Megfigyeltem valami nagyon fontosat a magyar belpolitikában. Fájdalom, erre a jelenségre senki sem hívja fel a figyelmet. Abból, amit úgy általában és konkrétan baloldali mocsárnak hívunk, egyetlen árva hínárszál sem mered felfelé, hogy utat mutasson a bűzlő mederből. Sebaj, leírom én, mit bánom, ha megsértődnek a világ kivesző vadjai.
Szóval: szerintem a baloldalon az úgy van 2010 óta, hogy a pápai gyerek szippant egyet, és az összes kis vörös parázs úgy ellobban, mintha valaha nem lángolt volna. Hogy az MSZP-nek, a Párbeszédnek, a Jobbiknak, a Momentumnak egyáltalán miféle joga lehet az önálló közéleti létezésre, egyre feszegetőbb dilemma. Szerintem semmi.
Legalábbis ha elérném a kritikus tömeget (alulról), holtbiztosan rendes foglalkozás után néznék. Őket azonban nem riasztja meg, hogy rendre 1-től 5 százalékig szoktak megmutatkozni a választók előtt. Még az sem, hogy ha híznának, nőnének valamilyen csoda folytán, érkezik Gyurcsány testvér, ők pedig rögvest eltűnnek az orrjáratában. Hiszen a DK-vezér remekül szippant, ők pedig feleslegesek idekint. Bocsánat, nem én mondom, a számok mutatják.
Most az MSZP képzeli magáról, hogy a DK hívőtagozata. Legalábbis úgy fest, túlságosan simán megegyeztek mindenről, amiről egy magára büszke, önálló, szuverén pártnak eleve meg sem lehetne egyeznie.
