A baloldalinak nevezett valami összeesése az elmúlt másfél évben gyorsult fel, ez volt az az időszak, amikor a DK megkérdőjelezhetetlenül az ellenzék vezető ereje lett, tízről tizenhét százalékra emelve a közvélemény-kutatásokban tetszési indexét, egyben megközelítve a számos elemző által számukra megajánlott 20-22 százalékos üvegplafont, amin túl Gyurcsányék számára nincs élet. Miért is lenne, ha egy olyan elnöke van a DK-nak, aki bukott, sajátjai által megpuccsolt miniszterelnök, aki erkölcsileg, gazdaságilag 2009-re csődbe vitte az országot, aki, ha érdeke úgy kívánta, azonosító nélküli rendőrökkel utcai terrort szabadított az országra válogatás nélküli kardlapozással, szemkilövetéssel, gumibotozással? Ezzel sikerült is bekerülnie a magyar történelem elmúlt száz évének legelutasítottabb történelmi alakjainak panteonjába, közeli dobogón Rákosi Mátyáshoz és Szálasi Ferenchez.
Gyurcsány személye csak az egyik rákfenéje a baloldalinak hívott hazai valaminek.
A szellemtelenség, a kisstílű, provinciális politizálás, az olcsó importideológiák kritika nélküli átvétele, ezek kisiskolás szintű megjelenítése mind-mind felveti a kérdést egy klasszikus baloldali értékekre fogékony választó részéről: ezek a hazai baloldali valaminek a képviselői vajon ugyanabban az országban élnek, mint ők? Mit gondolhat az a választó, aki amúgy nem szimpatizál a Fidesz–KDNP-pártszövetséggel, amikor a DK árnyékkormányának minisztere szükségtelennek tartja a minimálbérek emelését, amikor azt látja, hogy a baloldali kormányok idejéhez képest sokkal gyorsabban nőnek a bérek, van újra 13. havi nyugdíj, nyugdíjprémium, családtámogatási rendszer és sok más szociális vívmány?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!