Nos, ebben a féktelen európai demokráciában erre nincs felelet. Tudjuk mi, magyarok, nagyon is jól tudjuk, hogy a csillagok járása változó, miként a szél járása is, ám azért az erkölcsöt, az együttélés minimális szabályait csak nem volna szabad kiiktatni az életünkből. Márpedig az orosz-ukrán háború számos – fentebb is emlegetett – eseménye azt üzeni, hogy bizony kiiktattuk. Sajnálatos. És nagyon rosszat tesz a sokat hivatkozott ám alig-alig érvényre kerülő tisztesség követelményének.
Nem először kérdezzük, s erre már régen illett volna válaszolnia az unió Zelenszkijt naponta agyba-főbe ölelgető csókos asszonyának, a mélyállam bábjának, hogy miért is akadályozza a békekötést a háborúzó országok között, miért óhajt országokat belerángatni abba, hogy mértéktelenül öntsék a pénzüket egy olyan háborúba, amelyhez semmi közük? S ha volna is, ugyan miért nem a brüsszeli hősök és azok rokonságát buzdítják arra, hogy harcoljanak, fogjanak fegyver, és haljanak meg Ukrajnáért? Na, erre rendre elfelejt válaszolni a brüsszeli gyülekezet.
Az unió tehát okoskodik, mi magyarok meg egyre fogadjuk a háború elől menekülő szerencsétleneket. Magyarán – tetszik, nem tetszik – egyfajta rabszolgatartó világ van készülőben. Az urak – például a mutogatós bácsi – távolról üzengetnek és parancsolgatnak haza, az ájulásba omló Ukrajnába, miközben Európa fura uraival sajnáltatják magukat, no meg pénzt kéregetnek. Még mindig itt tartunk. Négy esztendő óta! A rabszolgák meg a fronton senyvednek. Szép új világ, mondhatjuk, miközben a hőn ámított, de soha valójában be nem tartott, nem alkalmazott demokrácia halódó állapotba került. Nosza, nagy demokraták! Mikor kérdeztétek meg az ukránokat, akarják-e a véres háborút? S ha igen, mik legyenek a kritériumok? Csak nem Zelenszkij, a folyton kolduló és fenyegetődző további uralma?
































