időjárás 19°C Amália 2022. október 7.
logo

Királyi örökség

Faggyas Sándor
2022.09.15. 06:00 2022.09.15. 12:24
Királyi örökség

Minden év október 23-án szomorúan konstatáljuk, hogy egyre kevesebben vannak köztünk, körülöttünk, akik még elmondhatják magukról Faludy György híres versének sorait: „ezerkilencszázötvenhat, nem emlék, / nem múlt vagy nékem, nem történelem, / de húsom-vérem, lényem egy darabja, / szívem, gerincem…” Tegnap óta eggyel kevesebb ötvenhatos hős van köztünk, Wittner Mária, aki nem érhette meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanhatodik évfordulóját.

Az ötvenhatos hősökről legtöbbször a pesti srácok jutnak eszünkbe, akik fegyverrel a kézben harcoltak a világ legerősebb hadserege ellen. Nem véletlenül választotta a Time 1956-ban az Év emberének a magyar szabadságharcost, de ha jobban megnézzük az amerikai hírmagazin akkori címlapját, az elszánt tekintetű, lobogó hajú, bekötözött bal kezével dobtáras géppisztoly csövét tartó fiatal férfi mögött egy lány arcát is látjuk.

A kép arra emlékeztet, amit egyébként nem túl gyakran emlegetünk, hogy a pesti srácok mellett bizony jó néhány lány, fiatal asszony is küzdött a barikádokon a szovjet megszállók ellen. Köztük az akkor tizenkilenc éves Wittner Mária, aki október 23-án csatlakozott a felkelőkhöz, és november 4-i megsebesüléséig végig ott volt velük a Corvin köztől a Vajdahunyad és a Tűzoltó utcáig.

„Az az érdekes, hogy nem volt bennünk semmi félelem. Valahogy nem gondoltunk arra, hogy meg is lehet halni, el is találhat egy golyó. Egyszerűen lelkesek voltunk, úgy éreztük, hogy minden ember, aki változást akar, annak tényleg ott a helye a barikádon.” Így emlékezett vissza azokra a napokra, s az egészben az a legcsodálatosabb, hogy ezt természetesnek, evidensnek tartotta. Akkor és később is, élete ­végéig. 

Ahogy régi barátja, Krassó György 1991. márciusi búcsúztatásakor mondta: „Félretoltak, de elfeledtetni a harcodat, azt a szellemet, amiért küzdöttél ’56-ban és azóta mindvégig következetesen, ezt nem feledhetjük el soha. Te most elmész, de egyet ígérhetek, és itt esküszöm, hogy soha azt, amiért harcoltál és amiért küzdöttél, fel nem adjuk.”

Wittner Mária küldetése az volt, hogy túlélje súlyos sebesülését, kibírja a halálos ítélet megváltoztatása után a tizenhárom év börtönt, majd elviselje a szabadulása utáni kitaszítottságot, megaláztatást, sok szenvedést, nélkülözést a Kádár-rezsimben. Meg kellett érnie az 1989–90-es változást, hogy hiteles tanúként immár szabadon képviselje, hirdesse az igazságot, s harcoljon az 1956 emlékét elhomályosító, lekicsinylő vagy meghamisító, nemegyszer rágalmazó régi és új baloldali hazugságok ellen. 

„Ha mi, az élők nem tesszük helyre a hazugságokat és nem védjük meg az ártatlanok becsületét, akkor más nem fogja megtenni helyettünk. Én azért maradtam életben, hogy ne hallgassak” – mondta a forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából egy bécsi pódiumbeszélgetésen.

Ahogy múlik az idő, óhatatlanul egyre kevesebb élő résztvevője, tanúja marad a dicsőséges ötvenhatos eseményeknek. És egyre kevesebben vannak Nyugaton, akik még ismerik és értik, mire utalt Albert Camus, amikor úgy fogalmazott: a magyar munkások és értelmiségiek „királyi örökséget” hagytak Európára: a szabadságot. 

Nekünk, mai magyaroknak kötelességünk emlékezni és emlékeztetni őseink dicső tetteire s rendületlen hűségére. Ha megőrizzük és továbbadjuk az újabb nemzedékeknek a hős pesti srácok és lányok emlékezetét, s szívünkbe, elménkbe véssük a hitéhez és hazájához mindhalálig hű Wittner Mária példamutató életének üzenetét, akkor Széchenyivel szólva mi is hihetjük, hogy Magyarország nemcsak volt, de lesz is.

Borítókép: Wittner Mária (Fotó: MTI/ Soós Lajos)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.