Az alelnök fő feladata, hogy megvárja, amíg lelövik az elnököt, és a helyére léphet – tartotta az amerikai szellemesség, talán John F. Kennedy utódlásától kezdve. Egészen addig, amíg a következő évtizedben Gerald Fordnak már a lemondott Richard Nixon helyére kellett beugrania az ovális irodába. Majd a nem éppen az éles elméjéről híres George W. Bush idején, a 2001. szeptember 11-e után felbolydult világban Dick Cheney alaposan átszabta az alelnöki feladatkört. Kettejük személyközi dinamikájáról az is jó képet kaphatott az Alelnök című filmnek köszönhetően, aki hollywoodi tálalásban fogyasztja az amerikai politikát.
Ma az alelnök beleszürkül a hétköznapokba; mégis, a mindenkori elnököt vele együtt, „csomagban” választják a polgárok, annak tudatában, hogy a sors akaratából bármikor előléphet egy helyet. Ahogy most Harrisnek Joe Biden helyett kellett beugrania – igaz, csak a választás erejéig.
A zuhanyhíradóban amúgy Walz mellett Pennsylvania zsidó vallású kormányzója, Josh Shapiro neve is közszájon forgott. Harris mégsem őt választotta, elsősorban a vidéki Amerikát akarván megnyerni magának, miközben talán nem akarta elidegeníteni magától a Hamász- és palesztinpárti szélsőbaloldalt sem, amelynek szemében a fehér, heteroszexuális zsidó férfi majdnem olyan, mint a fehér, heteroszexuális keresztény férfi: többrendbeli elnyomó. Csak a gázai háború miatt kicsit rosszabb.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!