé-kevésbé a helyén, ha a stratégia kudarcot vall a fent említett híd kialakításában.
Mivel az orosz–ukrán háborúban egyre nagyobb fontosságot nyer a két fél által folytatott stratégiai bombázókampány, érdemes feltenni a kérdést, hogy ezek mennyire hatékonyak, és hogy lehetőségükben áll-e eldönteni a háború sorsát. Mivel a cikk terjedelmének és az olvasók figyelmének is objektív határai vannak, az e heti cikkben az orosz stratégiai bombázókampányt fogom górcső alá vonni.
Kezdjük talán a meghatározással. Mitől stratégiai egy bombázókampány?
Attól, hogy nem a harctéren folyó eseményeket próbálja befolyásolni, hanem a háború egészét egy sor rendszerszintű hatás kifejtésével, amik az ellenfél ipari, gazdasági, politikai és lélektani infrastrukturáit pusztítják. A légi hadviselés álmoskönyve szerint egy valóban hatékony stratégiai bombázókampánynak számos szükséges, de önmagában nem elégséges hozzávalót kell tartalmaznia.
Lássuk tehát, hogy a jelenlegi orosz bombázókampány eleget tesz-e ezeknek a követelményeknek.
Az első és legfontosabb ilyen összetevő a légi fölény, ideális esetben a légtér teljes uralma.
A világháborúk tapasztalatai azt sugallják, hogy a légi fölény kicsikarása nélkül a stratégiai bombázókampány sohasem fog rendelkezni azzal a mozgásszabadsággal, ami lehetővé teszi a csapásmérő erő összpontosítását a kívánt hadászati hatás elérésére. Az orosz bombázókampány ma pont abban a helyzetben van, mint a szövetséges légi armadák Németországban, a légi fölény kivívása előtt. A rendelkezésre álló erő lehetővé teszi a csapásmérést, de az attríciós arány olyan nagy, hogy rendszerszintű hatást sikerült ugyan elérni, de ennek nem sikerül a hadászati szintet elérnie. Ezt a hendikepet némiképp egyensúlyozza az a tény, hogy az elvesztett légi eszközök döntő többsége pilóta nélküli.
A második igen fontos összetevő a képesség a kritikus szűk keresztmetszetek pusztítására.
Ezt a képességet hírszerzési és operatív összetevők alkotják. A cél beazonosítani azt a kisszámú szűk keresztmetszetet, illetve kritikus értéket, amiknek a pusztításával aránytalanul jelentős hadászati hatást lehet elérni. Az orosz bombázókampány egyik ilyen célpontja az ukrán energiatermelés és -szállítás, aminek a pusztításában igen jelentős sikereket tudhat magáénak. Ugyanakkor különböző okok miatt Oroszországnak mind ez ideig nem sikerült megtörnie az ukrán kritikus infrastruktúrának ezt a létfontosságú komponensét. A kudarc oka a rendelkezésre álló alternatívákban, a károk gyors kijavításában és az ellenfél rendelkezésére álló tartalék kapacitásokban rejlik.
A harmadik létfontosságú összetevő a technológiai képességek kérdése.
Ezen a téren Oroszország képességei igen egyenlőtlenül oszlanak meg. Az ukrán légvédelem szívós ellenállásával szemben a pilóta irányította orosz légi eszközök nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, amik nagy valószínűséggel tudják biztosítani ezeknek a rendszereknek a túlélését. A pilóta nélküli eszközök esetében azonban teljesen más a helyzet. Az olcsó és havi szinten százával gyártott stratégiai drónok (Geran) a tömeges bevetésükkel képesek túlterhelni az ukrán légvédelmi rendszert, még akkor is, ha a célba jutási arányuk igen alacsony. A spektrum másik végén a csak kis számban gyártható, költséges, de nagy hatékonyságú hiperszonikus és ballisztikus rakéták sokkal keményebb diót jelentenek az ukrán légvédelem számára. Az oroszoknak csupán az okoz fejfájást, hogy a bizonyított hatékonyságú eszközök még mindig nem állnak rendelkezésre kellő mennyiségben a kívánt hadászati hatás eléréséhez.
A negyedik összetevő a hadászati nyomásgyakorlás folyamatos fenntartása. Amit a háború kitörése óta látunk, az egy kvantitatív verseny az Ukrajnának szállított légvédelmi eszközök és az orosz bombázókampány között.
A hadjárat kimenetelét igen nagy mértékben az fogja eldönteni, hogy az orosz és a velük szövetséges hadiiparok képesek lesznek-e többet termelni, mint Ukrajna és az őket támogató nyugati hadiipar. Ennek a versenynek van egy minőségi és egy doktrinális komponense is, és még az sem kizárt, hogy egy előre nem látott innováció hirtelen az egyik fél javára billenti az egyensúlyt. Ennek hiányában ezt a versenyt a nagy számok törvénye fogja eldönteni.
