Gulácsi Péter új helyzetben, ő és Kasper Schmeichel versenyt fut egymással
A Nottingham Forrest már fel is vette a kapcsolatot az RB Leipziggel.
A Nottingham Forrest már fel is vette a kapcsolatot az RB Leipziggel.
A DVTK több sportágban is kiemelkedő nézőszámmal rendelkezik.
A tréner bejelentése után voltak olyan játékosok, akik könnyezni kezdtek.
A Nottingham Forrest már fel is vette a kapcsolatot az RB Leipziggel.
A DVTK több sportágban is kiemelkedő nézőszámmal rendelkezik.
A tréner bejelentése után voltak olyan játékosok, akik könnyezni kezdtek.
Boldogan értékeltek az ötödik hely megszerzése után a magyar válogatott tagjai.
Korábbi világklasszisunkat meglepte a magyar csapat szereplése.
Sorra dőlnek ki az alpesi sí legnagyobb klasszisai, az olimpiai lejtő is szedte az áldozatokat.
Hiába játszották le péntek este az elődöntőket, még nem ismert a finálé párosítása.
Nagy Miklóst még ma is kísérti a negyvenkét évvel ezelőtti, egyetlen botrányos mérkőzése.
A Ferencváros elnöke egy lehetséges új futball-ligáról is beszélt.
Klubja bejelentette, hogy a középpályás újabb műtéten esett át.
Bánhidi Bence szerint megnyerték a maguk tornáját, az olimpiai selejtezőről pedig azt mondta: élet vagy halál.
A magyar kézilabda-válogatott 23-22-re legyőzte Szlovéniát, így az ötödik helyen zárja az Európa-bajnokságot.
Magyarországról érkezett az egyik legtöbb jegyigénylés az Eb-re Albánia, Törökország, Anglia és Horvátország mellett.
Kijelölték a jövő héten kezdődő dohai világbajnokságra utazó magyar női vízilabda-válogatott keretét.
Az új edző nagy fába vágja a fejszéjét, mert Klopp nemcsak a trófeákat, hanem a liverpooli szíveket is elnyerte.
A Vörösök vezetőedzője azzal indokolta a döntését, hogy belefáradt a munkába.
Jannik Sinner örülhet: nagy küzdelemben dőlt el, hogy ki lesz az ellenfele.
Jannik Sinner elsöprő győzelmet aratott a Grand Slam-tornák rekordbajnoka ellen az Australian Openen.
Szoboszlai Dominik csapatának vezetőedzője az idény végén távozik a csapat éléről.
Hatalmas volt az érdeklődés Magyarországról a jegyek iránt a júniusi labdarúgó Európa-bajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Többször is pályára küldték a biztonsági autót a brit F1-es futamon.
Az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova joggal bosszankodott.
Az Arsenal mélyen a zsebébe nyúlt, hogy megszerezze a 26 éves középpályást. A hivatalos bejelentés után mutatjuk a játékos első szavait és az átigazolás részleteit.
Fran García, Arda Güler és Gonzalo García repítette a Real Madrid csapatát a Dortmund elleni negyeddöntőben a klub-vb-n.
A nemzeti úszószövetség reagált a bejelentésre.
Luke Littler az egész torna legmagasabb körátlagát és kiszállóját produkálta, a mumusára ez volt az ellenszer.
A 756., egyben utolsó bayernes mérkőzése után mégsem a világbajnok támadó volt a főszereplő.
Már dolgoznak a megoldáson.
A szakértő szerint szolgálati visszaélés, hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet.
Mindeközben a kerületek jogait is elvennék.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.