Egy szuverenitásában korlátozott, elnyomott közösség politikai érdekképviselete előtt alapvetően két lehetőség áll: behódolni, elfogadni fejlehajtva a történelmi kényszert, konfliktusmentességre törekedve keresni a megegyezést a fennálló hatalommal, vagy kihasználni és folyamatosan tágítani a rendelkezésre álló mozgásteret, vállalva a súrlódásokat, akár a nyílt konfrontációt is.
Az első politikai vonalvezetés, melyet bízvást nevezhetünk komprádorságnak, kényelmes, kockázatmentes, nem igényel sem bátorságot, sem rátermettséget, ugyanakkor anyagi haszonnal és magas pozíciókkal kecsegtet. A másodikhoz ezzel szemben nemcsak elhivatottság szükséges, hanem következetesség, kitartás, politikai tehetség, intuíció és megvásárolhatatlanság.
Mióta az Európai Unió teljes intézményrendszere a parlamenttől a bíróságokon át a bizottságig, feladva az államszövetség eredeti célját és filozófiáját, a woke-nak nevezett emberellenes ideológia gondolatrendőrségévé alakult, önkényesen visszatart jog szerint járó forrásokat, szankcionálja a jogszerű magatartást a migránsválság kezelésében, ismételten beleszólni igyekszik a tagállami hatáskörbe tartozó kérdésekbe, s még az egész intézményrendszer alapvető működési elvei közé tartozó vétójogot is meg kívánja szüntetni, úgy tűnik fel egy saját stratégiával, saját vízióval rendelkező, a magyar megmaradást és gyarapodást szolgáló politikai vezetés horizontján, mint egy elnyomó hatalom.
A magyar kormány mind Brüsszellel szemben, mind a szűken értelmezett nemzetpolitikában az említett két stratégia közül világosan és egyértelműen a másodikat követi, ezért áll össztűz alatt másfél évtizede.
Ne feledjük, a támadássorozat nem a migránsválság idején kezdődött, hanem már az alaptörvény elfogadásakor, mely megelőlegezte szellemiségében az imént körvonalazott önelvű, magyar érdekek mentén megfogalmazott, a birodalmi törekvésekkel szembeálló politikát.
A nemzetpolitikában is el kell menni alkotmányos, békés eszközökkel minden téren addig, amíg csak lehet. Ennek jegyében hirdette meg Orbán Viktor 1998-ban a határokon átívelő nemzetegyesítés programját, aminek közjogi alapja a magyar állampolgárság kiterjesztése volt. Az egyszerűsített honosítást bevezető jogszabály egyszerre szimbolikus jóvátétel, a nemzeti összetartozás kifejezése és a legszilárdabb bázisa a reintegrációs politikának.
