A magyar politikának sajnos mindig voltak félbolondjai, akik nem kis veszélyt jelentettek a közéletre. Olyanra azonban az elmúlt harmincöt évben még nem volt példa, hogy valaki közülük kézifegyverrel az oldalán flangáljon egy lakossági fórumon, miközben még egyfajta elszabadult Virgil Starkwellként harsogja is: semmi cécó, nálam van a stukker! Ez azonban korántsem olyan vicces, mint ahogyan azt Woody Allen zseniális szatírájában láthattuk, bár könnyen lehet, hogy végül ez a tökfilkó is börtönbe kerül, és nem tud elfutni a pénzzel.

A hírek szerint Magyar Péter honvédelmi miniszterségre aspiráló katonapolitikusa, Ruszin-Szendi Romulusz pisztollyal az oldalán mehetett el a Tisza Párt egyik rendezvényére, miközben „szeretetországról” papolt a hallgatóságnak. A volt főtisztre viszont ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint minden magyar civilre, semmilyen jogalapja sincs ahhoz, hogy revolverrel sétálgasson bármilyen közterületen.

Könnyen mondhatnánk persze, hogy egykori vezérkari főnökként az illető eldöntheti, hogy mit tehet és mit nem a lőfegyverével, pláne, ha van hozzá engedélye. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, már csak azért sem, mert a Tisza politikusának megnyilvánulásai alapján sajnos azt is ki lehet mondani, hogy a zsírleszívásos Toka tábornok többszörösen is megtestesíti a nemzetbiztonsági kockázatot.

Az elmeállapotával kapcsolatban például már akkor felmerülhettek kételyek, amikor diplomatának képzelve magát, a jegyzőkönyvekben ezt eltitkolva, Szlava, Ukrajini! (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással zárta egyes NATO-konferenciákon a felszólalását az orosz–ukrán háború kitörésekor, amiért ki is kellett ebrudalni az állományból.

Az utóbbi időkben azonban Ruszin-Szendi idegrendszere vélhe­tően tovább romolhatott, hiszen gyakorlatilag fegyveres puccsról vizionált, többször is utalt arra, hogy a hatalom megszerzésére utcai akciókat tart szükségesnek, és akár erő alkalmazására is készen állna. Egyszer például arról beszélt, hogy rengeteg gyűlölet van bennük, és akkor tudnak valóban dolgozni, ha nem kényszerítik őket arra, hogy „magyar ember magyar emberre emelje a kezét”.