Papíron minden csodálatosan működik. Németországban munkaerőhiány van, Kenyában pedig munkanélküliség. Így logikusan csak annyit kell tenni, hogy a kenyai dolgozókat becsatornázni a németországi munkahelyekre, ott szépen eldolgozgatnak, kapják az eurót, amit hazaküldenek, a család boldogan él, hála a távolban dolgozó és önmagát képző gyermeknek, aki hazatérve beszél már németül is az angol és a szuahéli mellett, s viszonylag jól megtanulta az Európai Unió működését, tisztában van az LMBTQ-jogokkal és magáénak érzi a zöldátmenet elősegítését. Németország pedig a méltán népszerű termékeinek minőségét tovább tudja javítani a kenyai munkások segítségével, a gyárak egyre hatékonyabban termelnek, miközben a társadalom igazán boldogan fogadja a szabályos papírokkal érkező fiatalokat.
De az élet nem a papírokon és Excel-táblák rubrikáiban zajlik. Kenya és Németország is úgy döntött, hogy képtelen kezelni a munkaerőválságot, így Kenya kapva kap az alkalmon, hogy külföldre küldhesse állampolgárait, Németország pedig megragadja a lehetőséget, hogy betömje a tátongó lyukakat a munkaerőpiac hajóján, mielőtt az elsüllyed.
Kétszázötvenezer kenyai munkás szabályozott körülmények között érkezhet – papíron – Németországba, azzal a kitétellel, hogy aki csibész, az azonnal megy haza, egyúttal a már most illegálisan ott tartózkodó kenyaiakat Nairobi visszafogadja. Nagyon scholzos megoldás. A kancellárt támogató sajtó ugyanis úgy tudja előadni a megállapodást Kenya és Németország között, hogy ezzel a szabályozott migráció felé lép az illegális bevándorlás helyett. De Németország jelenleg arra sem képes, hogy a bizonyíthatóan illegálisan érkezett, bizonyíthatóan bűncselekményt elkövetett afgánokat hazaküldje.
A közveszélyes gyilkosok is el tudnak tűnni Düsseldorf vagy Frankfurt sűrűjében, papírjaik teljesen légből kapott információkat tartalmaznak, miközben a diaszpóra erősödik és stabilizálódik. Azaz tudják segíteni egymást, ha szükséges.
Kenya Afrika keleti részén igencsak stabilnak és erősnek számít, de nem érdemes az adminisztrációt európai mércével mérni. A jól képzett fővárosi fiatalok maradnak Nairobiban, a kalandvágyó és kevésbé képzett csapat vállalkozik egy németországi kalandra, vagyis azok, akik nem találták meg a számításukat a hazájukban. A német munkavállalói vízum pedig azt is eredményezi, hogy a schengeni térségben lehet kalandozni, annak ellenére, hogy újra határőrök állnak majd a német határokon. Aki meg akarja oldani, az megoldja. Németország pedig újra azt hiszi, hogy negyedmillió kenyai munkavállaló kedves kis mókusként fog futkározni a neki kiszabott kerékben, majd hazatér, mert hazahúzza a szíve, és ott akarja megvalósítani a terveit, a leopárdok között.
