A fegyvertartási szabályok módosítását ugyan felvetette egy-egy japán lap a gyilkosság kapcsán, de mivel az országban lényegében nincsenek kézifegyverek, az eddiginél jobban nem lehet visszaszorítani a gyilkos eszközök elterjedését. Nem törvényekről van szó, hanem kultúráról. Egykoron az amerikaiak nyomására vették bele az alkotmányba a fegyverektől való tartózkodást, és a háború mint a viták eldöntésének módja is tiltva van a japán alaptörvényben. 1945 óta él az alkotmány, azóta egyetlen háborút sem vívott Japán, a lakosság pedig megszabadult lőfegyvereitől és kardjaitól. Az ország legendásan biztonságos, a bűnözés legnagyobb része a gazdasági és politikai elithez kapcsolódik, az erőszakos bűncselekmények pedig jórészt öngyilkosságokhoz. Persze Japánban nagyon szigorú hagyománya van az önmérsékletnek és az engedelmességnek, így születhetett egykoron a japán csoda is, amelynek kifulladását követően éppen Abe Sindzó próbálta felpörgetni az útkereső gazdaságot.

A kereszténység nélküli japán gondolkodásmód a nyugati típusú, teljesen belterjessé váló képviseleti demokráciával ugyanakkor veszélyes elegy. Mindig lesz ugyanis olyan magányos harcos, aki a saját életével nem törődve úgy dönt, kezébe veszi az ügyek intézését és megszerkeszti a halálos fegyvert. Számuk elhanyagolható, de ott élnek a nagy lakótelepeken, nem látja őket a rendőr, és lám, mennyire veszélyesek. A volt miniszterelnök mögé tudnak lépni, és egy mozdulat; a történelmi vezető máris a történelemkönyvek lapján találja magát. A beszámolók szerint a gyilkos „elégedetlen” volt Abéval, ezért ölt. Ehhez Európában sokkal több kell, természetesen nem feledve, hogy hány európai politikussal végzett merénylő a második világháború óta, de ezek szinte mindegyike egyértelműen szervezett volt, esetleg az áldozat maga érezte úgy, hogy tökéletes biztonságban van egy zsúfolt áruházban svéd külügyminiszterként.

Abe Sindzóval kapcsolatban felmerül, hogy szívügye volt az alkotmány kilencedik cikkelyének eltörlése, amely az alapdokumentumot békealkotmánnyá teszi, egyben gúzsba is köti Japánt. Törekvéseit nem koronázta siker, a japán társadalom nem érezte át a nagyobb mozgástér szükségességét, a gazdaság és az életszínvonal sokkal fontosabb volt, mint a tengereken túli világgal való kapcsolat. Ahogy Misima Jukio fogalmazott: Japán a Zöld Sárkány átkát nyögi, amelyből nincs menekvés. Az író itt az amerikai zöldhasúra utalt, amelynek beözönlésével hazája elveszítette szellemi karakterét, és materialistává vált. Misima 1970-ben betört a Japán Önvédelmi Erők kaszárnyájába, megpróbálván fellázítani a katonákat, hogy tegyék újra a császárt az ország gyakorlati vezetőjévé. Miután a katonák kinevették, Misima szertartásos öngyilkosságot követett el, egyik társa pedig úgy döntött, követi vezetőjét a halálba, így harmadik társuknak mindkettejük fejét le kellett vágnia.

Misimák minden korban voltak és lesznek Japánban. Abe Sindzó halálával nem dől meg a demokrácia, a narai gyilkos tette minden szempontból értelmetlen volt. És egy ember meghalt.

Borítókép: Abe Sindzó (Forrás: MTI/EPA/Reuters pool/Kim Kjung Hun)