Vigyáznia kell a polgárnak, nehogy elmélázzon a kezdődő őszben: míg itthon elaltatják ezzel a roppant izgalmas előválasztással, addig kétezer kilométerrel arrébb az ellenzékieink elvbarátai stikában építgetik az Európai Egyesült Államokat (USE). Gérald Darmanin francia belügyminiszter ismertette, mit akarnak lenyomni a tagállamok torkán 2022-ben, Párizs uniós elnöksége idején.
Egységesítenék az európai menekültügyi eljárást, a menekültstátusz nemcsak abban a tagországban lenne érvényes, ahol megadták, hanem a huszonhetek területén. Ha például egy francia bürokrata megalapozottnak találja a marokkói Ibrahim menekültkérelmét, Ibrahim pedig valamiért éppen Gödön akar boltot nyitni, akkor az új terv értelmében megteheti: uniós letelepedési vízumot kap hozzá. Így tudnának a méretüknél és elhelyezkedésüknél fogva számos menekültkérelmet kezelő nagy országok migránsokat rásózni a migráció ellenzőire. Darmanin szerint ez az elképzelés testesíti meg „Európát” (pozitív jelentéstartomány) a „nacionalizmussal” (negatív jelentéstartomány) szemben.
Álljunk meg egy pillanatra! Amikor 2004-ben – már EU-állampolgárként – négy évre Belgiumba települtem, ehhez csak Belgiumra érvényes, schengeni letelepedési vízumot kellett váltanom. Többek között fel kellett keresnem a belga nagykövetség által kijelölt orvost, aki – rám nézve igen hízelgő módon – megállapította: az elmeállapotom kielégítő ahhoz, hogy ne jelentsek közbiztonsági veszélyt a királyságban, és a laborleleteim is elég jók ahhoz, hogy vélhetően nem telepszem rá a belga ellátórendszerre. Noha a marokkói Ibrahim nem uniós állampolgár, az ő boldogságának útjába már nem állhatnának holmi országhatárok! Vegyük észre a párizsi gyorssal útjára indított USE veszélyeit. Mi a helyzet akkor, ha a stemplit kiadó francia hivatalnok rosszul döntött? Ha Ibrahim olyasmit követ el bárhol Európában – ne Gödöt rémisztgessük –, amiért valakinek vállalnia kell a politikai felelősséget? Akkor majd tárja szét a karját a belügyminiszter, és mutogasson Párizsra? Ha pedig Ibrahim derék polgárnak bizonyul, a nagy tagországok majd stempliszám termelhetik az ilyen bevándorlókat nekünk is?
Aligha ugyanazokat a szótárakat vettük le a polcról. Amit Párizsban Gérald és a főnöke, Emmanuel – itthon meg Gergely és Klára – nacionalizmusnak tart, mi a nemzetek Európájának (pozitív jelentéstartomány) nevezzük, amit pedig ők Európának, azt mi egy kártékony birodalom (negatív jelentéstartomány) kiépítésének. Darmanin némileg önleleplező módon, túl gyorsan a lényegre térve elárulta, hogy először Berlinnel egyeztetnek, ahol egyébként jelenleg – a jövőt felvázolva – Aydan Özoğuz megválasztását fontolgatják az alemán medzslisz, a nálunk egyelőre Bundestagként ismert gyűlés élére. Ám Párizs terve csak az árkokat ássa tovább az EU-n belül. A bevándorlásellenes országoknak, köztük a visegrádi négyeknek lesz hozzá egy-két szavuk: a bevándorlás – civilizációs és biztonsági következményeivel együtt – a szuverén nemzetállamok hatáskörében kell hogy maradjon.
Európa nem Amerika, az EU nem ország, mi pedig nem vagyunk Alaszka, hogy ne tudjunk vízumot kiállítani annak, akit be akarunk engedni. De csak annak. Ha az alaszkai kormányzó olyasmit akar, ami Washingtonban nem vág a vonalba, legfeljebb legyintenek rá: biztos megártott neki a sok lazac. Ám Hegyeshalomnál az van kiírva: államhatár, ahogyan Elzászban és a Pireneusokban is. Darmaninnek inkább azon lenne érdemes törnie a fejét, miért szavazna most több mint tízmillió francia a bevándorlásellenes elnökjelöltekre – nem pedig nagy buzgalommal terítenie szét a problémát egész Európában.
Borítókép: MTI/EPA pool/Julien Warnand
