Februárban kezdődött azzal, hogy Emmanuel Macron francia elnök, aki egy nehezebb géppuskát nem bírna el, hirtelen haptákba vágta magát, és egy zupás őrmester hangnemében arról kezdett el harsogni, hogy a fegyvereken kívül katonákat is küldeniük kell a NATO tagországainak Ukrajnába, mert az oroszok nem győzhetnek. Szakértők hada kezdte találgatni, milyen új pozíciót nézett ki magának az utolsó ciklusát töltő elnök, amelynek megszerzése érdekében ilyen öblöseket kell bekiabálnia a nemzetközi közbeszédbe, de legtöbben arra a következtetésre jutottak, hogy jelenleg nincs olyan álommeló, amiért egy világháború kitörését érdemes lenne kockáztatni. Márpedig francia katonák megjelenése a fronton a legóvatosabb megközelítés szerint is nyílt hadüzenetként kódolható Putyin számára egy atomfegyverekkel is rendelkező országból. Nem beszélve arról, ha a fegyveresek NATO-kötelékben jelennének meg az előre odaküldött haditechnika kezelőjeként. Ezért gondolta eleinte minden józanságát őrző európai, hogy Macron hőbörgése elcsendesül majd, követőkre nem talál, Putyin pedig, aki eddig is a leghiggadtabb módon viselte az országa ellen irányuló összes ellenséges nyugati megnyilvánulást, nem kényszerül Ukrajnán túlmutató válaszlépésekre.
De hol van már a tavaszi remény? Észt tisztviselők a múlt héten jelentették ki, hogy fontolgatják csapatok küldését, a litván miniszterelnök pedig azt nyilatkozta a Financial Timesnak: a litvánok nyitottak katonák küldésére Ukrajnába a kijevi erők kiképzésére.
Feltehetően úgy beleélték magukat a balti országok a saját propagandájukba, miszerint Oroszország őket is el akarja foglalni, hogy így próbálják meg felgyorsítani a jóslat önbeteljesedését. De sokkal nagyobb súllyal esik a latba a függetlenségét nemrég feladó Svédország, amelynek védelmi minisztere azt mondta, ha konkrét javaslat érkezik a szövetséges országok részéről, hogy személyzetet küldjenek, Svédország kész megvizsgálni azt.
Ez a diplomácia nyakatekert nyelvén annyit tesz, hogy a svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált. A svéd kormányfő korábban még azt is kilátásba helyezte, hogy a lengyelekhez hasonlóan megengedné, országa területére is helyezzenek el néhány atomfegyvert. Persze még véletlenül sem provokáció, csak elrettentés céljából. Ép ésszel föl nem fogható, hogyan jutott el idáig a jólétbe belegárgyult kontinens, miként vált Európa a béke legfőbb letéteményeséből az újabb világháború előkészítőjévé, ami a legvégső is lesz.
Ezért aztán minden jóérzésű, békeszerető embernek kutya kötelessége felerősíteni a józan többség hangját, amivel a háborús uszítás befejezését követeli Európa jelenlegi tébolyult uraitól. Egyszer és mindenkorra vegyék tudomásul, hogy míg az Európai Unió polgárainak csaknem hatvan százaléka harcolna a hazájáért a saját országa területén, az országhatárokon kívül alig több mint a negyedük ragadna fegyvert.
Sőt ha uniós országok katonáinak ukrajnai szerepvállalásáról van szó, elsöprő az elutasítottság. Tehát Macron és a hozzá feltakaró idióták bandája teljesen szembemegy az európai polgárok akaratával. És persze tudjuk jól, hogy az ő demokráciafelfogásukban egyikőjüket sem érdekli a választópolgárok véleménye, ha hagymázas ideológiájuk borzalmas következményeit a nyakunkba akarják önteni. De egyre több embernek egyre inkább elege van belőlük. Hamarosan pedig nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy legalább az unió döntéshozatalából elkergethessünk minden háborús uszítót, aki nem európai, hanem valami egészen más érdeket szolgál.
Borítókép: Ulf Kristersson svéd miniszterelnök (Fotó: AFP)
