Tagadhatatlan, hogy mostanában némi izgalommal vegyes kíváncsisággal közelítem meg reggelente a számítógépet. Méregetem egy darabig, mielőtt bekapcsolnám, majd egy röpke sóhaj elnyomásával megnyomom a gombot. Mert egy ideje elég bizonytalannak tűnik, hogy mire is ébredünk már megint. Hogy például
valamelyik európai eszelős bejelenti-e, hogy szerinte az lenne az egyedül üdvözítő, ha több százezer srácot küldenének az ukrajnai vágóhídra, hagy tapasztalják meg személyesen, milyen lehetett a nagyapáiknak szétfagyni mínusz harmincban, gátlástalan bűnözők (extra) profitéhsége miatt.
Egy kis emlékeztető. 1943. január 12-én a Don folyónál a szovjetek beszakították a frontvonalat. Az „eredmény” több tízezer hősi halott. Katonák, munkaszolgálatosok, magyar férfiak. És hol volt még a vége. Szóval. Felőlem a francia elnök, a német kancellár és a többi pehelysúlyú hadonásszon csak nyugodtan, és aztán húzzon el az első sorba lövöldözni, ha annyira viszket a valaga, de a gyerekeinket, az unokáinkat nem adjuk. Abból egy (több) életre elég volt! Áprilisban ez (is) a tét, csak szólok.
De addig is. Ébredhetünk arra is, hogy a világ valamelyik újabb pontján ugatnak fel a fegyverek az új világrend kialakításának kezdeti szakaszában, hiszen ahol dolgoznak, ott hullik a forgács, az erősebb kutyában felpörög a tesztoszteron, a halottakat meg eltemetik. Az ember ezen a tudati szinten nem nyugszik. Legutóbb a Benes-dekrétumok kapcsán a magyarországi reakciók miatt sikerült előcsalogatnom magamból az egyrészt, másrészt megközelítést, pedig már azt hittem, eltűnt a feledés homályában, esetleg a ködben, mint Svejk Tabor és Ceské Budejovice körül. Nem bántam meg különösebben, nem biztos, hogy kiköp miatta az Úr.
Itt van például mindjárt Venezuela.
Elemzők sora próbálja naponta többször kimondani, hogy Venezuela a venezuelaiaké, holott az józanul sem egyszerű feladat. Ráadásul közben az történt, hogy Venezuela az amerikaiaké lett. Ez így valamivel könnyebb. Ugyanakkor az akció megítélésében is tetten érhetők a különféle álláspontok,
és az sem biztos, hogy bármelyik is egyenesen az ördögtől származna. Mert egyrészt ugye az van, hogy az amerikaiak egy 3D-be átforgatott videójáték keretében kirángatták a hitvesi ágyból egy szuverén ország (gyaníthatóan csalással megválasztott) elnökét és annak (gyaníthatóan borzalmas) feleségét, felrakták egy hadihajóra, minek következtében világszerte megugrottak a mackófelső-eladások. És ez nem szép dolog. Másrészt viszont a Manduro család egy ritka ellenszenves diktatúrát üzemeltetett és úgy viccelődött a ki tudja mi mindent szállító hajókkal, ami eddig csak Piszkos Frednek sikerült a Na mi újság, Wagner úr? elnevezésű cirkálóval, miközben az oroszok és a kínaiak már a spájzban voltak, ezért aztán Trump elnök nem várta meg, amíg benéznek a nappaliba is, egy újabb adag amfetaminnal a cekkerben.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!