„Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb, végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el” – figyelmeztetett a MIÉP elnöke 2003-ban, az uniós csatlakozásról szóló népszavazás kampányában. Mi mégsem fogadtunk szót, beléptünk. És ezzel jól bele is léptünk. Csak akinek a drog vagy a gyűlölet elvette az eszét, az vonhatja kétségbe Csurka szavainak igazát. Mondvacsinált kötelezettségszegési eljárások, az egész nemzetet megalázó boszorkányüldözések, nekünk járó források lenyúlása, napi egymillió eurós büntetés, amiért kerítéssel védjük magunkat a barbárok rohamától, kirekesztés az Erasmus-programból és a többi. 

Így és ez történt-történik!

Éveken át ismételgette, mindhiába: Magyarország megszállásának előkészítése, önállóságának fölszámolása következik. És mit látunk? Ha véletlenül nem egy Tisza-appos vagy Pressmannel találkozgató bíróhoz kerül egy fontos ügy, és születik egy már-már igazságos ítélet, azt a strasbourgi vagy luxemburgi bíróság máris érvényteleníti, fölülírja. Független magyar jogszolgáltatás tehát: kuka. – Az Európai Unió még az egyenlő elbírálás elvét sem tartja be Magyarországgal meg a többi csatlakozóval szemben – mutatott rá Csurka. Ha mi építünk kerítést, az rossz – ha mások, az jó. (Különben is: a másoké az csak „szárnyas kapu”.) 

A magyar képviselői vagyonnyilatkozat rossz – a kevésbé szigorú uniós meg jó. Hadd ne soroljam, nincs annyi helyem. – Magyarországnak rá kell térnie a saját útjára, és le kell térnie a piacgazdaságnak és a globalizmusnak való korlátlan alávetés módszeréről – sürgette az író. Mostanra viszont annyira rabjai lettünk, hogy rövid távon, súlyos öncsonkolások nélkül ki se bújhatnánk ebből a rabigából. Felelős politikus ezért ma szóba sem hozhatja az uniós kilépést. Legfeljebb gondolja, az talán még nem tilos. Amíg ki nem találják a gondolatszondát.

Csurka István volt az is, aki az uniót egy pénznyerő (vagy inkább: pénznyelő) automatához hasonlította. S tudvalévő, végül mindig a bank nyer. A bank jelen esetben Brüsszel, Berlin, Párizs. Mi, itt a periférián, a félig vagy egészen gyarmaton hiába is rángatjuk a félkarú rabló kallantyúját. Az persze kétségtelen, hogy jobban élünk, mint a modellváltás előtt. Ha Rákosi meg Kádár volt a rossz zsaru, hozzájuk képest Ursula meg Manfred már-már jó. Mégis: a legjobb lenne fölkenni mindet a falra, és rájuk zárni a cellát, amiben épp minket kínoznak.

Előre jelezte: nehéz idők várnak az országra, a könnyű Euró­pai Unió álma szertefoszlott, az ő pártja, a MIÉP pedig eddig sem álmodott. Pedig ezt húsz-egynéhány éve mondta, amikor még nem volt kötelező a genderőrület, még nem akartak háborúba masíroztatni minket, és még csak céhes üzemmódban folyt Európa iszlamizálása. Csupán az író halála után három évvel kezdték meg az iparosított elárasztást. Annak a Soros Györgynek a tervei alapján (Project Syndicate, 2015. szeptember 26: „A menekültügyi rendszer újjáépítése”), akinek nemzetközi ámokfutására idehaza először és aztán folyamatosan, makacsul Csurka István hívta föl a figyelmet. Akkor hülyének nézték érte, kapott hideget-meleget. („Antiszemita” is részben emiatt lett, noha azóta sokaknak föltűnt: Izrael egyik legnagyobb ellensége éppen Gyuri bácsi.)

Csurkának tehát igaza volt. Abban is. Sajnos már nem élhette meg, hogy igazságát a többség belássa. Ezért írtam, hogy kasszandrai típusú vátesz. Életében nem hittek neki, vagy legalábbis nem elegen.

Majd így folytatta: „Nem lehet egyetlen központból, Brüsszelből irányítani ennyi különböző kultúrájú és múltú nemzetet anélkül, hogy ne sértenék meg a legalapvetőbb érdekeiket. A közös valuta és a bürokratikus kényszerzubbony csak ideig-óráig tartja egyben a rendszert, de a gazdasági válságok és a periféria kifosztása végül szétfeszítik a kereteket. Amikor a német és a francia tőke már nem tudja tovább szívni a keleti tagállamok vérét, az egész építmény kártyavárként omlik össze. A történelem ura nem engedi, hogy a nemzeteket tartósan rabszolgaságba döntsék egy globális pénzügyi diktatúra kedvéért. Ez a bukás elkerülhetetlen, és nekünk fel kell készülnünk az utána következő korszakra, hogy a romok alatt ne mi maradjunk ott.”

Érdemes lenne legalább ezt az egy jóslatát időben megfogadni. Előre, nem utólag!