idezojelek

Baloldali vakság

Akinek még nem esett le a tantusz, hogy mindannyiunk, zsidók és nem zsidók biztonságáról van szó, annak az elakadásgátlókat ajánljuk figyelmébe a termékpiacról.

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined
Fotó: -

Az irodalomkedvelők körében egész Európában ismert Bruck Edith – szíve joga – nem rokonszenvezik a mai magyar vezetéssel, ezt a nyilatkozataiból tudjuk. Ennél figyelemreméltóbb az interjú, amelyet a magyar zsidó születésű, 92 éves olasz írónő a Corriere della Serának adott. – Sok baloldali vak volt, úgy védte a palesztinokat, mintha mindannyian szentek lennének, miközben az antiszemitizmus áthatja Palesztinát és az egész arab világot – hangoztatja a milánói lapban Auschwitz a Bodrogközből deportált túlélője, hozzátéve, a Hamász októberi izraeli terrortámadása nyomán ő is álláspontja felülvizsgálatára kényszerült. – Én magam is azt ismételtem: szegények, segítenünk kell nekik! – vallja önkritikusan Bruck, akit Ferenc pápa pár éve a római lakásán keresett fel, mint holokauszt-túlélőt. – Már nem tudom, mi is az a baloldal és létezik-e még, mindenesetre keveset vagy semmit sem ér – állítja továbbá Bruck, fogadott hazájából a meghatározó jobboldali politikusokat, Giorgia Melonit és Matteo Salvinit nevezve a zsidók védelmezőinek, miközben a nyolcmillió potenciális gyűlölködőt befogadó Franciaországot korholja.

Te is, lányom, Edith! – mondhatja most csalódottan a nyugat-brüsszeli császárság, eddigi hűséges szövetségesét húzva le támogatóinak listájáról. 2015 őszétől, amikor egész Európa tüzet hányt az Orbán-kormányra, amiért gátat szabott a törvénytelen bevándorlásnak, nyolc év alatt eljutottunk oda, hogy ma a nyugat-európai kulturális fősodor képviselőjének szavait is úgy adja vissza az olasz újság: „szélsőségesek és terroristák is lehetnek az érkezők között, és nem tudja, hogyan lehetne őket kiszűrni”.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Buongiorno! – vagy hogy is mondják taljánul a Jó reggelt!-et... Franciaországban már ezer fölé szökött az elmúlt egy hónapban az antiszemita cselekmények száma (a negyedüket a párizsi régióban követték el), miközben tavaly egész évben ennek kevesebb mint a felét jegyezték fel. Késsel támadnak emberekre, Dávid-csillagokat pingálnak a házfalakra, fiatalok „Nácik vagyunk és büszkék! Éljen Palesztina!” kurjongatással bandáznak a párizsi metrón. Lehet vitázni szakmai fórumokon, hogy a muszlim bevándorlók hány százalékának nem sikerült a társadalomba beilleszkednie, de az biztos, hogy elértek egy kritikus tömeget. A polgár aligha érzi magát biztonságban ilyen közegben, legyen bár zsidó, keresztény, vagy a saját maga alapította vallás főpapja. Előbb-utóbb mindenkire rájár a rúd, a nem szélsőséges muszlimokra is.

Amerikában – és közvetve ez is a bőrünkre megy – a kormányzó Demokrata Pártot megosztja a közel-keleti konfliktus, tovább csökkentve Biden elnök támogatottságát a 2024-es elnökválasztás előtt. Más okoknál fogva is Trump jobban áll nála a sorsdöntő szövetségi államokban – márpedig ha ez virít a hétfői The New York Times címlapján, akkor vészcsengőként is olvashatjuk. Az amerikai zsidók már a jobboldali Fox Newst nézik, hogy komfortosabban érezzék magukat – e hírcsatorna elé azelőtt csak maszkban ültek le. Az FBI igazgatója szerint szélsőséges iszlamista csoportok Amerika és a zsidóság elleni támadásokra készülnek. Nem rózsásabb a helyzet, mint Nyugat-Európában.

Mi csak egy szerény ország vagyunk Európa közepén. Olyan ország, amely akkor is visszautasította a tömeges bevándorlást Európán kívülről, amikor ez még nem volt kunszt. Amelynek elnöke szolidaritásunk jeléül a hétvégén felkereste Izrael elnökét és a magyar származású Hamász-túszok családtagjait. Akinek még nem esett le a tantusz, hogy mindannyiunk, zsidók és nem zsidók biztonságáról van szó, annak az elakadásgátlókat ajánljuk figyelmébe a termékpiacról.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/AP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Célkeresztben az etnikai politizálás

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Atomfenyegetőzés férfihiúságból

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
idezojelek

Térkép e táj

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.