Nem napjainkban, hanem már sokkal-sokkal korábban voltak olyan gondolkodó emberek, akik azt vallották, hogy útban vagyunk egy embertelen világ felé. Meg olyanok is voltak, akik úgy vélték, vélik, hogy sokan vagyunk itt a Földön, s a mesterséges intelligencia bőséggel tudja majd helyettesíteni az embert. A felesleges embereket. Nem tudom, pontosan mit értettek ezen, de ha meggondoljuk, hogy csak a saját jelen életünkben is mennyi jel utalt arra, hogy embertelenedik a világ, akkor elég mindössze a Föld szűnni nem akaró s jelenleg is zajló háborúságait számbavennünk, s a megállapítással máris nehéz vitatkozni. Márpedig a riogatások folytatódnak. Most a háborúval, aztán az időjárási jelenségekkel, no meg az oltásokkal, új és újabb betegségekkel, a robotizációval, meg még sorolhatnánk, mi mindennel. Egyelőre most ott tartunk, hogy az MI előállítói azt mondják, lassan nem kell már gondolkodnunk, bár a Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy a gondolkodás fő tevékenység legyen az életében, ám manapság már azt hirdetik, hogy a gépek sok-sok területen képesek lesznek túlszárnyalni az emberi teljesítményt. Már ha hagyjuk. Szerintem ugyanis ez a kérdés. Magam is átéltem Kínában, hogy este, a szállodai szobából le lehetett szólni, hogy némi italt vagy ételt hozzanak fel. És hozta is – a robot. Jót mosolyogtam rajta, bizonyos kérdésekre még válaszolt is, de nem uralta a mezőnyt. És azt hiszem, ez itt a kérdés. Ha nem uralja, az a technika diadala. Ha uralja, akkor az valaminek a vége, mert azt jelenti, megadtuk magunkat a gépeknek, ők a főnökök, s ránk, emberekre, pontosabban jelentős számú emberre nincs szükség, feleslegesek.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy itt bizony egyfajta rabszolgatartó világ van készülőben. Az urak dőzsölnek, a rabszolgák a fronton vagy éppen a romokon élve senyvednek, a rabszolgatartók meg konferenciáznak, döntenek emberek millióinak feje felett, háborúzgatnak, vagyont gyűjtenek, családjaik úgy élnek, mint Marci Hevesen, bennünket meg rabszolgának néznek – lásd a magasságos EU dölyfös urait. Közben meg forr a világ bús tengere. A „természetes intelligencia” viszont nem lázad, tűri, hogy olyan korban éljünk, amikor semmi sem az, mint aminek látszik. A telefon például arra való, hogy feleslegesen locsogjunk rajta, meg arra, hogy mindent tudjanak rólunk azok, akiknek ez a feladatuk. Alakul tehát egy rabszolgatartó világ, méghozzá elég sebesen. Olvasom az egyik folyóirat tudományos cikkében, hogy a nagy technológiai világcégek szakemberei bevallották már régen, miszerint „a szoftverek algoritmusai szándékosan úgy vannak kialakítva, hogy függőséget okozzanak és minél tovább a képernyőhöz láncolják az embereket”. Ennek a nézetnek, precízebben fogalmazva igazságnak már számos kutatója van, remek orvosok cikkeznek is róla, hogy milyen torzulásokat okoz gyerekben, felnőttben egyaránt a korlátozás nélküli képernyőzés és az „okostelefonozás”. Súlyos betegségeket, ez már bizonyított. No meg arra is alkalmas ez a tevékenység, hogy elveszítsük a valósághoz való viszonyunkat. Magyarán hülyítés folyik, csak hogy ne éljünk valódi életet. A pszichológia tudományának nagy kérdése ez idő tájt, hogy miképpen térítse el az embereket az álvalóság „imádatától”. Hogyan vegyük észre a manipulációkat, az értéktelen holmik és eszmék ránk erőltetését? Nem állíthatjuk egyelőre, hogy nagy sikereket értünk volna el a védekezésben az álproblémák és a manipulációk ellen, no meg a világ fura urainak azon törekvése ellen, miszerint játékszernek gondolnak bennünket, de hátha egyszer sikerül visszatérnünk a normális kerékvágásba. Nem lesz könnyű, annyi szent! S persze ez az állapot egyelőre még csak nem is a mesterséges intelligencia hibája, hanem az istentelen és beképzelt emberé, aki vagy azt hiszi, hogy őt nem lehet átverni, vagy már olyan apátiába süllyedt a világ állapota miatt, hogy sündisznóállásban próbálja elviselni a napokat.

Az egyik nagy kérdés tehát az, hogy vajon sikerül-e bennünket, gondolkodó embereket uniformizálni, saját életterünkben rabszolgává tenni, avagy lesz lehetőség arra, hogy a sorsunkat a saját kezünkbe véve ne fogadjunk el semmiféle rabláncot, hívják azt mesterséges intelligenciának, háttérhatalomnak összeesküvés-elméletnek, bárminek. A sóhajtozással nem megyünk semmire. Óhajaink megfogalmazásával és okos makacssággal, no meg hittel talán igen. Mesterséges intelligencia nélkül is.

Reménykeltés céljából álljon itt egy csodálatos ember, Franz Werfel lenyűgözően gyönyörű könyvének, A meg nem születettek csillaga című remekműnek egy rövid részlete. A könyv, mely szerintem a csúcsok csúcsa, lényegében az elembertelenedett világunkról szól, méltatóinak egy része a sci-fi kategóriába sorolja a művet. Én nem annak tartom, hanem a legmagasabb szintű filozófiának. Álljon itt egy csöppnyi „bizonyíték”. Az alábbi részletben a regénybéli főpüspökkel beszélget a szerző. Imigyen:

„– Ön azt mondta, hogy a világ most és itt százezer évvel gonoszabb, bűnösebb, azaz Istentől eltávolodottabb, mint az én koromban.

– Igazán ezt mondtam?

– Ezt mondta…

– Akkor csak féligazságot mondtam.

– Egy főpüspök nem mondhat féligazságot.

– De előfordulhat, hogy… néha csak a felét mondja az igazságnak.

– És mi a másik fele?

– Az igazság másik fele nagyon egyszerű, fiam. Az idő folyamán nemcsak eltávolodunk Istentől, hanem közeledünk is Istenhez, hiszen mozgásunk messzebb visz minden dolgok kezdetétől és közelebb visz minden dolgok végéhez…”

A regényt Werfel Amerikában fejezte be. A háborúnak vége lett. 1946-ot írtunk. A szerző levonja a nagy tanulságot: „A gonosz is – ha akaratlanul is – Isten terveit szolgálja.”

Reménykedjünk!

A szerző újságíró