Az Egyesült Államok Donald Trump irányítása alatt teljesen újfajta módon politizál. Nem jogszerűtlen, amit csinál, csak szokatlan. A nagyvilág ugyanis megszokta, hogyan kell tárgyalni a második világháború után, kik a barátok és kik az ellenségek, kiktől tartunk és kiket érzünk közel magunkhoz. Persze ehhez kellett nyolcvan év, amely megerősítette, hogy a Coca-Cola finom, sőt izgalmas és fiatalos, Hollywood az igazat mondja, az amerikai életmód pedig követendő.
A hidegháború végeredményeként bár nem lett vége a történelemnek, de ha ott eredményt hirdettek volna, az Egyesült Államok sok góllal vezetett volna a világ ellen abban a pillanatban. De az idő nagy úr, a legszebb épület is romlásnak indul, ha nem tartják karban, márpedig a XXI. század embere már nem a második világégéshez viszonyítja önmagát.
Már a nagypapák is legfeljebb gyerekként élték át a pusztító harcok utózöngéit, vagyis a mai kor visszatekint az általa is befogadható háborús élményekre, amelyeket Hollywood hozott el szorgalmas rendszerességgel. A mai ember számára Ryan közlegény megmentése a háború. Meg A szakasz. Sőt a Csillagközi invázió.
A háborúkat viszont nem emberek indítják úgy, hogy egy nemzet egyszerre szavazáson az agresszió mellett dönt. A háborúban nincs igazából demokrácia, ott a nép csak elfogadja a döntést, amelyet a feje fölött eldöntenek olyanok, akiknek több információ van a birtokában, mint az átlagpolgárnak.
A modern kor Amerikájában pedig az adminisztráció úgy döntött, a régi intézmények tökéletesen hatástalanok. Igazuk is van. Mert a német fenyegetés rég a múlté, az ENSZ BT tagjai is változtak az idők során, s egyáltalán nem biztos, hogy Franciaország vagy Nagy-Britannia mellé ne férne oda India vagy Japán.
De az ENSZ BT tagjai nem fogják önmagukat háttérbe szorítani valami homályos jövőkép miatt. A megszerzett jogokról nem mondanak le, hogy más nagyhatalmaknak is szót adjanak.
Ráadásul az ENSZ szakosított szervezetei az évtizedek során elszaporodtak, kisebb csoportokból nagyobbakká váltak, majd főosztállyá, saját épületbe költöztek, onnan más városba, s egy egész seregnyi tisztségviselő dolgozott olyan szekciókban, amelyekre igazából nincs nagy szükség. Esetleg elképesztő méreteket öltött a korrupció, és az országok egymást kisegítve szavaznak, hogy cserébe egy másik ügyben visszakapják a jóindulatú voksot. Az ENSZ intézményeinek környéke általában felkészül a siserahad megérkezésére, s roppantul szereti a hivatalos közszolgák által hozott dollárokat. Mint egykor a pápaságot befogadó Avignon vagy jelenleg az Európai Uniónak otthont adó Brüsszel.
Donald Trump pedig azt mondta, mikor, ha nem most, és újfajta politikát vezetett be. Láthatóan cseppet se érdekli, hogy az elmúlt nyolcvan évvel szakít, és ez esetleg fáj néhány embernek. Egykor a USAID-program hatalmas pénzeit is megvonta az „örökös” rászorulóktól, lett is nagy sivalkodás, majd elcsendesültek a kárvallottak.
Azt ne feledjük, az Egyesült Államok az ENSZ legnagyobb támogatója, és teljes joggal kérdezi Donald Trump, miért kötelessége az országának fizetnie egyszerűen azért, mert eddig így volt szokás. A régi szokásokat egyszerűen figyelmen kívül hagyja az amerikai elnök, és új intézményeket hoz létre. Lehet újfajta fórum a Béketanácsból? Igen, lehet, ha a tagok akarják. Az összes ilyen együttműködés csak addig ér bármit is, amíg ott emberek vannak és érdekük fűződik az egyeztetések megtartásához. Ha újra meg újra kudarcot vallanak a kísérletek, akkor új utakat kell keresni, persze csak abban az esetben, ha a cél a kiegyezés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!