Egy rendszám nélküli, lejárt műszaki vizsgás gépkocsi halad egyre gyorsuló sebességgel az autópályán, cikázva a sávok között, szemben a forgalommal. A kocsiban már kiiktatták az összes vezetéstámogató rendszert, a sofőr nem hall semmit a külvilágból, mert csak a neki szóló, neki készített felvételt bömbölteti teljes hangerővel, illetve néha kap még bátorítást is a fejhallgatón keresztül, hogy minden rendben, csak így tovább. Az élen haladó sofőr és néhány mitfárere, miközben őrült tempót diktálnak, azon merengenek, hogy milyen messzire juthatott volna maga a Megváltó és tanítványai az örömhírrel, ha rendelkezésükre állt volna néhány jó autó. Sőt azzal a gondolattal is eljátszanak, hogy a kapitányi rangban lévő járművezető olyan, mint maga Jézus Krisztus, hiszen – mint állítják – sokan, az evangéliumi tanítványokhoz hasonlóan mindent eldobva kocsiba ültek, és azonnal követni kezdték. Az sem zavarja a sofőrt, hogy szinte mindenki szemben jön vele az úton, és vérmérséklettől függően emlékeztetik a helyes irányra. Ilyenkor az egyik mitfárer ugyan előveszi az itinert, majd megnyugtatja a pilótát, hogy minden rendben. Még azt is hozzáteszi, hogy a szembejövőktől annyi bántást kap, mint maga Jézus a Passióban.
Az országút fantomja mögött hat kisebb-nagyobb jármű próbálja tartani a tempót, amelyek közül a három nagyobb egyre jobban lemarad, mivel tudják, hogy nemsokára betonfalba ütköznek. Ha eddig nem lett volna világos, az élen haladó kocsiban Márki-Zay Péter ül a volánnál. A baloldal miniszterelnök-jelöltje már szinte minden társadalmi csoportot megsértett. A listavezető lehülyézte a kormánypárti szavazókat, a vidékieket, voksturistának nevezte a kárpátaljai menekülteket, zsidókat számlált, a közvélekedéssel szemben befogadná az illegális bevándorlókat, megszüntetné a rezsicsökkentést, sőt még a minimálbért is eltörölné. Ha figyelmeztetik arra, mit mondott, szemrebbenés nélkül letagad mindent, sőt politikai ellenfeleire fogja saját kijelentéseit. Az, hogy mindent támad, ami a jobboldalhoz köthető, azt még csak valahogy túléljük, de azt már nem biztos, ha beavatkozik, illetve hazugságokat terjeszt a harmadik világháború rémével fenyegető orosz–ukrán konfliktusban való magyar szerepvállalásról. Egyik nap még a NATO kérésére magyar katonákat és magyar fegyvereket küldene a világ második legnagyobb hadserege ellen, másnap már letagadja ezt, hogy harmadnapra felrója a kormányfőnek, hogy „Putyin csicskája”, személyesen felelős a háború kirobbantásáért, és Orbán Viktor szerinte megtöri az EU-s, NATO-egységet, mivel nem enged át Magyarországon Ukrajnába tartó fegyverszállítmányokat. A Márki-Zay fejében uralkodó teljes zűrzavarra jellemző, hogy úton-útfélen azt a valótlanságot is terjeszti, hogy a magyar kormány fegyverekkel látja el háborúban álló keleti szomszédját.