Amit a magyarokkal megtettek, azt Nyugaton nem húzták meg
Az időjárási körülmények miatt rövidített távon, de versenyeztek pénteken is a Giro d’Italián.
Az időjárási körülmények miatt rövidített távon, de versenyeztek pénteken is a Giro d’Italián.
A magyar válogatott csapatkapitányának nyilatkozata azt sugallta, előfordulhat, hogy távozik Lipcséből.
Markovits László azt mondja, ebben a sportágban nem lehet viszonyítási pont az olimpiai eredményesség.

Ünneplés helyett verekedés, a West Ham nem így képzelte a lefújás utáni perceket.
A Manchester City edzője és karmestere csúnyán összeszólalkozott a Real Madrid elleni visszavágó közben.
A Carlos Alcaraz elleni sikerre a magyar teniszező edzője, Palágyi Miklós sem számított.
A Nuggets félúton a története legnagyobb sikere felé.
A Puskás Arénában a spanyol csapat tovább javíthatja saját rekordját.
Juhász Dorka bekerült a Minnesota Lynx szűkített keretébe, így aligha játszik az Európa-bajnokságon.
A Fiorentina minden szempontból drámai meccset játszott Bázelben.
A portugál vezetőedző nem hazudtolta meg önmagát a Bayer Leverkusen elleni visszavágón.
A Kecskemét és a Paks akár már e hét végén bebiztosíthatja dobogós helyezését a labdarúgó NB I-ben.
Az Európa-liga fináléjában május 31-én a Puskás Arénában az AS Roma és a Sevilla csap össze.
A magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya még sohasem adott ennyire elkeseredett nyilatkozatot.
Jobb volt a Kielce, magabiztosan nyert 31-27-re a lengyel bajnok a Telekom Veszprém ellen a férfikézilabda BL negyeddöntőjében.
Az OSC ezúttal sem tudta megállítani az FTC-t, amely végig vezetve nyert a Kondorosi úton.
Újabb német siker, Pascal Ackermann szerdai győzelme után a mai szakaszon Nico Denz diadalmaskodott.
A magyar jégkorong-válogatott az Egyesült Államok után Svédországtól is 7-1-re kapott ki.
A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal a karrierjét érintő fejleményekről nyilatkozott.
A Ferencváros egykori mestere, Szergej Rebrov lesz az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csikós Zsóka az utolsó métereken esélyt sem adott ellenfeleinek, tökéletes versenyzéssel nyert aranyérmet.
A Liverpool játékosa a nyaralása alatt sem pihen, ezúttal viszont nem egyedül edzett.
Három gólkirály is kapuba talált a kalocsai pályaavatón.
Rajt-cél győzelemmel szerzete meg az első helyet a magyar versenyző.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
A kupagyőztes csapat már készül az új évadra.
A magyar női kajak négyes győzött ötszáz méteren, ez a magyar csapat első aranyérme.
Dömötör szerint a Voks 2025 megálljt parancsolhat Brüsszel ukrán bővítési terveinek.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.