Ez az államférfi és a politikus között a különbség. A mostani békemisszió a békébe fektetett tőkénk, a bizalom, hogy hosszú távon mégis sikerül tető alá hozni a kiegyezést. Nem fegyverbe tesszük a hitünket, hanem a nyugalomba. A terv láthatóan rendkívül sokrétű, Orbán Viktor nem egyedül küzd a világ ellen, de ő az, aki hangot ad a békevágynak. Viszont ezzel a törekvéssel együtt lehet hozzákezdeni az uniós reformoknak, fórumot alkotni azoknak, akik felismerték a változások szükségességét. Akik patrióták, és tenni akarnak Európáért. A feladat pedig az, hogy a sok-sok, alapvetően jó szándékú, de esetenként kevésbé eltökélt vagy tettre kész európai vezető is higgyen abban, hogy a békével jobban jár, mint a háborúval. Az érdekek kielégítése nélkül ugyanis nem lehet béke, ha egyes országok lényegében fegyverkereskedőként működnek, és a háború az első számú exportcikkük.
Jelenleg Orbán Viktor az egyetlen vezető a világon, aki képes arra, hogy az összes világvezetővel egyenrangúként leüljön tárgyalni, a nagyhatalmak tisztában vannak azzal, hogy ki a magyar miniszterelnök, lángoktól ölelt hazánk pedig bizony rákerült a világtérképekre.
A nemzetközi bírálatokat könnyen lehet elismerésként felfogni, a tétova és tehetségtelen uniós tisztviselők sem tudnak többet, mint egy átlagos momentumos hazai „szakértő”, az ő álluk is leesik attól, amit látnak, és ők is bekötik a biztonsági övet, mert a külügyminiszter erre szólította fel őket. A nagyon alaposan kidolgozott békemisszió látványos időszaka ez, amely valóban elvezethet a kiegyezéshez, és nyilvánvalóan nem lehetne ezt másképp csinálni, mint így, magyaros virtussal, személyes bátorsággal és nagyon komoly felkészültséggel. Ez a bátor politizálás és diplomáciai érzék az, amely annyira hiányzik a mai kor vezetőiből, akik mindig csak igazodnak, és a többiek mögé bújva próbálnak választástól választásig túlélni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!