A legóvatosabb becslések szerint is legalább harminc éve vagyok a pályán, de én még ilyet nem láttam. A feltehetően mentális zavarra utaló szereptévesztésnek, a mindenki mást lesajnáló önteltségnek és a bicskanyitogató erőszakosságnak ilyen egyvelegét politikus még nem prezentálta interjúszituációban, mint Magyar Péter csütörtök reggel a közmédiában.

Elsőként szeretném kifejezni együttérzésemet mindkét műsorvezetőnek. Egyikőjük sem hibáztatható azért, ami történt, de higgadtságuknak, türelmüknek volt köszönhető, hogy a nagyobb botrány elmaradt. A Tisza Párt elnöke ugyanis olyan viselkedést tanúsított, amire nincs odaillő, a szakma alapvető elvárásainak megfelelő műsorvezetői válasz. Nem lehet higgadt, független kérdezőként viselkedni olyan alannyal, aki nem válaszolni akar, hanem felmondani a betanult propagandaszövegét és lejáratva megalázni azt a médiumot, ahol éppen ül. Ha pedig kilép a műsorvezetői szerepéből a kolléga és rá­csapja a felhevült hordószónokra a stúdió ajtaját, azzal cserben hagyja közönségét és hasonlóvá válik a szándékos zavarkeltőhöz. A legtöbb, amit tehettek, hogy próbálták bevonni az internetről összelopott kormányellenes koholmányokat szajkózó beszélőgépet az interjúba, ismerjük el, nem sok sikerrel. Az események mélypontját az a pillanat jellemzi leginkább, amikor Magyar Péter ahelyett, hogy válaszolt volna, megpróbálta számonkérni a műsorvezetőt, amiért az nem az ő sorvezetője alapján képzelte el a beszélgetést. És még ő vádaskodott sunyi módon azzal, hogy ő biztosan tudja, a miniszterelnöki interjúk kérdéseit és válaszait előre megírják a karmelitában. Egyébként pedig rajta kívül mindenki hazudik.

Egyetlen pártelnök sem szabhatja meg egy médium szerkesztési gyakorlatát, bármekkora is pártjának a támogatottsága. Megsértődhet Magyar Péter azon, hogy nem minden csapból az ő propagandája folyik, de nem formálhat jogot arra, hogy megszabja, hová hányszor hívják be, s ha behívják, miről beszélgessenek vele. Tekintheti propagandagyárnak a közmédiát bárki, de ha saját csatornát akar, ahonnan a nap huszonnégy órájában az ő tévedhetetlen nagyszerűségéről és mások agyhalottságáról szóló összeállítások áradnak széjjel, akkor – klasszikust idézve – vegyen magának ilyen csatornát. Nevetséges az is, hogy egy olyan ember, aki néhány hónapja még bőszen tagadta politikai ambícióit, mára a miniszterelnökhöz méri magát, csak vele hajlandó vitázni, és ugyanolyan lehetőségeket követel magának, amilyenek az ország vezetőjét illetik meg.