Csak remélhetjük, hogy az utókor előnyösebben ítéli majd meg az úgynevezett weimari háromszöget, mint a türingiai városról elnevezett önpusztító demokráciát. A weimari síkidom vezetőinek – a francia elnöknek, a német kancellárnak és a lengyel kormányfőnek – minapi találkozója azonban inkább aggodalomra ad okot. Macron, Scholz és Tusk együtt verte a harci tamtamokat. Idült háborús pszichózisában Macron egyre nyilvánvalóbban emeli a tétet azóta, hogy nemrég bedobta a köztudatba nyugati katonák Ukrajnába küldésének ötletét – ez akkor is így van, ha szavait időnként tompítva árkolja körül: „nem lehet kizárni”, „én nem kezdeményezem”. A szavaknak ugyanis önmagukon túlmutató jelentőségük van – különösen háborús időkben –, márpedig mostanában verbális lövedékekként csapódnak be.
A francia elnök a németeket is masszírozza, hogy küldjenek Taurus „cirkálórakétákat” (valójában robotrepülőgépeket) az ukránoknak; ezekkel Oroszországot mélyen lehet támadni.
Öntudatosan hangsúlyozza azt is, Párizs atomhatalom, amelyet nem lehet csak úgy fenyegetni, azaz látszólag védekezik, valójában fenyeget. Mintha legalábbis a francia nukleáris arzenál – tény, az egyetlen az Európai Unióban, nem számítva az amerikaiak Nyugat-Európában tárolt taktikai atomfegyvereit – egy súlycsoportban lenne az orosszal…
