idezojelek

Krisztus király és a negyven tolvaj

Kívülről a kereszténységet ellenségként kezelő idegen vallás és értékrend hívei árasztják el a világunkat, belülről pedig a progresszív baloldalnak nevezett ateista erők nagy sikerrel támadják meg a természet rendjéből és a keresztény kultúrából eredő életmódunk törvényeit, írott és íratlan szabályait.

Békés Bence avatarja
Békés Bence
Cikk kép: undefined
0

Vannak emberek, nem is kevesen, akiknek az alapvető szükségleteihez tartozik, hogy a mindennapi megélhetés biztosításán és a vagyonszerzésen túlmutató úgynevezett közügyekért tegyenek és ha kell, harcoljanak. Van köztük, aki ezt a szabadidejében gyakorolja és van, aki olyan munkát keres, amely egyúttal kielégíti az ilyen jellegű igényét is. A szegénységben élők megsegítése, a jogfosztottak támogatása, a természet óvása, a lakókörnyezetünk fejlesztése és a nemzetünk önrendelkezésének védelme mind olyan közügyek, amelyekért tenni, esetenként küzdeni kell. És ide tartozik a keresztény hitünk, vallásunk és kultúránk megőrzése is, amelynek köszönhetjük az életmódunkat, társadalmi, politikai berendezkedésünket. Utóbbi abban az értelemben áll felette az előtte felsorolt témáknak, hogy ha az elbukik, akkor bukik vele a többi is. Ha a keresztény kultúra és a belőle eredő társadalmi rendszer vereséget szenved a saját közegében, akkor se a szegényekért, se a jogállamért, se a teremtett világ természeti kincseiért, se a nemzeti szuverenitásért nem lehet majd harcolni.

XI. Pius pápa 100 éve, 1925. december 11-én emelte a katolikusok fő rituáléi közé Krisztus király ünnepét a Quas Primas című enciklikájában. Őszentsége azért tartotta fontosnak e lépést, mert erősödni látta a keresztényellenes mozgalmakat, azok térhódítását, tartott attól, hogy tömegek fordulnak el Krisztustól és az egyháztól. 

A pápai körlevél hívők millióit szólította fel arra, hogy küzdjenek, harcoljanak a keresztény értékrend megőrzéséért, amelyre a társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedésünk épül. Ugyanis ezt jelenti Krisztus király földi uralkodása, amely, ha megszűnik, akkor vele pusztul a keresztény kultúra összes civilizációs vívmánya, amely a jelen felé közeledő évszázadok alatt egyre nagyobb tömegeknek biztosított támaszt, biztonságot, jólétet, a mindent felforgató kataklizmák idején pedig reményt a túlélésre.

Az elmúlt évszázadra visszatekintve látjuk, hogy jogos volt az egyházvezető aggodalma, rövid időn belül a nácizmus és a kommunizmus óriási erővel támadt Krisztus király trónjára, alapjaiban rázta meg a keresztény értékrend uralmát. De azt is látjuk, hogy végül ezek az erők sem tudták legyőzni a kétezer éve építkező, folyamatosan kibontakozó királyságot, hanem a nagy próbatételek után a történelem során soha nem tapasztalt általános jólét korszaka köszöntött ránk, a Krisztus tanítását követő, abból világi rendszert szervező társadalmakra.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A történelemnek persze nem lett vége ezzel a happy enddel, hiszen a következő, talán az eddigi legnagyobb kihívást pont a jólét és az azt kísérő rohamos technikai fejlődés okozza. Az elpuhulás és az a tévhit, hogy már nincs szükség a küzdelemre, a keresztény kultúrára több jelentős csapást mért. Ma azt tapasztaljuk, hogy kívülről a kereszténységet ellenségként kezelő idegen vallás és értékrend hívei árasztják el a világunkat, belülről pedig a progresszív baloldalnak nevezett ateista erők nagy sikerrel támadják meg a természet rendjéből és a keresztény kultúrából eredő életmódunk törvényeit, írott és íratlan szabályait. A legerősebb, leggazdagabb nyugati országok társadalmai és politikai vezetései sorra buknak el az új kihívások előtt. A keresztény világ szövetségi rendszerei is gyengülnek, antidemokratikus, egymást kihasználni és leigázni szándékozó törekvések okoznak feszültségeket, konfliktusokat, amelyek hatására egy újabb világháború rémképe válik egyre tisztábbá, közelebbivé.

És a jólét okozta elpuhulásnak, az önvédelmi reflexek hiányának, a hitünk és életmódunk védelmében folytatott harci kedv elmúlásának az is a következménye, hogy minden közügyet érintő területet elárasztottak a szélhámosok, a tolvajok, a megélhetési harcosok, akik a belső indíttatásból tevékenykedőket kiszorították onnan. 

Azokat, akik időt, energiát és sokszor pénzt is áldoztak a számukra fontos ügy érdekében, majd azt látták, hogy mások ebből üzletet csináltak. Sokan döntöttek és döntenek úgy, hogy ilyen körülmények között nincs érteleme folytatni a harcot, mert eredményt nem érnek el, csak mások vagyonát gyarapítják vele.

De mekkora tévedés ez! A szélhámosok, rablók, tolvajok gyarapodó száma pont nem a harc feladását, hanem annak fokozását, a nagyobb áldozatvállalást teszi indokolttá. Krisztus király uralkodása valóban veszélyben van, az érte való kiállás nem múlhat negyven tolvajon.

Borítókép: XI. Piusz pápa (Fotó: Wikipédia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.