Ezt láttuk nemrég, amikor engedélyt kapott Manfred Webertől, hogy a Mercosur-egyezményt az Európai Bíróság elé citáló indítványt megszavazhassa, de másnap már eloldalgott a bizottság elnökének bizalmatlansági szavazása elől. A büntetése mindent elmond lázadása komolytalanságáról, hiszen azzal sújtották a néppártban, hogy egy ideig nem szólalhat föl abban a parlamentben, ahová amúgy is hébe-hóba jár csak be, és az egyik legkevésbé aktív képviselő kétes címét is kiérdemelte. Ezentúl arra is hivatkozhat, miért nem képviseli hazája érdekeit a sorsdöntő problémák megvitatásakor, hogy mondaná ő, de hát büntetésben van. A valóság azonban az, hogy épp most szigorították a Tisza Pártot is befogadó Európai Néppárt működési szabályait, amik szerint nincs mód önállóskodásra.
Eddig is azért mondhatott mást, mint ami a gazdája véleménye, mert a pillanatnyi fő cél a kormány megbuktatása, és ennek érdekében épp azt várják tőle, hogy hazudjon gátlástalanul a képünkbe. Ellopja hát a miniszterelnök szavait, mondatait, videójában is úgy köszönt el a slim fit zászlólengető, ahogy a Fidesz-gyűléseken tanulta: A haza minden előtt. Eddig is meglehetősen undorító volt, amikor úgy próbálta eladni magát, mint volt fideszes, de most szintet lépett.
Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ő soha nem tartozott a mi politikai közösségünkhöz.
Befurakodott közénk, megkockáztatom, azok küldték, akikkel most is körülveszi magát. Nem ismerek nemzeti érzelmű hazafit, aki Demszky-plakáttal dekorálta volna szobája falát fiatalkorában. De ismerek számtalan politikai kalandort, akiknek a szülei igen jól éltek a Kádár-rendszer kiszolgálásából, és a rendszerváltáskor átmentett gazdasági hatalom nem elég már az utódoknak, kellene nekik a politikai is. Magyar Pétert csak ilyenek veszik körül kormánybuktató projektjében.
Nézzük csak meg a napokban nyilvánosságra került vagyonnyilatkozatokat! Meghaladja a félmilliárd forintot magának a pártelnöknek is a vagyona, de maderiai luxusvilla, elképesztő részvény-és kötvényportfólió védőernyője mögül mondja azt Kollár Kinga is, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik. De mesés vagyonok birtokában hirdetik a tudományos mindenszarizmus alaptételeit szinte minden pozícióban a Tisza környékén. Kőgazdag milliárdosok próbálják elhitetni, hogy a kormány szétlopta az országot, ami így a legszegényebb és a legkorruptabb Európában. Fölfoghatatlan, hogy amikor minden forrást a haverok és a családjaik zsebébe tömtek a kormánypártiak, akkor honnan, miből gazdagodtak meg ilyen brutális módon az Orbán-fóbiások százai. Csak nem igazat szólt egyszer az életében a frissen szerzett Kapitány, a fordított Robin Hood, aki saját bevallása szerint elveszi a szegényektől a maradék pénzüket és odaadja a gazdagoknak, hogy azok még gazdagabbak legyenek?
És itt érkeztünk el a Magyar Péter által tökélyre fejlesztett hadoválás legnagyobb veszélyéhez, a valóságérzékelés hiedelemmé válásához. Ha kiszivárognak a kormányra törekvő erők brutális adóemelési tervei, és ugyanabban a pillanatban a legnagyobb ellenzéki tömörülés elnöke letagadja, hogy bármi köze lenne a megszorítócsomaghoz, sőt meghirdeti az adócsökkentés programját, akkor felszámolja az értelmes párbeszéd lehetőségét ebben a nagyon fontos kérdésben.
A kormánypártiak persze nem dőlnek be a színjátéknak, jól ismerik azt a társaságot, akiket látszólag megtagadott a Temuról rendelt zsebmessiás az első adandó alkalommal, de megmutatták már többször, hogyan tudják pár év alatt lerombolni mindazt, amit a nemzeti kormányok építettek. És ott vannak még Magyar Péter gazdái, akiket szintén megtagadott, tudjuk, nem is léteznek, de mégis leírják minden évben rendszeresen, mit várnának el azért cserében, hogy ne vonják el politikai zsarolás során a nekünk járó forrásokat, amiket a Tisza majd egy csapásra hazahoz.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!