Mert az emberi történelem ilyen. Mindig veszélyek leselkednek mindenkire, minden szegletben ott rejtőzhet a halál. A római katolikus egyház lehetett bármilyen kicsiny és törékeny, az élő hit mindig átsegítette a nehézségeken. Vagy amikor hatalmas és befolyásos volt, akkor is csak a hívek közössége jelentette ezt a befolyást, s nem az arany hatalma. 

Az egyház ma is él, bár ahogy a világ társadalmai, az is kihívásokkal küzd. A nyugati kultúrkör, a kereszténység hagyományos szíve jelentős identitásválsággal szembesült, s az aranyat választotta a lelki kenyérrel szemben. Mert az csillog, bármire átváltható, a virtuális játékszerek elkápráztatják az embereket, s ma már az utcán sétálni is fárasztó a szemükben. Persze mindenképp fárasztóbb, mint egy telefont nyomkodni. No és a templomban nem árad rá az emberre az érzékeket csiklandozó, szépen felépített ingerözön, ott nincs harsogó zene, villódzó képek, alantas pornográfia. Csak csend, béke és remény. Amelyre ma is ugyanolyan szüksége van az embernek, mint a történelem során mindig, csak ma sokan képesek elhessegetni a jajszót egy újabb darab arany befizetésével.
Az inga azonban visszaleng, ez az emberi történelem hagyományos fizikája. 

Természetesen jóval kevésbé látványos az ő életük, hiszen nem polgárpukkasztással foglalkoznak. Nem az a hír, ha a kutya megharapja a postást, hanem az ellenkezője. Vagyis a tisztességes emberek tisztességes élete nem fogja bejárni a világsajtót. De léteznek. Emlékezzünk, milyen tömeg várta Ferenc pápát Magyarországon, amikor misét tartott a Kossuth téren! Hamar napirendre tért felette mindenki, de ő arra utalt, hogy itt élő hitet látott, az alapok Magyarországon megfelelőek. Nyilván a mi hazánk is számos bajjal küzd, de nem szabad elfelejteni a sok jót, a sok szépet, a jövőt jelentő fiatalságot. Nemcsak trágár zsiványok vannak a gyerekek és ifjak között, hanem olyanok is szép számmal, akik a húsvéti ünnepkört személyes hittel élték meg, a hétfői halálhír pedig imára szólította őket.

Az egyház halálát és a hitehagyást ezerszer megéneklő média arról számolt be hétfőn reggel, hogy a pápa halálhírére az Örök Város elindult a Vatikán felé. Rengeteg a turista ilyenkor Rómában, ők is ott vannak a tömegben. Nem tudni, mi a pápa titka, mi az egyház titka, mi vonzza az embereket, akár önmagukat ateistának tekintő járókelőket a bazilika felé. 

De a titok létezik. Hiszen ők nem csupán katasztrófaturisták, de olyanok, akik önmagukban is letagadják a gyökereket, miközben elszakítani azokat soha nem sikerült. Európában keresztények élnek, akiknek fontos, hogy a pápa mit mond. Európában azok is keresztények, akik nem keresztények. Mert az a kétezer év, ami Krisztus óta eltelt, mégiscsak egy olyan kultúrát hagyott itt nekünk, amelyet le lehet tagadni, de ez a valóság tagadása. A pápa a reményt jeleníti meg számunkra, az örök élet ígéretét, a megváltás valóságát. Ferenc pápa pedig sajátos stílusával nagyon közel hozta az emberekhez ezt a reményt. Nem lehet azt mondani, hogy valamely pápa ezt rosszul vagy jól csinálta. Ők is emberek, akik saját magukat adják, s a Szentlélek iránymutatásával igyekeznek az örömhírt átadni mindenkinek. Van, aki az egyház dicsőségét és méltóságát, az örök építmény rendíthetetlenségét tartotta kiemelendőnek, örök világítótoronyként az élet zűrzavarai során. 

A szolgáló egyház és a dicsőséges egyház ugyanaz. A hitelvek öröktől valóak és az örökkévalóságig igazak maradnak. Az mindenkinek a személyes döntése, hogy mire helyezi a hangsúlyt, a pápától a legkisebb hívőig.
Ferenc pápa elment, az öröksége megfogalmazása pedig még időbe telik. De az élet soha nem állhat meg, így az újabb feladatokra új vezetőt fognak kiválasztani a bíborosok, aki a talán viharos, talán veszélyes, talán boldog és békés világban irányt tud mutatni az embereknek, akik Krisztust követik. Ne feledjük, Ferenc pápa Jézus nélkül csak egy argentin bácsi, vele együtt pedig a remény hírnöke. Az pedig ma is él, ahogy mindig élni fog, amíg emberek élnek a földön. Mert ez amolyan örök ígéret. Béke neked, Ferenc pápa!