Ezzel kapcsolatban elmesélek egy személyes történetet. Amikor kezdő pedagógus házaspárként áruhitel segítségével meg tudtuk vásárolni az első színes televíziónkat, mindketten nyolcezer forintot kerestünk. A készülék huszonötezer forintba került. Ma kétszázötvenért nem túl nagy, de modern okostévét lehet venni.
Tízszeresére nőtt tehát harminc év alatt egy tömegcikk ára, a pedagógus-átlagbér pedig hamarosan a százszorosára.
Úgy is mondhatnánk, tízszer könnyebb ma megalapozni azt az értelmiségi létformát, ami szükséges az áldozatteljes hivatás gyakorlásához. Ez akkor is így van, ha belegondolunk, ki lehet-e fejezni pénzben annak a csodálatos tevékenységnek az értékét, aminek során egy halmozottan hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű, beilleszkedési zavarokkal, a figyelemkoncentráció hiányával küzdő nebulót sikerül leérettségiztetni és szakmát adni a kezébe. Aki ebben a folyamatban teljes személyiségével részt vesz, attól én nem sajnálnék kétszer ennyi pénzt sem. De azt gondolom, nincs ma aljasabb gazember azoknál, akik most kárognak, siránkoznak, fitymálnak, kevesellnek mindent, és kóros mértéket öltött Orbán-fóbiájukat kiélve a közoktatás összeomlásáról hadoválnak.
Mert kétségünk ne legyen, a dollárbaloldal agendájában ez következik.
A sors különös fintoraként szabadlábon lévő legújabb világmegváltójuk még a kórházak folyosóján idétlenkedik hiteltelen hőmérőjével, de a hőmérséklet iskolakezdésre bizonyosan lecsökken annyira, hogy nem sül majd rajta rendesen a politikai demagógia pecsenyéje.
És akkor jön majd a pedagógushiány, a megalázó fizetések, a tűrhetetlen viszonyok, a túlterhelés, a leomló vakolat és az ehetetlen menza kombinációja. Persze ez a bagázs pont annyira ért majd a közoktatás problémáihoz, mint amennyire jártas a kórházak klimatizálásának és fertőtlenítésének kérdéseiben. Ez azonban nem riasztja majd vissza őket attól, hogy harsogva osszák az észt, rombolva a közhangulatot. Mert ez az egyetlen politikai eszközük, a rossz közérzet terjedésétől várják, hogy megbomlik a nemzeti kormány mögött álló politikai közösség egysége, és a gyűlölet szintjére felkorbácsolt indulatok zűrzavarában kivethetik majd loncsos hálójukat a megtévesztett lelkekre.
Félreértés ne essék, nem állítom, hogy a közoktatás területén nincs már semmi teendő. Jól tudom, növeli, ki elfödi a bajt. De azoknál többet, akik a jót próbálják elhazudni, senki nem árthat a jövő nemzedékeinek.
