A magyar kormány autokrata, mert elnyomja a független ellenzéki sajtót, amely állami támogatások és hirdetések híján olyan szegénységbe süllyedt, mint a templom egere. Nagyjából így írható le azoknak a kifogásoknak a leghangsúlyosabb része, amely a hazánk ellen irányuló jogállamisági jelentésekben szerepelnek a magyar média helyzetéről, és amelyek miatt százmilliárdokat nem hajlandók kifizetni a nekünk járó európai uniós támogatásokból. A jelentésekben vannak persze egyéb vérlázító állítások is, amelyekre hivatkozva elveszik a nagyobb mértékű béremelés lehetőségét a gyermekeinket tanító pedagógusoktól vagy a nemzetközi ösztöndíjakat az egyetemistáinktól. De ha csak erre az egy hazugságra gondolunk, akkor is könnyen kinyílhat a bicska a zsebünkben.
A magyar ellenzéki sajtó függetlenségéről ugyanis szinte mindenkinek lehetne egy története a rólunk elmarasztaló jelentéseket írogató brüsszeli bürokratáknak a hazai média elmúlt tíz évéből. Ilyen például az az eset, ami az egyik balliberális párt irodájában történt meg velem nem is olyan régen, a Képviselői Irodaházban. A párt társelnökével készítettem interjút, éppen a lemondása előtt. Amint az irodába léptem, arra lettem figyelmes, hogy a „független sajtó” egyik vezető újságírója sürög-forog az egyik szobában, majd a párt egyéb politikusaival együtt zárja be maga mögött az ajtót.
„Én már nem lepődöm meg semmin. Így megy ez nálunk” – jegyezte meg suttogva erről nekem az interjúalanyom, aki elárulta azt is, hogy az addig önmagát „független tényfeltáróként” bemutató, Magyarországot a médiahelyzet miatt állandóan ostorozó figura még fizetést is kaphat tőlük, hiszen az irodájukban dolgozik. Ezek után már nem döbbentem meg különösebben azon sem, hogy ez az újságírói fedőállásban tevékenykedő pártkatona a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke is lehetett, természetesen szintén „független gondolkodóként”. Mostanában pedig kutatókat kezdett el vegzálni azért, mert érdeklődni mertek a baloldali médiumokhoz külföldről érkező támogatásokról.
