Pezsgőt! – kiáltanám a hír hallatán, de illő visszafogottsággal lép be a magamfajta abba a házba, ahol haldokló beteg van. Sőt, nyugodtan nevezhetjük halotti ravatalnak azt, amibe a Magyar Szocialista Párt belefeküdt azzal, hogy nem indul az áprilisi választáson. Így aztán, bármennyire csábító a közelgő farsang hangulatát megidézni, maradjunk a higgadt értékelésnél. A kommunista utódpártnak vége.
A nyolcvanas évek végén alig hittük el, hogy roskadozik a mindenkit életfogytiglanra ítélő diktatúra börtöne. Amikor kihagyták nevükből a „munkás” kifejezést, azt gondoltuk sokan, a szokásos bolsevik trükk, így akarják menteni, ami menthető. Később derült ki, hogy tényleg átvertek bennünket, csak egy kicsit aljasabb módon.
Mert amíg mi ünnepeltük a demokráciát, az új köztársaságot, az első szabad választást, ők az impexes haverjaikkal, a jó helyen ücsörgő anyósokkal és haverokkal szétlopták az országot, majd szépen átmentették gazdasági hatalommá a politikait. Szegény édesanyám sokszor figyelmeztetett háborút, forradalmat megélő sorsából fakadó zsigeri félelmére: Vigyázz velük nagyon, mert még visszajöhetnek!
Nagyon rosszulesett, amikor ez 1994-ben be is következett. Arról a gyalázatról már nem is beszélve, hogy az addig leghangosabb antikommunista SZDSZ összebútorozott velük, végleg kétségbe vonva ezzel a lépéssel, hogy volt-e egyáltalán rendszerváltozás. A Bokros-csomaggal pedig megmutatták, hogy sarcolni, padlást seperni, népet tönkretenni nem felejtettek el.
Sokan csak pislogtunk: hogyan lehetséges ez? Akkor még nem láttuk azt sem, hogy a mi szemünkben az ígéret földjének számító Nyugaton már készülődik a szovjetnél is őrültebb és kegyetlenebb neomarxista, újbalos brigád, a mi posztkommunistáinknak a globalista haverjai, akik egyáltalán nem nézték jó szemmel, hogy ’98-ban a magyar nép tett még egy kísérletet a nemzeti önrendelkezés megvalósítására. Négy évig tűrték az első Orbán-kormányt, és visszajöttek megint. Jött a pufajkás után a kádári titkosszolgálat D–209 számú szigorúan titkos tisztje, akit úgy puccsolt meg az Apró-villába, a titkosszolgálatok másik viperafészkébe benősült volt KISZ-vezető, Gyurcsány, hogy kivásárolta a szocialista pártot Medgyessy Péter mögül. Ez már olyan mértékben volt undorító, hogy jó néhány hithű posztkommunista gyomrát is megfeküdte, és tulajdonképpen akkor kezdődött el az MSZP máig tartó lassú agóniája. Brüsszel lett az új Moszkva, ismét csődbe taszították a magyar gazdaságot, és a nemzeti tábornak 2010-ig kellett várnia, hogy ismét helyre tudja billenteni a kizökkent időt. Dobrev Klára még rikácsol ugyan a DK romjain, de hangja a halálmadáré, és a volt férje által gründolt formáció el fog tűnni a süllyesztőben az MSZP-vel együtt. Ezért az öröm.
De ne feledjük édesanyám félelmét. Vissza akarnak jönni most is. A már említett globalista újbalosok most Magyar Pétert és a Tisza Pártot jelölték ki a folytatásra. Körülöttük ugyanazok vagy ugyanazok leszármazottjai. A kommunista nem vész el, csak átalakul. Most éppen tiszássá. A program a régi, lemondani egy kis szuverenitásról, a nemzeti önrendelkezés maradékáról, mindenben kiszolgálni a globalista baloldal által irányított Brüsszel akaratát, vagyis jöhetnek a migránsok, mehetünk a háborúba, brutális megszorítások, hogy legyen minderre pénze a posztkommunistáknak, a múltat végképp eltörölni, és ha megszabadultunk mindenféle identitásunktól, akkor nemzetközivé lesz holnapra a világ.
Erős nemzetállamok helyett Európai Egyesült Államok. Jól mondja a karcsúsított méregzsák, rendszerváltozás ez, csak nem a Tisza győzelmével kezdődik, hanem a vereségével ér majd végleg véget.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!